Most akkor jó egy Fiat, vagy nem jó?

Itt van ez a cikk, egy 2009-es Fiat Bravóról írt használtteszt, s az érkező hozzászólások megihlettek. Ha most arra tetszik gondolni, hogy védem a mundér becsületét, ám nyugodtan, én viszont inkább azt szeretném, ha tiszta vizet öntenénk a pohárba.
A lehető legtömörebben összefoglalva, Katona Mátyás főszerkesztő ezeket jegyezte le a próba után: a Bravo formás, csomagtartója öblös, bár pereme magasan van; utastere tágas, ellenben ülései nem a legkényelmesebbek; könyöklője korlátozottan használható; hátsó lábtere azért elegendő, mert az első támlák trükkösen mélyítettek; a felhasznált műanyagok kemények; felszereltsége gazdag, ugyanakkor a hátsó ablak kurblis; a tárolóhelyek zöme szűk; az 1,4 literes benzinmotor indulásnál nyomatékszegény, aztán bezzeg szépen teszi a dolgát, csendesen és takarékosan; futóműve gatya, egyenesfutása bizonytalan, a karosszéria oldaldőlése jelentős; a kormány pontatlan; ára alacsony, akárcsak a presztízse.
Egyetért? Ismeri a konkrét típust? Vezetett már ilyet, ült benne? Önnek is Bravója van? Fiatos? Olaszautó-rajongó? Autósújságíró-gyűlölő? A hosszászólók némelyike szakmailag rossznak tartotta a cikket, s erre nekem az a válaszom, kedves hölgyem/uram, elhiszem önnek, hogy szereti a kocsit, de tényleg van jobb nála, nem is egy a kategóriában. Mondom ezt úgy, hogy én is szeretem a Bravót, meg úgy általában a Fiatokat és az olaszokat. Az olasz kultúrát, az olasz kaját, az olasz focit (fogalmam sincs, miért), az olasz nyelvet, Itáliát, ahogy van, nem mintha ez idetartozna.
Vezettem korábban ilyen Bravót 1,4-es benzinesként, majd most hősünket, ez így kettő. Volt szerencsém az 1,9 literes Multijethez, az 1,6 dízelből hármat is hajtottam, a kétliterest szintén próbáltam. Ez így hat. Az 1.6 MJet-ek közül kettővel ráadásul hosszú hónapokon és több tízezer kilométeren át barátkoztunk. Imádtam őket, mert elég nagyok voltak, de nem túl, fölöslegesen nagyok, motorjukat pedig erősnek, bár turbólyukasnak ismertem meg a hidegen kerepelésért kárpótló szerény fogyasztással. A futóműve ellenben mindnek gatya volt. Kóválygós, kanyarban oldaldőlős, pályán bizonytalan egyenesfutású, állandóan kormányzós-korrigálós. Igen, a Bravo-kormány és a pontosság közé nem tehető egyenlőségjel.
Bántott a sok kemény műanyag? Engem speciel nem, mert nem zörögtek vagy lógtak, s kopogtatni sem szoktam, hogy juj, vajon kemények-e, de amúgy tényleg kemények. A váltóban azt díjaztam, hogy 6 fokozatú, egyébiránt akadozott az összes próbált autóban. Az ülésben hosszabb távokon fészkelődtem. A tartósan használtakkal semmi probléma nem volt. Semmi. No és még ma is szeretem a Bravo formáját, de.
De ettől még a Bravo nem az a hű, de jó autó. Ami megszépíti, az a konkurenciához viszonyított olcsósága, ami sajnos azt is jelenti, lássuk be, hogy nincs presztízse. Ó, el ne felejtsem megemlíteni, hogy ennek az ex-céges piroskának a gyári dísztárcsái már-már alufelnit idézőek, le a kalappal. Mit is akartam még mondani? Ja, hogy teljesen érthető, ha az olaszpártiak felhorkannak egyik kedvencük - jogos - kritizálásakor. Megdobban a cuore, a szív, az értelmet lazán kenterbe veri az érzelem - én is tudom, hogy megy az ilyesmi, nem véletlenül nyüstöltem Unót (hej, az a Turbo mekkorát lépett), Tipókat, Panda 100HP-t, Lancia Kappát... Könnybe lábad a szemem egy Delta Integrale - fotó, videó - láttán. [BANNER type="1"] Aztán: hogy az elfogult zsurnalisztáknál mindig a németek a nyerők? Nem tudom. Ezt a Bravót egyszerre próbáltuk egy 2010-es H Atrával, azaz Classic III-mal, a következő használtteszt róla fog szólni, ha ezt elárulhatom. Már el is árultam. Önök szerint az jobban tetszett nekünk, mint a Bravo? Biztos, mert germán, ugye? Folytköv. a jövő héten itt az interneten, ahol persze "azt írnak, amit csak akarnak".