Nem lesz rendszámcsere – egyelőre

Indokolatlan költségeket okozna, ezért elmarad a rendszámcsere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly ősszel rémhírként jelent meg a hazai, 1990-ben megjelent rendszámok cseréjének híre. Egyelőre azonban fellélegezhetünk, elmarad.

Tavaly szeptemberben nem csak kósza tréfaként jelent meg a járási, akkor akár már ez évben bevezetendőnek vélt rendszámcsere rémhíre, hiszen nem hivatalos forrásból ugyan, de konkrét terveket is láthattunk az új plakettek kapcsán. Most viszont egy kicsit fellélegezhetünk, elmarad a korábbi kalkulációnk alapján mai árakon uszkve 15 ezer forintos kiadást jelentő rendszámcsere, legalábbis egyelőre. Marad a három betűt és három számot kombináló, de vaskos felárért, 435 ezer forintért akár négy vagy öt betűt és kettő vagy egy számot soroló, sorozat szerint jelenleg épp az M kezdőbetűnél járó magyar rendszám.
Miként az a fejlesztési miniszter írásából kiderül, a területi rendszámok bevezetésével összefüggő cserék végrehajtásával kapcsolatban az előzetes vizsgálatokat, szakmai egyeztetéseket más tárcák képviselőivel együtt végezték el. "Ennek során egyértelművé vált, hogy a lakosság és a vállalkozások széles körét érintő jármű-átrendszámozások elindítása csak akkor lehet gördülékeny, ha a végrehajtásra folyamatos járműhasználat mellett van lehetőség."
Hirdetés
Erre azonban - természetesen hosszabban taglalt álláspontja szerint - jelenleg nincs lehetőség. "Az egyes hatásköri és illetékességi szabályok változása és az átrendszámozásból adódó ügyintézési feladatok megnövekedése a kapcsolódó hatósági eljárások lefolytatásának idejét jelentősen meghosszabbítaná, ami akadályozná a jogszerű járműhasználatot... és indokolatlan költségeket eredményezne az üzembentartók számára."
Ezek után pedig nyilván nem meglepő, de annál megnyugtatóbb a miniszteri álláspont: a hosszabb távon esetlegesen jelentkező előnyöket is szem előtt tartva, jelenleg nem időszerű a területi rendszámokra való átállás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    Ugy äm keremalässan, modositsunk alkotmänyt, terjesszünk remhireket rendszämcsereröl meg hasonlo hülyesegekröl, s mig a nep kesereg vagy höbörög, mert ahhoz ugye birka, hogy összefogjon es odabaszarintson ahova igazän kellene, addig szepen suttyomba eltöröljük a tb-t es megszüntetjük a nyugdijat.
    Aztän mire elcsattan az elsö pofon a következmenyek miatt, addigra ugyis valaki mäs kapja, mi meg röhögve nyaralunk a bahamäkon es költjük az adofizetök penzeböl meg az unios tämogatäsokbol összegereblyezett milliärdjainkat 🙂 Oszt jonapot!

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    Kicsit önző vagy. Ez így nagyon egyoldalú fogadás. Elfogadom, de Te mit teszel, ha én nyerek?
    Gavallér vagyok, akkor én megelégszem azzal, hogy kinyitod a szemed, és többé nem bééégetsz.

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    A majmolás “a kicsi sárga” embereknek már egészen jól sikerült. Pár 10 év és a világ elsőszámú gazdasági hatalma lesznek!
    Ezek után már nem nagyon lehet szégyen a majmolás, csak ne ilyen bénán, hogy minden 10 év alatt következő 20 év lemaradásba kerülünk!

    Egyébként most már az elektronikus tábla számít korszerűnek, nem érdemes egy ódivatút újra, máshogy bevezetni.

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    Kormi, egyetlen percig sem volt tény a rendszámcsere.
    A média csinált belőle hírt azért, hogy azokat kiszolgálja, akik imádnak munka helyett hőbörögni.

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    Ennek ellenére sorban állás volt érte 1990-ben, mikor bevezették. Biztosan azért, mert nem örültek neki az emberek.
    A mostanival sincs baj, egyszerűen csak már akkor is korszerútlen volt, amikor 1990-ben verekedtek érte a népek a rendőrségen és vizsgaállomásokon (mert akkor még ott adták ki)

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    “Túl nagy költség lenne az üzembentartók számára”

    Na ja…, mindjárt hányok!
    Mióta zavarja a fideszt a népnyúzás?
    Majd ha, ne adj Isten, megnyerik a választásokat – utána rögtön bevezetik.

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    Mi volt a baj a ’58 előtti rendszámmal?
    Kicsi, fekete, kopottas és nehezen olvasható volt?!

    Mi volt a baj a ’90 előtti rendszámmal?
    Kicsi, fehér, kopottas és nehezen olvasható volt?!

    Mi a baj a mostanival?
    Mert az nagy, fehér, még mindig modern és sötétben is jól olvasható?!

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    De örülnék, ha mondjuk a hasonlóképpen kinéző rendszámmal rendelkező svédek fizetését kapnám:). Az infrastruktúráról nem is beszélve sajnos.

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    Szerintem nem lenne rossz ötlet. Minden szomszédos államnak ilyen rendszáma van. Az EU-ban alig néhány országnak van hasonlóan rossz rendszáma mind a magyaroknak. Fel kéne zárkózni!

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    Közeledik a választás.
    Sok az autós aki egyben választó is,nem akarnak népharagot magukra.
    Jövő ilyenkor majd újra elsőszedik(feltéve ha a mostani gittegylet marad).
    Addig is a kieső pénzt beszedik másból-mástól!

  • 2017.10.30. at 02:18
    Permalink

    Elmaradt? Pontosítsunk már egy kicsit! Elhalasztották. No nem sokkal, csak az önkormányzati választások utáni pillanatig. Akkortól már semmi akadálya, hogy bevezessék. A pénzéhség csillapíthatatlan ugyanis. Matekoljon már valaki egy kicsit az indokok között. 1. Rendszámgyártó mutyinak fantasztikus lehetőség. Egy haver cége milliárdos üzlethez juthat, ami garantált. (Legfontosabb szempont! Nemzeti Rendszámgyártó KFT.) 2. Az állam a területi alapon bevezetett rendszámokkal a területek nagyságának megfelelően arányos állandó bevételhez jut illeték és eljárási díj képében, amit pofátlanul emelhet bármilyen indokkal. Ha a járás lesz az alapegység, ami fene tudja mennyi mostanában, vagy megye, akkor is ugrásszerű a bevétel növekedése. 3. Állandó bevételi forrás, hiszen a területet váltók, ha akarják, ha nem muszáj, hogy kifizessék. (Költözés, eladás, öröklés … mind generálja a forgalmat!) Ha a területet ügyesen kicsire méretezik, annál gyakoribb lesz a területváltás. 4. A rend éber őrei a bírságolásoknál a területi rendszám és a lakcím nyilvántartás, lakcím kártya alapján bármikor büntethetnek. És itt már akár százezres tételekkel is! 5. Bármilyen szürreális hülyeség még elképzelhető. A fidiotizmus határtalan és gátlástalan ezen a téren is!

Vélemény, hozzászólás?