Kiderült, hogy mennyivel kisebb: íme a nekünk szánt Sportage!

Bemutatkozott a mi ízlésünkre szabott Kia Sportage, íme minden, amit tudni kell róla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most először fordul elő, hogy a nálunk árult Kia Sportage generációt kimondottan az európai igényekre szabták a koreaiak. Konnektoros hibrid hajtáslánccal is készül majd, és bár igény lenne rá, elektromos mégsem lesz belőle, az sem titok, hogy miért.

Tagadhatatlan, hogy a Sportage világszerte az egyik legnépszerűbb modell a koreai gyártó kínálatában, nem csoda, hogy az új generációját dizájn és technikai megoldások terén is továbbgondolták. A Sportage a Hyundai N3 padlólemezére vált, ezzel két külön verziót is létrehozhattak, szakállas trükk már az autóiparban a két tengely közt toldható platform. Ezt a koreaiak arra használták, hogy a nagyobb és praktikusabb autókat preferáló régiók és a kisebb, könnyebb, sportosabb gépek mellett voksoló területek is megkaphassák amit akarnak.
Hirdetés
Meglepően sok a különbség a most bemutatkozó kisebb, európai verzió és a június óta ismert nagyobb, mindenhol másutt árult változat közt. Motorváltozatok terén kizárólag villanyosított verzió lesz, de teljesen elektromos nem. Helyette 1,6 literes, 148 vagy 178 lóerős benzines lágyhibrid, azonos lökettérfogatú 113 vagy 134 lóerős dízel lágyhibrid, 227 lovas öntöltő hibrid és 13,8 kWh kapacitású akkucsomaggal szerelt 265 lóerős konnektoros hibrid változatokkal kell beérnünk. Ez utóbbi 35 kilométert fog tudni kizárólag elektromos üzemben megtenni. Nem csak a motoropciók listája megy össze, hanem a tengelytáv - és ezáltal az autó hossza - is. Az Európai modell 8,5 centivel rövidebb a nagynál, ebből 7,5 centit a tengelytávból vesztett el. 4515 milliméteres hosszával szerencsére még így is 3 centivel hosszabb lesz a kifutó generációnál, de fontos megjegyezni, hogy ebből a 2680 milliméteres tengelytáv csak 1 extra centit kapott. Xuan Goh, a Sportage termékmenedzsere elmondta, hogy ez nem csak egy lerövidített változat, ez egy másik autó, azonos alapokon. A Kia csapata az európai igényeknek megfelelően hangolta továbbá a kormányzást és a futóművet is.
Hirdetés
A két változatot elölről nézve alig látni különbséget, az orr rész nagyon menő, azonos dizájnt kapott, a Kia új "tigris hűtőmaszkját". Onnan nézve a legfeltűnőbb különbséget a tükrök jelentik, amelyek az A oszlopról az ajtóra kerültek át egy új dizájnnal. Az autó oldala viszont jelentősen különbözik, a rövidebb hossz és tengelytáv komoly mértékű átdolgozást eredményezett, és meg kell hagyni, így inkább van értelme a sportnak a Sportage-ben. A C oszlop például nem kapott üveget, így a végeredmény nem kombiszerű, hanem inkább a ferdehátúakra hajazó sziluettre váltott. A hátsó lökhárítókat is újrarajzolták, felette egy 500 literesre nőtt puttonyt - ami a konnektoros változatnál is csak "alig" lesz kisebb - rejt a stílusos csomagtérajtó. Érdekesség, hogy a GT-Line felszereltségi csomaghoz automatikusan jár majd a fekete tető. A két 12,3 colos képernyővel modernizált műszerfalat az EV6-ból már ismerhetjük, a Sportage-ben is megkapta a multifunkciós gombokat és felületet, amelyek annak függvényében változtatják a feladatukat, hogy épp mire van szükség. A médiahangerőt és a fűtést például ugyanazokkal a kezelőszervekkel vezérelhetjük. Emellett természetesen megmaradnak a fizikai gombok is, és a korábbi Sportage modellekben megszokott rengeteg kisebb-nagyobb tárolóhelytől sem kell elbúcsúzniuk a visszatérő vásárlóknak.
Hirdetés
Elektromos változat pedig nemes egyszerűséggel azért nem lesz, mert a Kia külön modellek útján képzeli el a továbbiakban a villanyosítást, így nem tartották szükségesnek egy az EV6-tal konkuráló elektromos Sportage fejlesztését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.09.01. at 16:34
    Permalink

    Az egy dolog, hogy a Kia és Sportage sem a kedvező fogyasztásáról híres, de 13,8 kWh kapacitású akkucsomagból 35 tisztán elektromos kilométert kihozni, azért az már tényleg siralmas.

Vélemény, hozzászólás?