Le Mans: hibrid elsőként, az Audi tizenegyedszer nyert

Ismét az Audi nyert Le Mans-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 80. Le Mans-i 24 órás versenyt első ízben nyerte hibrid hajtásláncú versenyautó, az Audi R18 e-tron.

Bár a héten, főként szombat délután, úgy tűnhetett, hogy az Audi 2000 óta tartó győzelemsorát ezúttal a Toyota szakíthatja meg, őket két szerencsétlen ütközés kiütötte, s így az Audinak nemigen volt félni valója. Autóikkal, két hibrid hajtásláncú R18 e-tronnal és egy csupán dízelmotoros Ultrával fel is töltötték a dobogót. Miután már tegnap megvolt az idei Le Mans legnagyobb bukása, a mára kissé monotonná váló versenyt időnként csupán egy-egy ki-, illetve összecsúszás színesítette, a szerelők természetesen igyekeztek megjavítani, amit csak lehetett.
Az első helyen a tavaly is győzedelmeskedett, André Lotterer, Marcel Fässler, Benoit Treluyer vezette, 1-es rajtszámot viselő hibrid Audi végzett. Bár a Toyotánál pont kétszer annyi, négy autót indító négykarikásoknak attól nemigen kellett tartaniuk, hogy a Toyota mintájára autókiesés miatt véreznének el, azt már most láthatták, hogy jövőre még komolyabban kell venni új, japán kihívójukat, ha ugyanis ők is több autóval száltak volna versenybe, bizony másként is alakulhatott volna a végeredmény.
Hirdetés
A leginkább professzionális, s a leginkább friss technológiákat váró LMP1-nél visszafogottabb, költséglimitekkel is rendelkező LMP2-ben ezúttal is japán, Honda és Nissan motoros versenygépek nyertek. A GTE, azaz az utcai autókon alapuló kategóriában két Ferrari mögött egy Aston Martin győzedelmeskedett, míg az amatőröknek szóló GTE Am győzteslistáján (sorrendben) Chevrolet, Porsche és Ferrari is szerepelt.
Le Mans 2012 - dobogós helyezések
LMP1
  1. Audi R18 e-tron quattro, Audi Sport Joest, André Lotterer, Marcel Fässler, Benoit Treluyer
  2. Audi R18 e-tron quattro, Audi Sport Joest, Allan McNish, Rinaldo Capello, Tom Kristensen
  3. Audi R18 ultra, Audi Sport North America, Olivier Jarvis, Marco Bonanomi, Mike Rockenfeller


LMP2
  1. HPD ARX 03b - Honda, Starworks Motorsports, Enzo Potolicchio, Ryan Dalzier, Tom Kimber-Smith
  2. Oreca 03 – Nissan, Thriet by TDS Racing, Pierre Thriet, Mathias Beche, Christophe Tinseau
  3. Oreca 03 – Nissan, Pecom Racing, Luis Perez-Companc, Pierre Kaffer, Soheil Ayari


GTE Pro
  1. Ferrari 458 Italia, AF Corse, Giancarlo Fisichella, Gianmaria Bruni, Toni Vilander
  2. Ferrari 458 Italia, Luxury Racing, Frédéric Makowiecki, Jaime Melo, Dominik Fambacher
  3. Aston Martin Vantage V8, Aston Martin Racing, Stefan Mücke, Darren Turner, Adrian Fernandez


GTE Am
  1. Chevrolet Corvette, Larbre Competition, Partick Bonhauser, Julien Canal, Pedro Lamy
  2. Porsche 911 GT3 RSR, Imsa Performance Matmut, Anthony Pons, Raymond Narac, Nicolas Amindo
  3. Ferrari 458 Italia, Krohn Racing, Tracy Krohn, Nicolas Jonsson, Michele Rugolo

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?