Ezzel a videóval búcsúzik az R8-tól az Audi

A szupersportautó két generációt élt meg, az elektromos verzió óriásit bukott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A “The Last Lap” című videó készítéséből a rajongók is kivették a részüket, ők dönthettek a történetről, a helyszínről és a zenéről.

Végéhez ért az Audi legdurvább utcai sportautójának karrierje, az R8-tól az autó kvalitásaihoz passzoló videóval búcsúznak. Az Audi már a kétezres évek elején kacérkdott az R8 gondolatával, a 2003-as Frankfurti Autószalonon a Le Mans Quattro gyakorlatilag a szériaérett sportautó formáját öltötte magára. Az első generáció 2006-ban érkezett, kezdetben 4,2-es V8-as motorral kínálták, a 420 lóerős konfiguráció kizárólag négykerékhajtással létezett.

Aki tüzesebb R8-ra vágyott, az a Lamborghinikben is felbukkanó 5,2-es V10-es közvetlen befecskendezéses szívómotorral is választhatta a sportkocsit.

Az 525 lóerő 3,9 másodperces 0-100-at tett lehetővé, a végsebesség magabiztos 316 km/h. Ennél is kicsit fürgébb a GT változat, ahol 100 kilót faragtak a súlyból, a gyártás befejezése előtt egy limitált szériás Competition változat is készült 570 lóerővel. A második felvonás 2015-ben érkezett, itt már csak az V10-es maradt az egyetlen opció, a külsőt élesebbre vasalták, de a lényeg változatlan. Az autó nem csak erősebb, de könnyebb és merevebb is lett, hála az alumínium- és karbonelemek alkalmazásának, a kéziváltó kikerült a kínálatból. Az 5,2-es szívómotor 540 lóerővel készült, a V10 Plus 610 lóerőt produkált, előbbi 30, utóbbi 10 lóerő pluszt kapott a 2018-as frissítéssel. Tovább csökkent a súly az RWD verzió 2019-es megjelenésével, a Quattro hajtás elhagyásával pusztán hátsókerék-hajtásúvá vált az Audi, ez 50-60 kiló mínuszt jelentett.
Hirdetés
Az Audi kissé előreszaladt az elektromosítással, már 2015-ben piacra dobta az R8 e-tront. A 456 lóerő és a 450 kilométeres hatótáv nem volt rossz, de az 1,78 tonnás súlyt és a 201 km/h-ás végsebességet akkor még nem tudták megemészteni a vásárlók, ahogy az egymillió eurós vételárat sem. Összehasonlításképpen az legerősebb Tesla Model S fürgébb volt az Audinál, rádásul csak 120 ezer eurót kértek érte. A sikertelenséget látva hamar befejeződött a villanyautó gyártása. De ez csak egy mellékszál, nem kisebbíti az R8 hírnevét, érdemes úgy emlékezni rá, mint az egyik utolsó szívómotoros sportkocsi. Álljon itt emlékül az alábbi videó, amit mindenképp hanggal érdemes megnézni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?