Piros, kétüléses és olasz – Fiat Fiorino

Fiat Fiorino 1.3 Mjet 95 LE Adventure E6 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Fiat haszonjármű részlegének már saját neve is van, a Professional modellek csak azoknak szólnak, akik teherautót keresnek. A városi szaladgálós Fiorinót legerősebb motorjával próbáltuk.


Munkára tervezve. A legtöbb Fiat Professional modell megtalálható több márka kínálatában is. A Fiorino viszont nem, mivel a Citroën Nemót és a Peugeot Bippert már kivették kínálatukból a franciák. Így ő maradt utoljára a PSA-val közös hármasából. A jól ismert 1,3-as dízelmotorral próbáltuk a Fiorinót, de már a 95 lóerőre húzottal. Emellett a csúcs Adventure felszereltséggel, ami annál sokkal többet sejtet, mint amit valójában nyújt. Ilyen névvel minimum komolyabb igénybevételre, vagy akár terepre felkészített Fiorinóra készülnénk. Sajnos ezeket az elvárásokat félre kell tennünk, ugyanis a matrica a legerősebb motort, különleges üléskárpitot – a konfigurátor szerint - és 60 kg plusz teherbírást jelent, viszont még a tetőcsomagtartó is feláras hozzá.

Praktikus városi kisteher. Nem a kínálat legkisebbje, ugyanis Pandából is van Professional, de a Fiorino az első lépcső, ami rendes tolóajtós, akár mindkét oldalon. Tesztautónk csak a jobb oldalra kapott ilyet, általában elég is, különlegesebb helyzetekben van csak szükség, vagy egyáltalán alkalom használni a túlsó oldalt. Amire jellemzően az ilyen méretű kisteherautókat használják, az a városi, nem ritkán egészen belvárosi áruszállítás, ahol sok esetben csak az út szélén lehúzódva lehet megállni, így rakodásra is csak a jobb oldal alkalmas. Ugyanakkor egészen szélesre tárható a két hátsó, felemás ajtó, a Fiorino bendője pedig gond nélkül elnyel akár egy raklapnyi árut.


Csak a sofőr dolgainak nincs hely. Könnyen pakolható, a padló alacsonyan, illetve a jobb hátsó ajtó belső nyitófüle is kényelmes helyen van ahhoz, hogy akár cuccokkal teli kézzel is ki lehessen nyitni. Mivel nem cipeltem vele nagyobb dolgokat, illetve általában utasom is volt, így a táskáknak csak hátul maradt hely. Ott viszont tüzetesen átnézve sem találtam egyetlen fület, vagy akasztót, amin rögzíthettem volna őket, így azok szabadon mászkáltak hátul. A kisebb pakolórekeszeket sajnos szűkösen mérték, pedig szükség volna rájuk, főleg, ha valaki futárként használja. A sofőrnek nem csak a munkához szükséges, hanem privát dolgait is el kell tudnia pakolni, azoknak viszont jellemzően marad a jobb első ülés, pedig alatta is van hely – fiók híján éppen becsúsztatható egy laptoptáska - valamint a szélvédő fölé is elférne egy polc.
Hirdetés

Navigációt is ad. A vezetőfülkén, illetve az utastéren érződik, hogy a Fiorinónak köze van a Puntóhoz, derékben szűk, fölfelé pedig szélesedik. Az anyaghasználat teherautósan inkább egyszerű – kár, hogy egy Grande Puntóban sem jobb – viszont felárért kérhető bőrözött váltógomb, illetve bőrözött kormány is, ahogy a tesztautóban is volt. Utóbbi ráadásul egy újradizájnolt darab, Fiat szinten egész ízlésesen is mutat. Széles határok között állítható a vezetőülés és a kormány is, utóbbin a feláras navigációs, bluetooth-os fejegységhez tartozó kezelőgombokat találunk. A központi kijelző kiismerése és használata egyszerű, legtöbbször logikus helyen találjuk, amit keresünk, de sajnos elég lassú. A navigációnak is sok idő kell, mire betölt, valamint a menüben való lépkedés is olykor nehézkes emiatt.
Csak akkor fürge, ha keményen bánunk vele. A jól ismert 1.3 Mutijet dízelmotor sajnos nem hozta a várt jellemzőket. Korábban ezt a motort még úgy ismertem, hogy amennyire lomha, annyira étvágytalan is. A Fiorino fogyasztása viszont csak egyre följebb mozdult, még tankolás szerint is 5,5 literre sikerült kihozni a legjobb adatot - ami persze nem vészesen rossz. Jellemzően városi használat mellett ez persze nem egetverő, viszont sem cipelt teher, sem pedig sietés nem volt benne. Utóbbi amúgy is kicsit fájdalmas, a turbólyuk hatalmas, így eltelik jó néhány másodperc, mire sikerül felpörögnie, utána szépen húz, de hamar elfogy belőle az erő. Nem érzek nagy különbséget a 80 lóerős változathoz képest, az iszákosságát is a fölhúzott teljesítménynek tudtam be. Vezetése egészen személyautós, még jó, hiszen van belőle üvegezett, dupla tolóajtós normál személyautó is Qubo néven. Nem is fárasztó, az ülés kényelmes, van párnázott kartámasz és a pedálok kiosztása is jól megoldott, a hatalmasra húzott szélvédő miatt pedig egészen a lámpa alól startolhatunk. Csak a holtterekre kell az átlagosnál jobban figyelni. Hátrafelé egész autókat kitakar, az első oszlopok mögött pedig több gyalogos is elrejtőzhet.
Értékelés
Pozitív
Nagy és jól pakolható raktér, kényelmes ülések, komfortos vezetői pozíció és modern extrák
Negatív
Lomha motor, kevés tárolórekesz a vezetőfülkében, akadozó központi fejegység
Árak
Tesztmodell alapára
3 641 000 Ft (2016.12.22.)
Tesztautó ára
4 236 000 Ft (2016.12.22.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1248 cm3
Teljesítmény:
70 kW (95 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
200 Nm 1500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,9 s
Végsebesség:
167 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
3,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3864 mm
Szélesség:
1716 mm
Magasság:
1721 mm
Saját tömeg:
1090 kg
Össztömeg:
1750 kg
Terhelhetőség:
660 kg
Tengelytáv:
2513 mm
Karosszéria-kivitel:
zárt
Csomagtér:
2100 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belmagasság elöl:
970-1050 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1400 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
1100 mm
Csomagtér hossza:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
1060 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1248 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
200 Nm 1500 1/min-nél
Teljesítmény:
70 kW (95 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
167 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,9 s
CO2-kibocsátás:
114 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
3,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?