Retro Bulli – Volkswagen Multivan Bulli teszt

Volkswagen Multivan T6 Bulli TDI DSG 4Motion teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha tehetném, minden hétvégére szerveznék egy kirándulást a legközelebbi barátaimmal vagy a rokonaimmal és a VW Multivan Bullival, ami nagyon gyorsan belopta magát a család szívébe.


Ha azt mondom álomautó, akkor fogadni merek, hogy a legtöbb olvasó lelki szemei előtt megjelennek a Bugattik, Lamborghinik, vagy még ezeknél is kisebb szériában készülő szupersportautók. Esetleg ritka régiségek. Ugyanakkor persze nem szabad így általánosítanom, jól mutatja ezt az a tény, hogy ráakadtam kisbusz rajongókra is, miközben a Bulli nálam járt, sőt, léteznek kimondottan Multivan rajongók is. És tudjátok mit? Most már nem is csodálkozok ezen!
Hirdetés

Pedig első pillantásra erősen kérdőjeles, hogy mit lehet annyira szeretni egy Multivan kisbuszban, ami ugye lényegében a VW Transporter személyszállításhoz optimalizált változata. Az egész egy guruló doboz, „németesen hűvös” formatervvel. Kevésbé költőien kifejezve baltával faragott a dizájn, amit a Bulli esetében az aranysárga-fehér fényezés és a látványosan tükröződő felülettel megáldott fehér felnik próbálnak palástolni. Elég jól egyébként, mert sok járókelő fordult a Bulli után, amire tényleg nem számítottam.

Először tisztázzuk, hogy miért Bulli a neve, hiszen ez valójában egy Multivan. A becenév a busz és a német szállítójármű szó (Lieferwagen) szavak összeolvadásából alakult ki, és annak idején a Transporter legelső generációját a T1-est nevezték így. Jelenleg már a hatodik generációnál tartunk, és jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért tért vissza a Bulli név. Nos, a Volkswagen a haszonjármű hetven évvel ezelőtti megszületésének állít emléket a Bulli nevű limitált szériával. Ahogy fentebb már említettem a különleges kivitelt a két tónusú fényezésről, a 18 colos egyedi könnyűfém keréktárcsákról, valamint a Bulli feliratokról lehet könnyen felismerni.

Az utastérből viszont egy luxusautó köszön vissza. Ráadásul egy zseniális luxusautó, amelynek próbája után legszívesebben mindenhova egy Bullival utazna az ember. És most leginkább az utasok térfeléről beszélek, bár a vezető sem panaszkodhat. Sőt!
Az öt méter hosszú és 1,9 méter széles Bullit játszi könnyedséggel lehet terelgetni, de erre egy kicsit később visszatérek. Az autóban hét ember utazhat, ebből ketten elöl, egyikük természetesen a sofőr. Mindenki fekete és fehér színű, bőrborítású ülésekben foglalhat helyet, amelyek rendkívül kényelmesek, a világos részeiken viszont gyorsan meglátszanak a szennyeződések. Ugyanakkor könnyen tisztíthatók. A vezető magasan ül, jól belátja a forgalmat, és tökéletesen kézre esik minden. A DSG sebességváltó karjához persze ritkán kell nyúlni, a multimédiás rendszer pedig a kormányról is kezelhető, ezért nem zavaró, hogy a 6,3 colos érintőképernyős központi kijelző manapság már aprócskának számít.

A második sorban szintén kettő, ám a menetiránynak háttal is fordítható ülés található, leghátul pedig háromszemélyes pad várja az utazókat. Mindegyik hátsó ülés sínen tologatható előre-hátra, illetve lehajtható a háttámlájuk, így a csomagtér mérete is tág határok között változtatható. Akár még egy ágy is kialakítható hátul, amennyiben a két középső ülést és a hátsókat is lehajtjuk. Továbbá a középső ülések két mozdulattal gyereküléssé alakíthatók. Persze csak a nagyobb gyerekek számára alkalmasak, ugyanis a gyár legfeljebb 150 centiméteres, illetve 15-36 kilogramm közötti testtömeghez ajánlja.

A hátul utazók kényelmének fokozásához járul hozzá az asztallá kihajtható konzol, amelyben tárolórekesz és pohártartók is helyet kaptak.

