Vörös ördög az AC Schnitzertől

Egyedi BMW M4-et készített az AC Schnitzer az Essen Motorshowra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A héten nyílt, december 7-ig tart az Essen Motorshow, ahol az AC Schnitzer egy szemet gyönyörködtető BMW M4 Coupét mutatott be.


A német tuningcég által elkészített M4 Coupé ízléses külsővel díszeleghet a látogatók előtt. Az első lökhárító karbonszálas kiegészítőelemeket kapott, csakúgy mint a tükrök, illetve a hátsó diffúzor. A négy darab egyedi kipufogót szintén karbonszál borítja. Az alufelni-kínálatból többféle méretet, akár 21 colost is választhatunk. A még jobb úttartás érdekében 30 mm-rel lejjebb került az autó hasmagassága. A nagy teljesítményű sportkupéhoz választható verseny lengéscsillapító is, 35 mm-es ültetéssel.A belső teret sem hagyta érintetlenül az AC Schnitzer. A fém pedálok és lábtartó mellett módosított váltógombot, kézifékkart, iDrive-borítást és velúr padlószőnyeget kapott az M4 Coupé. A leglényegesebb elem, a motor sem maradhatott ki a listából, a 431 lóerős Twin-Turbo soros hathengeres blokk teljesítményét 510 lóerőre növelték. Arról nincs infó, hogy ezzel apad-e az M4 amúgy sem rossz, 4,3 másodperces 0-100 km/órás gyorsulási értéke.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Valóban nem vagyok nagyravágyó.
    Szeretek addig nyújtózkodni ameddig a takaróm ér, ellentétben sokakkal.
    Azért egy új M3-at szívesen elfogadnék 4 ajtóval kézi váltóval. Egyébként sosem az árat, hanem a számomra fontos műszaki tartalmat szoktam nézni, így abból is simán kihagynám a felesleges több milliót kostáló sallangokat mint pl. automata váltó, tolatóradar, extra hifi, navigáció, bőr ülés, tempomat, sávtartó asszisztens és hasonlók.

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Tudom, neked még a leírt szöveg értelmezése is nehézségekbe ütközik:

    “amorf bálna az ötösből” mivel újabb autókról írtam, így valóban nagy kihívás számodra az értelmezés. 😀

    Egyébként idézd már hol írtam extrákról és felszereltségről!
    Itt és most nem igazán lehet vetíteni, mint egyébként az szokásod.

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Nem is mertem gondolni, hogy irigy lennél egy német autóra. Itt első sorban az árára kell gondolni, azt meg kár lenne tagadni, hogy sokan szeretnénk zsebből 20 millás autókat venni. Jah, tudom, neked elég a korolla:D

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Te. Te írtál erről, még ha most le is tagadod. Meg nem lepsz.
    Hogyne lennél oda érte? Folyton amellett kampányolsz. 🙂 Irány a József nádor tér, világíts az almával. :-DDD

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Nem az E39. Az még nem is rossz.
    Az új 5-ös GT-re gondoltam.
    Irigy nem vagyok, főleg úgy nem, hogy a saját kategóriájában (ár, felszereltség, biztonság, erő stb.) az autómnak a nyomába sem ért a BMW.

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Extra lista? Felszereltségi szint? Ki írt ilyesmiről?
    Okoskodás helyett talán tanulj meg olvasni, mert sosem lesz BMW-d. 😀

    Nem vagyok oda az EU-ért, de nélkülük sehol sem lennénk. Ezt néhány egysejtű nem tudja felfogni.

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Azért az “amorf ötös” gondolom az e39-ről van szó, egész jól fogyott… bár szerintem sem a legszebb. Szívó motorok miatt meg tényleg az EU-nál lehet kopogtatni, de ők azt nézik mi jó a gyártóknak gazdaságilag, aztán ezeket szokták kozmetikázva környezetvédelmi EURO normákká formálni. Szóval a felhasználó mint te vagy én, pont le vagyunk szarva. Egységes arculatról gondolom nem csak itt a bajoroknál lehet hallani. Amúgy az azaz érzésem, hogy akinek minden BMW egyforma, annak zavarja a látását az irigység:)

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Hasonlók.
    De az miért baj, hogy változatosak? Ja, mert a Toyotánál van 2 felszereltségi szint? Hát, új BMW-t írni, olvasni tudók vesznek a világ boldogabbik felében, őket nem fogja meg egy 100 oldalas extra lista. Elhiszem, hogy ez zavar.

    A szívómotorokért meg reklamálj az EU-nak, úgyis annyira odavagy érte. Ebben a kérdésben -szigorúan érzelmi okokból- támogatlak, tényleg kár a sokhengeres szívókért. Indulhatsz! József nádor tér? Ott szoktatok kezdeni!

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Kár itt erősködni.
    Jelenleg a BMW-k nagyon egyformák nagy általánosságban és csak a “hozzáértők” tudják őket megkülönböztetni.
    A modellpalettájuk már a viccesség határát súrolja, hiszen valóban követhetetlenül változatos lett. Ha az egyik befuccsol (amorf bálna az ötösből), csinálnak helyette gyorsan egy másikat. Némelyik valóban nagyon jól néz ki, de azért becsúszik egy két amorf darab a nagy számok törvénye alapján. 🙂
    Jól megy mostanában a cégnek ezt el kell ismerni, de a sportos szívómotorok kiirtásáért kár volt, hiába erősebbek és nyomatékosabbak a turbók. Az nem minden.

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Akkor ne nézz meg más márkákat mert ma már ott is ez lesz, vagy ez csak a BMW-nél idegesít?:D De egyben a sikereit is köszönheti ennek, mert már a nyolcvanas években is egy szérián belül a szokásosnál nagyobb választékot tudott adni, ezért volt akár háromszoros ár is egy alap és a csúcsmodell között. Külsőleg alig észrevehető különbséggel, ez az üzletpolitika eléggé bejött mert minden réteget meg tudtak fogni. Lehet kritizálni, de ezt szépen eltanulta azóta mindenki, csak neked még nem esett le.

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    A változatosság gyönyörködtet! Mondjuk ez a tényleg feleslegesen kibővített motorválasztékra nem igazán húzható rá, de hogy minden kocsi akár előről gyak. egyforma az ellene megy ennek a méltán nagyszerű mondásnak! De hátulról is, a lámpák szinte azonosak. A tervezésen is jól spórolnak, mert egy-egy ötlet 5-10 évig kitart… Van ami 100-ig; a vese! 🙂

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Most ezt úgy mondod, mintha nem egységes arculatra törekedne minden márka. A bmw-nél szélesebb modellpalettát (szinte nevetségesen) és motor választékot nem sok márka tud felmutatni. Ezek közül csak a vakoknak és neked mind ugyanaz.

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Rendben, nem keverem többé.

    De az, hogy valami 3cm-el szélesebb attól még az emberi agy nem látja alapjában különbözőnek. De, hát ilyenek az egyarculatú márkák; csak ugyanolyat lehet választani. A bmw-re ez még belül is totál igaz.

    Nem nevezem igazi választéknak, hogy néhány centivel variálnak a szélességben, hosszban vagy a tetőívben. Nagyjából ugyanazt kapjuk mindig.

  • 2017.10.29. at 00:00
    Permalink

    Azért nem kell összekeverni egy M felszereltséget egy valódi M től már csak azért sem mert az igazi M széria bő 3 cm el szélesebb ” M4 esetén ” mint az M csomagos társai . Szóval sokkal arányosabb lett mint az alap 3-4 széria ráadásul az ára miatt jóval ritkább is lesz .

Vélemény, hozzászólás?