A budapesti közlekedés helyzete gátolja a gazdaság fejlődését

Kongatják a vészharangot az iparkamarák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kamarai állásfoglalás - lényegében egy nyílt levél - jelent meg, amelyben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) tett közzé egy nyilatkozatot Budapest közlekedésével kapcsolatban.

Az állásfoglalásban megjegyzik, hogy az állandósult nehezítik az áruszállítást, a munkába járást, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a jelenlegi helyzet a gazdasági növekedés gátja legyen. Ezért azonnali szemléletváltást sürgetnek, amelyben a közlekedés irányítójának és szervezőjének nem az a fő feladata, hogy a forgalmi áteresztő kapacitásokat csökkentse, illetve tiltásokat vezessen be, ezzel még a légszennyezés mértékét is növelve: "Meggyőződésünk, hogy minden olyan stratégia, amely kizárólag a közösségi közlekedésre, a kerékpárosokra, vagy csak a gépjárművel közlekedőkre optimalizál az szükségszerűen egyoldalú lesz. A Főváros feladata, hogy a közlekedők mozgását ne ellehetetlenítse, hanem támogassa, valamint, ne megmondja nekik, hogy mivel közlekedjenek, hanem a megfelelő lehetőségekkel ösztönözzön a fentartható megoldások alkalmazására" - írják az iparkamarák. Továbbá a BKIK és a PMKIK több mint 400 ezer vállalkozás érdekében felszólította a Fővárost a "nyílt levelében", hogy azonnali hatállyal:
Hirdetés

Függessze fel a ’Mobilitás 2030’ program módosításainak véglegesítését, amely szinte kizárólag a személygépkocsi forgalom ellehetetlenítésére koncentrál.

Szüntesse meg az indokolatlan helyeken felfestett kerékpársávokat, az oszlopokkal történő elválasztást pedig mindenütt szüntesse meg.

Tegye lehetővé a tisztán elektromos gépjárművek Lánchídon történő áthaladását.

Ezek mellett további javaslatokat is megfogalmaztak, például egy gyalogos és kerékpáros közlekedésre tervezett új dunai híd megépítését, a meglévő hidak forgalomból történő kivonása helyett. A teljes állásfoglalást pedig ide kattintva olvashatod el!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?