Így megy a Szörnyeteg villannyal a dárdahegyre

Monster Tajima és elektromos versenyautója a Pikes Peaken

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén elmaradt Tajima újabb csúcsdöntése, és még az elektromos kategóriában sem sikerült nyernie, legfeljebb tapasztalatot.


Az idei, bozóttüzek miatt halasztva megrendezett Pikes Peak futamon nagy várakozás előzte meg az utóbbi évek nagy bajnoka és a pálya csúcstartója, Nobuhiro Monster Tajima részvételét, aki a brutális erejű Suzuki versenygépeket sutba dobva ezúttal elektromos versenyautóval próbálta meg meghódítani az aszfaltos-poros szerpentint. Sajnos az új autó bevetése nem sikerült tökéletesen, hiába ment kiválóan a Szörnyeteg az edzőfutamok alatt, a futam napján a 2012 Monster Sport E-Runner Pikes Peak Special versenyautó elektromos rendszere felmondta a szolgálatot, így a bajnok nem tudott rajthoz állni. Ennek ellenére azért volt értelme ellátogatnia a rendezvényre, hiszen amellett, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek a speciális e-versenygép viselkedéséről, arra is volt idejük, hogy néhány GoPro kamerát erősítsenek az autó oldalára, és az edzőfutamok felvételeivel szórakoztassanak bennünket. Íme, a világ egyik leggyorsabb fokozatmentes porszívója a világ egyik leghíresebb hegyi felfutóján.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?