Alanyi jogon ronda a Chery Tiggo
Már nem RAV4 koppintás a Chery Tiggo
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Megnőtt az önbizalmuk, a kínai gyártók felhagynak a másolatokkal. A végeredmény azonban nem feltétlenül szép.
Egészen eddig a Chery Tiggo a korábbi Toyota RAV4 olcsó, kínai koppintásaként próbálta megvetni a lábát a piacon. Mostantól ez másként lesz, igaz csak részben, hiszen egy modellfrissítés keretében lecserélték a karosszéria A oszlop előtti részét. Itt egy hűtőrács, ott egy fényszóró, az egész megspékelve némi krómmal – európai szemel nézve nagyon kusza lett a végeredmény. Belül viszont egész emészthető a megjelenés, igaz az anyagminőségről nem lehet mit mondani a fényképek alapján, de ránézésre nincs nagy baj a műszerfallal. Mivel a Cherynek jelenleg csak egy, Euro 5-ös motorja van, ezt szerelik az európai példányok motorterébe. Az 1,6 literes, 150 lóerős benzines turbómotorral 10,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-s sebességre a kínai szabadidő-autó, szabványos átlagfogyasztása 7,7 l/100 km.
A hírt szerkesztette: Lővei Gergely
Ez is érdekes lehet:
Megálljt parancsolt az F-150 kínai másolásának a Ford
A Ford megfelelő szabadalmak kínai kiváltásával tudta megakadályozni, hogy a JAC piacra dobja legnépszerűbb pickupjának másolatát.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
Címlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
5 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Coda - villanyautó Kínából az USA-nak
- Négy autót hozott Frankfurtba a Chang’an
- Könnyű terepre készül a Geely GX2
- Márka zsonglőrködés Kínában
- Kínai autógyár Spanyolországban?
Cikk ajánló
Kínai Lexus: BYD S6 Dual Mode
Tavaly – Autósvilág hírei
Szorgalmasan dolgozik a kínai autós másológép, ezúttal egy Lexus, konkrétan az előző generációs RX crossover a BYD áldozata.
Angliában idén piacra lép az első kínai modell
4 hónapja – Sztori
A vásárlók évek óta várják olcsó árak reményében a kínai autókat, az európai gyártók pedig ugyanezen okból lobbiznak ellenük.
Kína legnépszerűbb autója
4 hónapja – Autósvilág hírei
Majdnem negyedmillió példány talált gazdára a háromféle kivitelben kínált Buick Excelle típusból, az első tízből hét autó a GM vagy a VW érdekeltségébe tartozik.
-
Erősíti kínai pozícióját a Scania
Tavaly – Haszonjármű -
500-asokkal debütál a Fiat Kínában
10 hónapja – Autósvilág hírei -
BMW nevet loptak a kínai terepjárónak
2 éve – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 670.000 Ft Évjárat: 1998 / 2 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 115.000 Ft Évjárat: 1989 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 950.000 Ft Évjárat: 2002 / 11 Kivitel: lépcsőshátú Üzemanyag: Dízel |



























