Bátor húzás a Hondától az új CR-V
Ilyen lesz az új Honda CR-V
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Noha már idén bemutatkozik az új Honda CR-V, de az amerikai debütálás után várhatóan csak 2012 végén érkezik majd Európába.
Most azonban hasonló mutatványra készül a Honda, ahol a CR-V vonatkozásában követtek el hasonlót. A negyedik generáció jóformán csak apró részleteiben különbözik a koncepciójárműtÅ‘l: kisebbek a felnik, más kialakÃtású a kartervédÅ‘, kevésbé domborodik a küszöb, a ködlámpa külön műanyag házba kerül, és jóformán ennyi, a többi részlet stimmel. Ami szóra érdemes, hogy a Honda láthatóan az egyterűek irányába mozdult el a karosszériával, a CR-V hosszú, a teteje végig magasan húzódik, és a hátfal túlnyomó része függÅ‘leges - ahogyan az már a korábbi generációknál is volt.
A bemutatót még idén megtartják Los Angelesben, ám Európába nagyjából egy év múlva érkezhetnek meg az elsÅ‘ példányok, várhatóan a most is jól ismert 2,0 literes benzin-, illetve 2,2 literes dÃzelmotorral, de biztosra vehetÅ‘en erÅ‘sebb, illetve takarékosabb kivitelben.