Vezetni jó! Opel Meriva 1.6 CDTI teszt

Opel Meriva 1.6 CDTI teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyar motor hajtja, öngyilkos ajtajú, tologatható hátsó üléses. Vajon tényleg szenzációs családi és utazóautó az Opel Meriva 1.6 CDTI?


Év elején megújult a 2010-ben érkezett második generációs, "öngyilkos" ajtós Opel Meriva. Egyebek mellett megkapta az Euro 6-os emissziós normát teljesítő szentgotthárdi 1.6 CDTI turbódízelt is. Azzal, annak csúcsváltozatával érkezett hozzánk, s le is csaptam rá, hogy gyerekekkel, gyerekülésekkel tegyem próbára egyedi ajtómegoldását.
Az már gyerekek nélkül is feltűnő, hogy a csaknem derékszögben nyíló ajtók az átlagosnál jobb beszállási teret adnak, míg azonban a hagyományos ajtajú autóknál mindenkinek megvan a maga kis előtere, itt az egyszerre beszálló utasok összetalálkozhatnak. Ritkább azonban az a helyzet, hogy egyszerre száll be két felnőtt, mint az, hogy a szülő teszi be, és köti be gyermekét a hátsó sorra, s ilyenkor bizony jó a Meriva ajtómegoldása. Jó az is, hogy az ülések egyterűsen az átlagosnál egy kevéskét magasabbra szereltek, s pláne jók az első (feláras) ergonomikus sportülések. Változtatható laphosszúságukkal és combos oldaltartásukkal hosszabb utazásokon is kifejezetten kényelmesek.

