0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Téli teszten a Mercedes-Benz CLS Shooting Break 

Hóban csapat a még titkolt Mercedes-Benz CLS Shooting Break

2012. január 1., vasárnap 14:58 (5 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vélhetően újabb kategória alapítását jelenti be hamarosan a CLS-sel a négyajtós kupék úttörőjének számító Mercedes-Benz, hiszen annak alapjain kecses kombit tesztel - immár hóban is.

Végleges formájával a négyajtós CLS-hez közelebb álló részleteket, lökhárítókat, tükröket, hűtőmaszkot és LED-es menetfényt kapott a Shooting Break

Végleges formájával a négyajtós CLS-hez közelebb álló részleteket, lökhárítókat, tükröket, hűtőmaszkot és LED-es menetfényt kapott a Shooting Break

Egyelőre csak a tanulmány fara ismert, a gyártásba kerülő verzióét még titkolják a gyáriak

Egyelőre csak a tanulmány fara ismert, a gyártásba kerülő verzióét még titkolják a gyáriak

A Mercedes-Benz CLS Shooting Break még a 2010-es Pekingi Autószalonon debütált, s 2011 végén már a tesztelés alatt álló prototípust kapták lencsevégre − egyebek mellett a worldcarfans fotósai is. A puttonyos, meredek hátú CLS minden bizonnyal legalább 600 literes csomagteret ad majd, motorpalettája pedig vélhetően ugyanaz lesz, mint a négyajtós CLS-é, azaz 204-265 lóerős dízelek és 306-525 lóerős benzinesek várhatók 7 fokozatú automata váltóval, alapesetben hátsó-, a V6-os motoroknál opcióként összkerékhajtással.

A legfrissebb, az autógyártók bevett téli teszthelyszínén elkapott videók szerint már a hajtáslánc, illetve az ESP finomhangolását, valamint az egész autó intenzív téli tesztjét végzik a gyáriak a svédországi Arjeplog közelében.

Az egyre kevésbé álcázott ötajtós CLS így tavasszal, a Genfi Autószalonon minden bizonnyal gyártásba kerülő újdonságként mutatkozik majd be, s a márkát ismerve, nem sokkal később már a hazai piacon is elérhető lesz.

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1tZXJjZWRlcy1iZW56

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

MERCEDES-BENZ tesztek

Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt

Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 

Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.


Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt

Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 

Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.


Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt

Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 

Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.

Mercedes-Benz E 250 CDI teszt

Mercedes-Benz E 250 CDI teszt

A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.

Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell

Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell

Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?

Még több MERCEDES-BENZ teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

15 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

MERCEDES-BENZ C 220 CD...

Ár: 1.100.000 Ft

Évjárat: 2006 / 3

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

MERCEDES-BENZ C 220 T...

Ár: 2.890.000 Ft

Évjárat: 2005 / 12

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

MERCEDES-BENZ CLS 350...

Ár: 16.090.000 Ft

Évjárat: 2011 / 3

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

Még több autó