Egyszerű utánfutó újonnan is viszonylag olcsón kapható, de bürokratikus költségei a drágábbakéval azonosak
Nem kell saját fék 750 kilogrammos megengedett össztömegig az utánfutókra, a legkisebb pótkocsik rendszerint terhelve sem érik el ennek a felét sem
Lakásfelújításkor, költözködéskor, sőt egy kertes háznál csaknem minden évben felvetődik, milyen jó lenne egy utánfutó, mellyel a méretesebb csomagok vagy épp az autóba beemelni nem kívánt piszkosabb holmik (például cementes zsák, virágföld) gond nélkül szállíthatók lennének. Sokan el is tűnődnek egy könnyű pótkocsi beszerzésén, hiszen vonóhorgot felszereltetni már csupán kerékpárszállításhoz is érdemes. Apróbb cuccoláshoz ajánlható, egytengelyes, úgynevezett könnyű pótkocsi már egy-két százezer forint környékén vásárolható, hiszen ezek nem bonyolult, zömében fék nélküli szerkezetek – csak egy tengely és, rendszerint egy primitív, laprugókkal szerelt felfüggesztés lapul fémplatójuk alatt. Fék nélküli utánfutó egyébként legfeljebb 750 kilogrammos megengedett össztömegig létezhet, ám azt minden esetben az adott autó forgalmi engedélyében rögzítik, hogy az milyen tömegű fék nélküli, illetve fékezett utánfutókat húzhat. Fő szabály, hogy a fékkel szerelt, komolyabb terhelhetőségű utánfutóból legfeljebb akkora megengedett össztömegű húzható, mely nem nagyobb a vonó autó önsúlyánál. Főként komolyabb terepjáróknál és a nehéz (tehát 750 kilogrammnál nagyobb össztömegű) pótkocsiknál (legfőképp lakókocsiknál, autószállító trailereknél) kell arra ügyelni, hogy B kategóriás jogosítvánnyal legfeljebb 3,5 tonna megengedett össztömegű járműszerelvény vontatható. Ellenben egy 3,5 tonna megengedett össztömegű vontató és egy legfeljebb 750 kg össztömegű könnyű pótkocsi B-kategóriával is vihető.
Használtan akár százezer forint környékén is megkaphatók a legkisebb pótkocsik, hasonlók napi 3-4 ezer forintos bérleti díjért érhetők el
Noha sokszor nagyon jól jön egy utánfutó, vásárlás előtt érdemes végiggondolni mi mindennel jár egy pótkocsi birtoklása. Már rögtön a névre írása is az autókhoz hasonlóan költséges. Kell ugyanis eredetiség vizsga (könnyű pótkocsiknál, 750 kg-ig 16 000 Ft; nehéz pótkocsiknál, 751 kg-tól 17 500 Ft) és átírási illeték is fizetendő (2,5 tonnáig 9000, felette 22 ezer forint) – ez idáig legkedvezőbb esetben is 25 ezer forint. Továbbá kötelező biztosítást is kell kötni (nem vészes, évi néhány ezer forintos költségként) és tudni kell továbbá, hogy időszakos műszaki ellenőrzésre a pótkocsikat is vinni kell, s ennek díja pont ugyanannyi, mint a személyautóké, azaz 10 490 forint. Továbbá adó is fizetendő, mely annyiszor 1 200 Ft, ahányszor száz kilogrammot elér a pótkocsi önsúlya és terhelhetőségének fele. Miután minden megkezdett 100 kilogramm után fizetendő a díj, egy 150 kg önsúlyú, 100 kg terhelhetőségű pótkocsi után 3 x 1 200, azaz 3 600 Ft súlyadó fizetendő évente. Így aztán a legolcsóbb utánfutó üzemeltetése sem csenevész összeg.
Pótkocsit, lakókocsit húzva autópályán is legfeljebb 80 km/órás tempóval szabad haladni. Fontos tudni, hogy nehéz, 750 kilogrammot meghaladó megengedett össztömegű pótkocsit csak az esetben szabad B-kategóriás jogosítvánnyal vinni, amennyiben annak és a vontatáshoz használt autónak megengedett össztömege együttesen nem éri el a 3,5 tonnát
A nap, mint nap fuvarozók számára utóbbi természetesen bagatell, de aki évente csak egyszer-kétszer cipekedne utánfutóval, az jobban jár a bérléssel, hiszen kisebb pótkocsi már akár öt ezer forint alatti napi díjért vihető, s van olyan hely, ahol egy kéttengelyes autószállító is elérhető ötezerért.
Aki utánfutózásra adja a fejét, annak nem csak azzal érdemes tisztában lennie, hogy autójával és jogosítványával milyen tömeget vontathat (e téren a legfontosabb, hogy minden szabályzás a megengedett össztömegeket nézi), hanem, hogy utánfutóval milyen közlekedési szabályok vonatkoznak rá. Ugyanis akármilyen erős autóval, akármilyen jelentéktelen utánfutót vontat is valaki, ugyanazon sebességkorlátozások vonatkoznak rá, azaz autópályán legfeljebb 80, lakott területen kívül 70, városon belül (még a magasabb tempót engedélyező táblánál is) 50 km/órás tempóval haladhat csak.











Érdekesnek találom azt is,hogy Miért is kell kötelező biztosítást fizetni egy utánfutüra.
Ugyanis ha okozol egy kárt a futóval ,nem a futó biztosítását növelik,hanem a vontató jármű -ét ( ützemben tartójáét)
Akkor minek is lehet ezt nevezni???
Szerintem ezt is csak adó-nak
T.szerző! Tudna segíteni hogy B-s jogsival és egy 2000kg. vontatásra alkalmas vonóhoroggal(Seat Alhambra) milyen súlyú utánfutót vontathatok? Csak egytengelyeset vagy a dupla tengelyest is ?Üdv.Miska.
Kedves Gábor!
Köszönöm észrevételét! Igaza van, javítottam!
Üdvözlettel,
Katona Mátyás
T. Szerző! A cikkben a műszaki vizsga ára hibás, mivel az utánfutónak nincs környezetvédelmi vizsgálata, az említett 16290 Ft.- ban viszont ez is szerepel. Üdvözlettel: Rapai Gábor
A cikk jó.DE!Felháborító számomra az a szintű lehúzás,ami nálunk megy.Mi indokolja azt,hogy ugyanannyi legyen a műszaki vizsga díja,mint egy személyautónál?Pláne egy fék nélküli utánfutónál,rádugja ,megnézi a lámpák működését,gumi állapotát,nem rohad e,lényegében szemrevételezés.Míg egy autónál sokkal összetettebb a vizsga.Vagy nézzük az eredetvizsgát,ami szintén magas,még az átírás költsége nem is eltúlzott annyira.