Audi, nyitható tető, 450 magyar lóerő

Párizsban debütál az Audi RS5 Cabriolet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A frissített kupé után a kabrió változata is megérkezett az Audi RS5-nek. Motorja ugyanaz a csodás, 450 lóerős V8-as győri FSI, hajtása quattro, váltója S Tronic. Premier Párizsban.


A nagyközönség először a szeptember végi Párizsi Autószalonon csodálhatja meg a szalonokból leghamarabb jövő tavasszal kigurítható Audi RS5 Cabriolet négyüléses izomkabriót, mely nyilván csakis annyiban különbözik a nemrég Genfben bemutatott kupétól, hogy (vászon)teteje nyitható - méghozzá 15 mp alatt. A 380 literes csomagtartóból 60 liternyi helyet foglaló fedél zárása 17 mp-et vesz igénybe, a mutatvány 50 km/h-s sebességig hajtható végre.
Az RS5 Cabriolet feszesebb, erősebb stabilizátorokkal szerelt, opciósan gombnyomásra változtatható lengéscsillapítású futóműve 20 mm-rel ültetett a "mezei" A5 kabrióéhoz képest, a kovácsolt alumínium kerekek szériában 19 colosak 265/35-ös abroncsokkal, de nyilván kérhetőek még durvább, 20-as méretben is (275/30-as gumikkal). Mögöttük belső szellőzésű féktárcsák figyelnek elöl 365 milliméteres átmérővel, míg extraként naná, hogy brutális kerámia tárcsával és 6 dugattyús nyereggel is rendelhető az autó.
A motor a kupé erőforrására rímelő, Győrben - javarészt kézzel - készített közvetlen befecskendezéses V8-as szívó benzines 8250-es percenkénti fordulaton 450 lóerővel és 4000-től 6000-ig 430 Nm-es nyomatékkal. A váltó kormányról is kapcsolható, rajtautomatikát is kínáló 7 fokozatú S Tronic, azaz kétkuplungos automata, az elektronikus vezérlésű, hátul sport differenciálműves quattro összkerékhajtás alapból 40:60-as, a tapadás függvényében 70:30-15:85 nyomatékelosztásra képes.
Hirdetés
A 100-as sprintidő 4,9 mp (a könnyebb kupé 4 tizeddel fürgébb), a végsebesség számítógép által korlátozva 250 km/h, azt kiiktatva 280 km/h is lehet. Ebben a kategóriában sokkal kevésbé fontos adat, hogy az elegánsan marcona RS5 Cabriolet gyári vegyes fogyasztása 10,9 l/100 km. Német alapára 88 500 euró (25,3 millió forint), a kupénál 10 300 euróval drágább.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?