Új tÃpusjelölést kapnak a Jaguarok is
Egyértelműbb lesz beazonosÃtani a Jaguarokat
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Audi modellnév-változtatása után a Jaguar-Land Rover konszern is új struktúrát talált ki, többek között a villanyautókra felkészülve.
Kicsivel több mint egy hónapja jelentette be az Audi, hogy hamarosan új elnevezéseket alkalmaznak modelljeiken. A német prémiumautókról eddig csak annyit lehetett leolvasni, hogy TFSI, azaz benzines, vagy épp TDI, azaz dÃzel motor dolgozik benne, ám az új, 30-tól 70-ig terjedÅ‘ számrendszer bevezetésével mostantól az erejük is közel beazonosÃtható lesz. Hasonló, ám mégis sokkal egyértelműbb és egyszerűbb azonosÃtást vezet be most a Jaguar is. Mindez egy már P380 AWD feliratokat viselÅ‘ F-Type farán tűnt fel az egyik Auto Express olvasónak. Ahogy a németeknél, a britek esetében is többek között a villanyautók megkülönböztetésére való felkészülés állhat a háttérben.
Az AWD magától értetÅ‘dÅ‘, az összkerékhajtásra utal, a P-betű már a benzines erÅ‘forrást jelenti, mÃg a 380-as szám a sportkupé lóerejét mutatja. Ezen a vonalon elindulva a hamarosan debütáló belépÅ‘ szintű, négyhengeres F-Type már P300 feliratot fog viseli 300 lovas benzinesként. Hamarosan itt van elsÅ‘ villanyautójuk is, az I-Pace jó eséllyel E400-ként szerepel majd, utalva az elektromos hajtásra és annak teljesÃtményére, mÃg az általunk is nemrég tesztelt 180 lovas dÃzel F-Pace már D180 betű-szám kombinációval a farán járt volna nálunk. A hibridek valószÃnűleg H betűvel futnak majd, és a kombinált rendszerteljesÃtményt jelölik majd. Az Auto Express szerint az újfajta jelölésrendszert késÅ‘bb a Land Rover modelljei is örökölhetik, tehát a nemrég bejelentett és 2019-ben érkezÅ‘ Road Rover modellcsalád már Ãgy érkezhet.
Szerintem meg gond lesz, de majd az élet eldönti, meglátjuk mi lesz az elektromos 400 lovas Jaguar hátára Ãrva (pl az alma szót hiába nem lehet levédeni Apple felirattal számÃtógépet, okos telefont nem lehet gyártani-forgalmazni másnak, ez Jobs cégének védjegye erre a termékkörrre. Ez inkább védjegy oltalmi ügy mint szabadalmi.)
Volt már szabadalmi jogvitás ügyem és hidd el az E400 ba ebben az esetben semmivel sem tudna védekezni a Merci a JLR-el szemben … jó példa erre az Apple mikor le szerette volna védetni a szavat és nem engedték Ãgy csak a félbeharapott alma a márkavédjegyük maga az Apple szó nem ! Direkt azért hoztam fel azt a példát .
Ml esetében egy konkrét tÃpust jelölt itt viszont a hajtásrendszert …
Ez korán sem biztos…. Pl. a BMW miatt lett ML Merci (és nem M), vagy a legendás 911-es Porsche is 901-es lenne ha a Peugeot nem “vétózza meg” a középsÅ‘ 0 miatt. De biztos Ãrnak még hasonló példákat a többiek is
Semmi szava nem lehet a Mercedes Benznek elvégre az általános betűk és számok , olyan szavak amiknek jelentése van pl Alma nem levédhetÅ‘ek … ergo nyugodtan használhatja abban az esetben ha az konkrét tényt jelöl meg az autón jelen esetben az E az elektromos hajtást a 400 pedig a lóerÅ‘t jelöli …Ãgy ebben a formában már nem köthetÅ‘ bele semmivel …
“…az I-Pace jó eséllyel E400-ként szerepel majd…” Ehhez jó eséllyel a Mercedes-Benznek is lesz majd egy-két szava…