Zsolnán már gyártják az új Kia Sportage európai változatát

Elkezdték a Kia Sportage 5. generációjának sorozatgyártását a szomszédban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Sportage korábbi 3 generációja is Zsolnán készült, 2006 óta összesen több mint kétmillió Sportage hagyta már el a szlovákiai gyárat.

Már 28 éve él velünk a Sportage, ám most először készül kifejezetten európai igényekre tervezett változat. Az új alapokra épülő ötödik generáció a legfrissebb konnektivitási technológiákat kínálja, emellett lágy, öntöltő és konnektoros hibrid változatokban is elérhető, bár utóbbit csak 2022 februárjában kezdik gyártani. Persze sima benzin benzin- és dízelmotorral, valamint az ezekhez kapcsolódó többféle erőátvitellel szintén elérhető a SUV. Az elsőkerék-hajtású modellek mellett az összkerékhajtásúak is Zsolnán készülnek, akárcsak a sportos GT-Line változatok. Egy másik fontos újdonság is szerepel mostantól a Sportage és a zsolnai gyár palettáján: a modell történelme során most először, a GT-Line változathoz a karosszéria profilja, és a C-oszlopok vonalait kiemelő fekete tetőszín is rendelhető.
Hirdetés
Az új, ötödik generációs Sportage gyártásának elindulása sikeres, és sűrű idei évünk egyik fontos mozzanata” - mondta Jason Jeong, a Kia Europe elnöke. “Nagyszerű dolog, hogy a zsolnai üzem a korábbi generációk után immár a Sportage ötödik sorozatát is gyártásba vitte úgy, hogy valamennyi változat - a hibrid hajtásúakat is beleértve - itt készül.” 2006 óta egyébként több mint kétmillió Sportage hagyta már el a szlovákiai gyártósorokat, 104 500 darab a második generációból, 797 500 a harmadikból, és több mint egymillió a most kifutó, és 2015 végén útjára indított negyedikből. A zsolnai üzem - a Kia egyetlen európai gyártóhelyeként - összesen már több mint négymillió Kiát készített.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?