Apropó tárolórekeszek. Telepakolták velük a Bullit, szóval érdemes az utastér minden centiméterét alaposan átnézni, mert tényleg rengeteg hely jut az apró-cseprő dolgoknak is. Beszállni sem macerás, hiszen mind a két oldalon elektromos tolóajtók találhatók, amelyeket a műszerfalon elhelyezett gombbal is lehet nyitni-zárni, így kész buszvezetőnek érezhetik magukat a sofőrök. Vagy inkább villamosvezetőnek (főleg a sárga Bulliban), mert a nagy buszokon csak az egyik oldalon vannak ugye ajtók. Viszont a hátsó nyílás már más lapra tartozik. Csak és kizárólag manuálisan mozgatható a hátsó ajtó, ami a termetessége miatt nem könnyű mutatvány. Főleg a lecsukása.

A motorháztető alatt dupla turbós dízelmotor szolgáltatja a 204 lóerőt, amellyel lendületesen képes mozogni az autó,valamint a DSG-váltó is kiváló társ a kényelmes suhanáshoz. A Haldex-kuplungos összkerékhajtás, illetve a zárható hátsó differenciálmű pedig a biztosabb tapadásban segít. Amin viszont szintén meglepődtem, az az adaptív lengéscsillapító jelenléte.

Gombnyomásra a komfortos és a sportos beállítások között lehet váltogatni.

Érdekes módon, a kormánykerék mögött ülve a sportos mód tetszett jobban, és nem azért, mert ettől valóban sportautósabb lett a Bulli karaktere. Komfort üzemmódban olyan, mint egy hajó, áthullámzik az útegyenetlenségeken, ami az utasok számára jóval kényelmesebb, viszont a vezető így kevesebb visszajelzést kap az útról. Sportos üzemmódban viszont fordított a helyzet, az utasok foga összekoccan, viszont a sofőr sokkal magabiztosabban uralhatja a gépet.

Összességében azonban nagyon egyszerű vezetni a Multivant, semmivel sem megerőltetőbb, mint egy Golfot. Hiába nagytestű a gép, a parkolóradarok és a tolatókamera segítségével a parkolás sima ügy. A hatalmas visszapillantó tükrökben pedig nem igazán marad holttér, de természetesen az ezt figyelő rendszer is a felszereltség része, ahogy még számos vezetést könnyítő extra. Azonban ezek a tételek nem olcsók.

A VW Multivan Bulli alapára 16 633 570 forint, a 204 lóerős, automatizált váltóval felszerelt, összkerékhajtású pedig 17 643 220 forintért vihető haza. Viszont a gazdagon felextrázott tesztautó árcéduláján 29 773 100 forint szerepelt, ami eléggé szíven ütött, amikor megláttam.

Ám ez az érzés hamar elmúlt, amikor körülnéztem a konkurencia árai között és konstatáltam, hogy hasonló sávban mozognak. Ugyanígy az erős dízelmotor fogyasztása is elsőre soknak tűnik. Viszont itt meg kell jegyeznem, hogy a 11,8 literes átlag főleg városi használatot takar. Egy esztergomi kirándulás odafelé a hegyeken át, visszafelé a kevésbé kanyargós és emelkedős 10-es úton, hat személlyel már 9,6 literes átlagot hozott.

Egy biztos: amennyiben egy kisebb baráti társaság vagy a szűk család szeretne hosszú útra kelni, egyszerűen nincs kényelmesebb megoldás, mint egy Bulli, vagy hozzá hasonló kisbusz. A hippi életérzést ugyan nem adja meg szigorú tekintetével, viszont a rugalmasan alakítható utastérben könnyű társasági életet élni, miközben szinte észrevétlenül közeledik a célállomás. Ráadásul a kormánykerék mögött ülve is ugyanúgy élvezetes a kirándulás a pofonegyszerűen vezethető Multivannel.

Értékelés
Pozitív
Könnyen és sokféle módon alakítható utastér, könnyű vezethetőség, hatalmas visszapillantó tükrök, gazdag felszereltség
Negatív
Magas árfekvés, magassága miatt nem juthat be minden parkolóházba
Árak
Tesztmodell alapára
17 643 220 Ft (2018.09.13.)
Tesztautó ára
29 773 100 Ft (2018.09.13.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Teljesítmény:
150 kW (204 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
450 Nm 1400-2400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,8 s
Végsebesség:
203 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4904 mm
Szélesség:
1904 mm
Magasság:
1950 mm
Saját tömeg:
2195 kg
Össztömeg:
3080 kg
Tengelytáv:
3000 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
657-4300 l
Belső szélesség elöl:
1525 mm
Belső szélesség hátul:
1610 mm
Belmagasság elöl:
910-980 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Ülőlap hossza elöl:
505 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1250 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1250 mm
Csomagtér magassága:
1270 mm
Csomagtér hossza:
450 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2200 mm
Raktérnyílás szélessége:
1270 mm
Raktérnyílás magassága:
1270 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
DSG 7 fokozatú
Nyomaték:
450 Nm 1400-2400 1/min-nél
Teljesítmény:
150 kW (204 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
203 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,8 s
CO2-kibocsátás:
172 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
11,8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.09.13. at 18:33
    Permalink

    “A VW Multivan Bulli alapára 16 633 570 forint, a 204 lóerős, automatizált váltóval felszerelt, összkerékhajtású pedig 17 643 220 forintért vihető haza. Viszont a gazdagon felextrázott tesztautó árcéduláján 29 773 100 forint szerepelt, ami eléggé szíven ütött, amikor megláttam.
    Ám ez az érzés hamar elmúlt, amikor körülnéztem a konkurencia árai között és konstatáltam, hogy hasonló sávban mozognak.”

    Például melyik konkurencia mozog hasonló árban? Pár napja jelent meg itt a fullos Toyota Proace VIP-ről ugyanilyen teszt, amit 15 M forintért ad a japán márka, de a Merci sem kér sokkal többet a hasonlóan felszerelt V-osztályért. Esküszöm, hogy semmi bajom szegény csúf Volkswagenekkel, de ezek az árak olyanok, mintha a Porsche Hungáriánál valami rossz anyagi helyzetben levő értékesítési menedzser folyamatosan megszorozná 2-vel az összeget, hogy fussa tejre meg kenyérre. Nyilván van benne egy erős ráhagyás alku miatt, de azt a többi márka is ráteszi – ez már elég pofátlan.

    • 2018.09.13. at 21:40
      Permalink

      Biztos, hogy az drágítja meg, hogy stílusában vissza tud nyúlni a nagynevű ősökhöz és ezt egyik riválisa sem teheti meg. A VW ezt a megfoghatatlan “mítoszt” jó érzékkel váltja pénzre és ezáltal learatja a babérokat egy olyan piaci résben, ahol egyes egyedül ők vannak, kihívók nélkül. A két hasonló modell, amit írtál, a Bullihoz képest csak jól sikerült iparosmunkák “lélek” nélkül…

  • 2018.09.14. at 03:31
    Permalink

    Hát az tény hogy szuper belül , és kívülről is jól néz ki ,
    De azért itthon nem sok olyan apuka van aki azt mondja hogy megvan az összes gyereknek a kecó…. Bemegyek a Porsche Hungária ba és veszek 25000000 ért egy egyterű T … 🙂
    Tudom nyugaton más a helyzet, meg azt is hogy nem biztos hogy a fiatal családok vannak a célkeresztben 🙂
    Az említett konkurencia fapad és stilustalan ehhez képest szerintem

  • 2018.09.17. at 13:03
    Permalink

    Én is elfogadnám. Nekem T5 van és mindenre jó. Horgászni, kirándulni, hajót húzni de még aludni is. És még biztonságosabb is közlekedni vele szerintem. 🙂

  • 2018.09.17. at 19:27
    Permalink

    Nem értem, hogy miért kell tönkre tenni a szellőző rostélyt egy tartókával, legyen az telefon vagy olcsó cukorka tartó. Olcsóbb és szebb megoldás, ha ezek egy rekeszben kapnának helyet és nem a szellőző kijáraton.

    • 2018.09.17. at 21:55
      Permalink

      ez a reklám miatt van ott bátya…tudod máshvoa is tenni….de az autónavigátor így tolja a propagandát 😉 zorbit propaganda 😀 biztos sok embernek büdös a szája 😀

  • 2018.09.17. at 21:56
    Permalink

    egyébként , ennyi erővel bármi lehetett volna a neve, ha egy bicilit átfestünk arany-fehérre, talán még az is jobban hasonlít az igazi bulihoz,…de mindegy, messziről, hunyorogva jóvanez

Vélemény, hozzászólás?