0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Egymilliónál jár a zsolnai Kia-gyár

Bohócdoktorok kapták az egymilliomodik szlovák Kiát

2012. január 27., péntek 8:09 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal tényleg a gyártósoron történt az átadás-átvétel, a szalagról már piros műorrot viselő áldoktorok hajtottak el az autóval.

Alig valamivel több mint öt év kellett ahhoz, hogy a Kia Motors Szlovákiában, Zsolnán található gyáregysége legyártson egymillió autót.

Még ki sem hűlt a frissiben elkészült cee'd, máris birtokba vették a vidám segítők

Még ki sem hűlt a frissiben elkészült cee'd, máris birtokba vették a vidám segítők

Az egymilliomodik autó, mely egyben Zsolna hatszázezredik cee’d-je, egy fehér, dízelmotoros kombiváltozat (pont olyan jolly joker láthatatlan álomautó, amire többen is vágynánk a szerkesztőségből), a gyártószalagról való legördülés után máris elfoglalta méltó helyét, ugyanis a Kia a szlovák kórházakban fekvő gyermekek gyógyulását segítő, Vörös Orr Bohócdoktorok alapítványának ajándékozta a kiemelt jelentőségű kocsit.

A cee’d mellett a Kia a Venga kisegyterűt és a Sportage szabadidő-terepjárót is gyártja Zsolnán. A tavalyi eredményeket a 2010-es számokkal összevetve az autótermelés szempontjából 10, míg a motorok előállítását tekintve 12 százalékos növekedés látható: szám szerint 252 ezer autó és 359 ezer motor került ki a gyárból 2011-ben. Ebből a teljes termelés 40 százalékát, 101 ezer példányt adott ki a Sportage, míg 41 százalékot, azaz 103 ezer példányt gyártottak a cee’d-ből. Ezen kívül megépült még 11 ezer Venga, a fennmaradó kapacitásukkal pedig besegítettek testvérmárkájuknak, amikor az év első hat hónapjában összeszereltek 36 ezer Hyundai ix35 SUV-t.

A gyárban idén emelték a munkások számát 3900 főre, és ezzel egy időben harmadik műszakot is bevezettek, azaz lassan elérnek a gyártókapacitás teljes kihasználásáig. Jelenleg az autóépítés mellett a gyártósorok fejlesztésével is van dolguk, hiszen 2012 második negyedévében hozzákezdenek a cee’d második generációjának összeszerelésébe.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt

Amerikai génekből mexikói munkások által összerakott, olasz családi autót teszteltünk. Lehet jó egy ilyen multikulti kombináció?


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1raWE=

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

KIA tesztek

Kia cee’d 2012 miniteszt

Kia cee’d 2012 miniteszt 

Legnépszerűbb modelljét dobja kukába a Kia. A 2007 óta kapható cee’d vadonatúj generációja az elsőhöz hasonló előrelépést ígér.


Kia Rio 1.2 EX Limited miniteszt

Kia Rio 1.2 EX Limited miniteszt

Nagyobb és igényesebb, mint elődje. Természetesen drágább is, ám mivel immár a kategória krémjével vetekszik, konkurenseihez mérten továbbra is olcsó.


KIA Sportage 2.0 CRDi teszt

KIA Sportage 2.0 CRDi teszt

Úgy tűnik, jól megtanulta a leckét az automataváltós KIA Sportage 2.0 CRDi EX Premium, amely árát tekintve csúcsmodellhez illő bátorsággal harap bele a prémiummárkák húsába.

KIA Sorento teszt

KIA Sorento teszt

Ritkán keletkezik olyan hatalmas szakadék egy típus modellváltásakor, mint amekkora a régi és a vadonatúj KIA Sorento esetében megfigyelhető. A csúcsmodell alá pozícionált, 5 személyes 2.2 CRDI EX kivitel járt nálunk.

KIA Venga teszt

KIA Venga teszt

Ha körülnézünk a legkisebb egyterűek kínálatában, akkor meglepően tapasztalhatjuk, hogy kizárólag vételár alapján rangsorolva a KIA Venga 1.4 LX fog kijönni győztesnek, a népes konkurencia ellenére.

Még több KIA teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

KIA SPORTAGE 2.0 CRDi...

Ár: 2.690.000 Ft

Évjárat: 2006 / 12

Kivitel: terepjáró

Üzemanyag: Dízel

KIA SORENTO 2.2 CRDi E...

Ár: 10.799.000 Ft

Évjárat: 2012

Kivitel: terepjáró

Üzemanyag: Dízel

KIA CARENS 2.0 CRDi LX

Ár: 1.190.000 Ft

Évjárat: 2005 / 6

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó