Skoda, ami 25-ször kerülhette volna meg a Földet

Egymillió kilométer egy Skoda Fabiában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Történelmi pillanathoz érkezett egy 2000-res gyártású Skoda Fabia: átlépte az egymilliomodik kilométert. Pontosan 13 év alatti futásával csaknem 25 alkalommal kerülhette volna meg a Földet az egyenlítő mentén.

Aki sokat megy saját autójával, az gyakorta kerül közeli kapcsolatba vele. Nem feltétlenül az autó iránti szeretet okán, hanem akár csupán amiatt, mert az évek és a kilométerek során temérdek - az autóhoz is kötődő - élmény adódhat. Az igazi autófanatikusok persze járgányuk iránt is képesek komoly érzelmeket táplálni, s nem utolsó sorban precízen is vigyáznak rájuk. A német Peter Kirchhoff bizonyára ilyen, ugyanis amikor 2000. július 3-án átvette 1.9 PD TDI (101 LE), ezüstszínű, napfénytetős Fabiáját, nyitott egy kockás füzetet, melybe azóta is írja az autóhoz kapcsolódó összes eseményt.
Hirdetés

Akkor még nem is gondolta, hogy egykor ő és autója sztár lesz, ám már 2005-ben látta saját maga is, hogy egyrészt futásával sem ő, sem a Fabia nem hétköznapi. Felvette a kapcsolatot a Skoda németországi vezérképviseletével, s 2007-ben a félmilliomodik kilométert már velük ünnepelte. Kirchhoff úr, illetve Fabiája futása egyenletesen évi 75 000 kilométer feletti, így most jutottak az egymilliomodik kilométerhez, melyet már komoly előkészítéssel, pontosan az autó átvételét is jelentő július 3-án, csak épp 13 évvel később, a Skoda központjánál, Mláda Boleslavban ünnepelt. A büszke tulajdonos, temérdek, őt elkísérő német Skoda-rajongó és természetesen a márka vezérkara együtt örült a használtautó-kereskedők rémének, a messze átlagon felül magas futásnak.
A mindvégig márkaszervizben karbantartott, a kötelező inspekciókon kívül ott csak egy alkalommal járt autóban még ma is gyáriak a főbb alkatrészek. Nem csak a motor és a váltó, még a kuplung és a kipufogó is, a kocsi állapota kívülről a fotók és beszámolók szerint gyárinak számít, tulajdonosa elmondása alapján csak közelről fedezhető fel egy-egy apróbb karcolás. Na ja, nem Magyarországon töltötte életét és falta a kilométereket. Egyetlen hiba 305 ezer kilométernél adódott, az elporladt kábelköteg miatt le is robbant a Fabia. Az egymilliomodik kilométer pedig újabb rendellenességet szült: a műszerfali kijelző nem tud 6 karakternél többet írni, átfordulás helyett pedig csak hat vonalat jelez. Peter Kirchhoff mostantól csakis a napi kilométerszámlálóval kalkulálhatja a távokat. Fabiáját ugyanis a továbbiakban is használni kívánja, újabb rekordokat ígér, s csak akkor kíván átülni egy új autóba, ha megjelenik a Fabia harmadik generációjának lépcsőshátú kivitele. Vajon lesz ilyen, amikor még a másodikból sem kaptunk olyat? Ha igen, a Skoda gyári múzeuma fogja megkapni a kilométer-milliomos ötajtóst.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:37
    Permalink

    Tankolni kellett, vagy maga termelte az üzemanyagot is? Korábban nagy szám volt, hogy egy 124 es elment több mint 1 milliót, vagy egy rácsos Passát, vagy Omega, de fel kellett újítani és cserélni azokon is ezt azt, nem? ez meg az eredeti kipufogóval ment el, sőt az eredeti kuplunggal… vagy mást se csináltak vele, csupán autópálya oda vissza, nem hiszem én ezt az egészet… Az 1.7 DTI (isuzu) C Corsám eléggé megvan kímélve, használom pályán és városban is, a kuplung 350 nél adta meg magát, a Fabia meg elment 1000km ert az eredeti kuplunggal 🙂 Itt valami sántít erősen… de hagyjuk a kuplung témát.
    Amúgy ha ez az autó elment ezret, elmegy annyit más is, elmegy egy Focus is annyit, vagy egy Corolla, csak azoknak nem csináltak hírverést, és nem ugrálják körbe, mintha az nem tudom milyen hatalmas típus lenne.

  • 2017.10.30. at 01:37
    Permalink

    Nem az ilyen kulturált kommentekre gondoltam, hanem kőkemény a***zásokra, “az én 2 éves marutimban 12 millió km van és még olajat se kellett cserélni” stb. ilyenekre gondoltam. Na mind1, biztos lesz majd, csak még nem vették észre a cikket. 🙂

  • 2017.10.30. at 01:37
    Permalink

    A Mitsubishi Carizma vezet, mert abban több mint egymillió van Renault motorral!
    A Mercedes is valami oknál fogva a fejlettebb Renault dízelt használja!
    Azért jó látni hogy a VW is fejlődik!
    Puszi a VW rajongóknak! 🙂

  • 2017.10.30. at 01:37
    Permalink

    Mikor elsőnek megláttam ezt a cikket, boldog voltam: “Yeah, mekkora durva szájkaraték lesznek itt, végre megint szétröhöghetem a belem, ezzaaa!”
    Mi folyik itt az autónavigátoron, odafigyeljetek má’ emberek! HOL VANNAK A FIKAJANIK ÉS A MÁRKAFANATIKUSOK??? És bocsánatot kérek a nagy hangszintemér’, már nem birom, nem birom, felnézek ide, hogy egy jót röhögjek, és semmi. De nem érdekel ha kinevetnek: mer’ elmondom a lelkemnek a gondját! Szeretném, ha kommentelnétek, mer’ ez a cikk azért van, hogy megosszátok a nézeteiteket, és nekem jó legyen a napom. Köszönöm szépen, többet nem is szólok.

  • 2017.10.30. at 01:37
    Permalink

    Ha autópályán használta – márpedig ennyi kilométert nem városi dugókban tett bele – és tud normálisan bánni a kuplunggal, akkor minden további nélkül elmehet ennyit.

  • 2017.10.30. at 01:37
    Permalink

    Itt legalább megtudtuk, milyen motorral volt szerelve az autó. A másik népszerű autós portál ezt az “apró” részletet sikeresen kihagyta a cikkből, pedig az olvasók nagy részét véleményem szerint ez érdekli leginkább.

Vélemény, hozzászólás?