Ilyen lesz a Renault új megfizethető villanyautója

Hivatalos fotókat tett közzé a Renault a jövőre bemutatkozó 5-ösről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2024 februárjában, a Genfi Autószalonon rántja le a leplet a Renault a megfizethető kategóriába szánt 5-ös modellről, viszont már most közzétettek néhány fotót ízelítő gyanánt.

A Renault 5 koncepcióautóként már bemutatkozott, viszont csak most tette közzé a francia márka az első felvételeket a sorozatgyártásra kész kivitelből. Persze nem vitték túlzásba, néhány közeli fotót közöltek, de már ezekből könnyen kivehető, hogy igyekeztek extrém megoldásokat csempészni a 25 ezer euró (kb. 9,5 millió forint) környékére pozicionált modellbe, mindezt úgy, hogy az eredeti 5-ös is fellelhető legyen a villanyosított utódban.
Hirdetés
Talán a legkülönlegesebb megoldás a motorháztetőn lévő óriás "kijelző", amely a töltöttségi szintet jelzi, de az első fényszórók az apró francia trikolorral, és a hátsó függőlegesen elhelyezett lámpák is jól mutatnak - utóbbi egy nem is olyan rejtett utalás az első 5-re. Az első fényszórókat sem csak a nemzeti színekkel díszítették, hiszen a közepére rejtett fekete pont az emberi pupillára akar utalni, amely szintén az eredeti modellre visszacsatolás. A hivatalos leleplezést jövő év február 26.-ára időzítették, a Genfi Autószalon idejére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?