Ismét európai fejlesztő került a Hyundai vezetőségébe
A BMW M részlegének korábbi fejlesztője a Hyundai új vezető fejlesztője
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Hyundai és a Kia egyre inkább válik európaivá, miután számos vezetői posztot már nem koreai tölt be. Most a kutatás-fejlesztési osztály élére neveztek ki egy embert, aki korábban a BMW M részlegénél dolgozott.
Egyre közelebb kerül ahhoz a Hyundai és a Kia, hogy európai gyártónak nevezhessük. Persze vélhetően ez teljes egészében sosem fog megtörténni, amíg a menedzsmenthez és a gyártástechnológiához, valamint a minőségbiztosításhoz ragaszkodnak. Ugyanakkor egyre több vezetői posztot töltenek be európai fejlesztők, most épp Albert Biermannt nevezték ki a kutatás-fejlesztési osztály vezetésére. Biermann már évek óta a koreai márkánál tevékenykedik, ám korábban a BMW M részlegénél fejlesztett. A koreai márkánál az utóbbi években az ő nevéhez köthető például a meglepően sportos Stinger, valamint az N sportrészleg első autója, az i30 N is.
A BMW-től már korábban is érkezett ember, Thomas Schemera a vezetéstámogató technológiákat, az önvezető rendszereket, valamint a villanyautókat fejlesztő részleg vezetésére nevezték ki. A dizájnrészlegen is történtek változások, Peter Schreyer tanácsadóként lépett tovább, és átadta helyét Luc Donckerwolkénak, aki az utóbbi hónapokban már a formatervező részleget igazgatja.
Jó lenne azért ennek a meglehetősen kedvezőtlen folyamatnak még időben STOP-táblát mutatni, mielőtt egy kalap xarrá válik a márka és a Kia is 😀
Pont ezt akartam én is mondani.
Nem biztos, hogy jó az irány. Ki a franc akar egy újabb európai hazugsággyártót? A koreaiak maradjanak meg csak keletinek, addig jó nekik.
Még a szeme sem áll jól annak a hólyagnak, aki a fenti képen vigyorog 😀 A koreai ebben különbözik a japántól, hogy nekik nem derogál európaiakat magas pozícióba helyezni – ez oké egy pontig, de a ló túloldalára sem kéne átesni…