Nem úgy a hátsók, amelyekkel kapcsolatban a bemutató rövid próbája után még azt átallottam írni, hogy "meglepően kényelmes utazóautó a Meriva, olyan autó, amiben egyáltalán nem büntetés a második sorba ülni". Magyarázzam a bizonyítványt? Lehet, hiszen (elöl) tényleg meglepően jó utazóautó a Meriva, nem is büntetés a második sorba ülni, hiszen ott sem nagyon rövid az ülőlap, beülni pedig tényleg nem kunszt hátra sem. Viszont az oda ültetett cimbora már egy nem egész 200 kilométeres, ám csaknem 3 órás út után is tiltakozott az ülés ellen. Nem is az ülőlap hosszával volt baja, hanem szivacsát tartotta alacsonynak, így kereszttartóját vélte érezni farával. Viszont amennyiben gyerekeket ugyebár szigorúan gyerekülésben tennénk hátra, akkor ők biztosan nem fognak panaszkodni, s mi is biztosan szeretni fogjuk a Merivát.
Szeretni fogjuk, mert bár a hátsó lábtér alapból sem kicsi, az ülések tologathatóságával (nem csak hátra lehet, hanem a vékonyka középső helyet lehajtva az utastér közepe felé is) egészen limuzinos hátsó lábteret alakíthatunk ki, középre pedig akár még bőrbe varrott Flex-rendező, azaz rekeszes könyöklő is tehető. Utóbbi jópofaság, vicces, amint akár egy kétéves gyerek pöffeszkedik azon, az pedig áldás, hogy a hátra tolt ülésből csekély eséllyel érik el az első támlákat a csemeték - elmarad a rugdosás.
Az első ülések között is sínen csúsztatható, így jókora pakolóteret is elfedő a könyöklő, de egyterűs szinten nincs pakolóhely-kánaán. Az ajtózsebek azért elöl-hátul 1,5 literes palackokat fogadók, a kesztyűtartó viszont nem túlzottan nagy. Hiába, ha egyterű is, azért kisautó, Corsa D alapú a Meriva. Ahhoz képest viszont bravúros menetkomfortot, jó vezethetőséget ad. Kormánya közvetlen és precíz, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóműve még az extrém peres, 225/40 R18-as abroncsokkal sem vészesen feszes. Érezni, hogy jó lenne ez, még nem is csak az alap 15-ös lemezkerekekkel, hanem a 16"-os alukkal is. A 18-asokkal viszont nem is a keménysége, hanem az utastérbe szűrődő jelentős gördülési zaj a zavaró. Hogy cserébe (egyterűs mércével) iszonyatosan jók a kanyarjellemzők? Tény, viszont ez talán mégsem olyan nagyon fontos egy családi egyterűnél.
A széles abroncsok a fogyasztást is megdobják, a 4,4 literes gyári vegyes érték helyett tesztátlagunk óvatos hajtással is 6,5 l/100 km lett, városban pedig 7 literes étvágy a reális. Ez egy kicsikét sok még akkor is, ha a 136 lóerős, csendes üzemű, egészen egyenletes járású CDTI tényleg elég jól viszi, 9,9 másodperc alatt 100 km/órára gyorsítja a Merivát. A végsebesség is csaknem 200 km/óra lehet, ami viszont fontosabb, hogy szemben mondjuk a nagyobb Zafira Tourerrel itt már ritkán tűnik kevésnek a motorerő. Na jó, elindulásnál tűnhet úgy, ugyanis hiába változó a turbógeometria, a 320 newtonméteres nyomatékcsúcs csak 2000 1/percnél jön meg, s 1500 alatt azért még nincs meg a kellő erő a szokás szerint nem lepkesúlyú, üresen is bő 1,4 tonnás Opelhez.
Utóbbi mondjuk leginkább csak elindulásnál, a test megmozdításánál tud zavaró lenni, de bőven megszokható. Az pedig meg is szerethető, hogy a 4,29 méteres autóban az elegendően tágas utastér mögött alaphelyzetben is 400 literes, egységesen bő 1 méter széles a csomagtér, ami üléshajtással síkpadlós 1,55 méter hosszú, 1500 literes térré bővíthető.
Hirdetés
Két gyerekig praktikus, kényelmes családi autó a Meriva, jó beszállási kényelemmel, elöl felettébb komfortos ülésekkel, kellemes motorral, csak egy kicsit drágán. Az 1.6 CDTI a dízelkínálat csúcsaként 5 520 000 forinttól érhető el, tolatókamerás, navigációs, panorámatetős, fűthető üléses és kormánykerekes, ugyebár 18"-os alufelnis tesztautónk pedig még egy jobbfajta használt autó árával, 2 millió forinttal volt drágább. Az alapbenzines amúgy 3,88 milliótól kapható, a már akár négyéves használt példányok pedig 2,4 milliótól sorakoznak a Használtautó.hu kínálatában. A frissített verzió terjedése fogja még lejjebb tolni az árakat, ugyanis a 2010-es eredetinél valóban sokkal csinosabb lett a ráncfelvarrott Meriva.
Értékelés
Pozitív
Csendes, erős motor, kényelmes ülések elöl, nagy csomagtér, variálható utastér, jó futómű és kormányzás, pontos váltó, gazdag opciós ellátmány
Negatív
Magas ár, hátul kompromisszumos ülések, az ígérthez mérten magas fogyasztás, jelentős gördülési zaj (a 18"-os kerekekkel)
Árak
Tesztmodell alapára
5 520 000 Ft (2014.05.21.)
Tesztautó ára
7 571 000 Ft (2014.05.21.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 3500 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,9 s
Végsebesség:
197 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4288 mm
Szélesség:
1812 mm
Magasság:
1615 mm
Saját tömeg:
1428 kg
Össztömeg:
2040 kg
Tengelytáv:
2644 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
400-1500 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
980-990 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
120-250 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1040 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1040 mm
Csomagtér magassága:
480-810 mm
Csomagtér hossza:
740-800 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1550 mm
Raktérnyílás szélessége:
1050 mm
Raktérnyílás magassága:
830 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
320 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 3500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
197 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,9 s
CO2-kibocsátás:
116 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 08:43
    Permalink

    Nemrég még Opel tulajdonos voltam és csak jót mondhatok róla.Ha arról lenne szó, simán vennék újra.Igazából semmiben sem volt kiemelkedő,de gyenge pontja sem volt.Egyszerú,kiszámítható,kényelmes,sallangmentes és megbízható járgányok.Mindíg, minden körülmények között hibamentesen elvitt A-ból B-be.Igazi családtag tipusú autó…

  • 2017.10.29. at 08:43
    Permalink

    Olvastam a tesztet, 1,6 os motortól aránylag nagy karosszériáv rendelkező autótól, nem varhatjuk el 3,5-4 liter vegyes varosi ,fogyasztást. Szerintem 7l az korekt érték. 🙂 (ha van villanymotor akkor igen…………..)

Vélemény, hozzászólás?