Valentino Rossi Opel Adamjából játszószoba lesz

Egy kórház kapja a pénzt Rossi Adamjának az eladásából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valentino Rossi felcicomázott Opel Adamja jó célt szolgál, egy internetes aukción adták el, a befolyt pénzt egy kórház kapja meg.

A százhatszoros gyorsaságimotoros-vb futamgyőztes olasz versenyző, azaz a Doktor becenévre hallgató Valentino Rossi Aldo Drudi dizájnerrel együtt alakította ki a jótékonysági célokat szolgáló Opel Adam megjelenését. Kívülről feltűnő élénk színek és lendületes vonalak, fekete felnik, valamint az elsötétített hűtőmaszk a legfeltűnőbb az Opel Adam & Vale for charity névre hallgató egyedi modellen. Moto GP életérzés uralja az utasteret is; a Dainese bőrülések olyanok, mintha egy motorosruhával borították volna a székeket.
Hirdetés

Az autóra az eBay olaszországi oldalán lehetett licitálni december 17-24. között, az eladásából származó bevétel a Meyer gyermekkorház alapítványához fog befolyni, mely a végső licit által 30 450 euró lett. A kórház illetékesei elmondták, hogy a pénzt a gyerekek fejlesztéséhez használt játszó-, illetve tanulószoba kialakítására fogják fordítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?