Ez lehet az eddigi legmenőbb Renault terepjáró?

A Renault Niagara Concept különleges megjelenésével tűnne ki a tömegből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Merész pickup koncepciót villantott a Renault, amely formabontó hibrid rendszerrel hódíthatja meg a legextrémebb utakat is.

A Niagara egyelőre csak koncepció szintjén létezik, viszont a tanulmányautók mezőnyében első ránézésére igencsak kiforrott formákkal büszkélkedhet. Az alap fényszórókon túl a szélvédőre is jutott világítótest, közvetlenül a pótkerék elé, ezzel is azt sugallva, hogy ez bizony a vadonba készült.
Hirdetés
A pickup hajtásláncáról nem sokat árult el a Renault, viszont egy sokat sejtető mondatból kiderül, hogy a Niagara hátsókerék-meghajtású villanyautóként, és összkerekes hibridként is képes viselkedni. Az új CMF-B platform méretei alapján a terepjáró hossza valahol négy és öt méter, míg a tengelytávja 2,6 és 3 méter között lehet. A leendő szériamodellt sajnos nem valószínű, hogy Európában is értékesítik majd, a tervek szerint Latin-Amerikának szánják a Niagarát, amelynek sorozatgyártásra érett változata leghamarabb 2024 első felében kerülhet a nyilvánosság elé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?