0 új cikk érkezett

Terepjárót csinálnak a Fiat 500-asból

Kombi, Speedster és terepjáró. Variációk Fiat 500-ra

2010. szeptember 8., szerda 15:20 (tavaly)
Címkék: Panda, 4x4, Fiat, CINQUECENTO, KIA, CARNIVAL

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy tűnik megvan a Fiat 500 negyedik variánsa, a normál, Abarth és Cabrio után az összekerekes szabadidő-autó jön.

Nagy hasmagasság árulta el az összkerékhajtású 500-ast. Mögötte Lancia Ypsilon prototípus feketéllik

Nagy hasmagasság árulta el az összkerékhajtású 500-ast. Mögötte Lancia Ypsilon prototípus feketéllik

Tulajdonképpen adja magát az átalakítás. A Fiat 500 a Panda padlólemezére épül, motorjai, felfüggesztése lényegében ugyanaz, egyedül a finomhangolásban vannak eltérések. Kézenfekvő tehát, hogy az összkerékhajtást is odarakják a divatautó alá, hiszen azzal így egyszerre két divatirányzatot is meg lehet lovagolni: retró és szabadidő-autó. A felfüggesztés pár centis emelésén kívül ott találjuk az 500-as cuki karosszériája alatt az összkerékhajtást, várhatóan a drágább, fékezéses differenciálzárakkal rendelkező rendszert kapja majd az újdonság, magától értetődően az 1,25 literes dízelmotorral, hiszen nem szeretnének lomha Fiat 500-ast készíteni.

Nem csalás, nem ámítás, ott a kardántengely és a hátsó differenciálmű az autó alatt

Nem csalás, nem ámítás, ott a kardántengely és a hátsó differenciálmű az autó alatt

A kisebb méretei miatt ráadásul még jobb terepjáró-képességűnek ígérkezik az újdonság, mint az alapot jelentő Panda 4x4, ennek ellenére nem valószínű, hogy olyan sokan dagonyáznának majd a miniautóval. Pedig kis méretei és alacsony tömege miatt az ötajtós változat is meglepően jól helytáll terepen. Egy próbát mindenképpen megér a dolog.

Szicíliában készültek az első képek a Fiat 500 szabadidő-autóról

Szicíliában készültek az első képek a Fiat 500 szabadidő-autóról

A hírt szerkesztette: Lővei Gergely

Ez is érdekes lehet:

Kia Track’ster: Soul sportváltozat

Három évvel a detroiti Soul'ster tanulmány után a Soul újabb vadhajtását mutatja be a Kia: a Track'ster elvileg a kis kocka sportváltozata lesz.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1maWF0

Friss tesztek

Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt

Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt 

Harmadszor járt nálunk a Juke, az 1,6-os benzines szívó és turbó után ezúttal megkaptuk az 1,5-ös dízelt a középső, Acenta felszereltséggel. Akárcsak korábban, most is vegyes tapasztalatokkal gazdagodtunk.


Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt

Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt 

Frissítése után csúcsverziójával, legerősebb dízelével és leggazdagabb ellátmányával járt nálunk a Renault koreai szabadidő-autója. Leginkább terepen volt meggyőző.


SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.

Még több teszt

Fiat tesztek

Lengyel hétvége: a legolaszabb lengyel, Fiat 132 teszt

Lengyel hétvége: a legolaszabb lengyel, Fiat 132 teszt

A 125-öst Olaszországban 1972-ben váltotta a 132-es, Lengyelországban 1974-től készült. Ilyet vezettünk.


Fiat Dobló Panorama 1.6 Mjet Emotion teszt

Fiat Dobló Panorama 1.6 Mjet Emotion teszt

Hét ülést és csöppnyi poggyászteret vagy öt ülést és óriási csomagteret egyaránt adhat a Fiat Dobló, melyet legésszerűbb motorjával kaparintottunk próbára.


Fiat Scudo 2.0 Mjet Executive teszt

Fiat Scudo 2.0 Mjet Executive teszt 

Gazdag alapellátmányával furgonként és egyterűként is helytállhat a Scudo. Összességében mégis melyik skatulyába illik jobban?

FIAT 500C 1.3 MJet Lounge teszt

FIAT 500C 1.3 MJet Lounge teszt

Extra méretű napfénytetővel faragtak nyitott autót a FIAT 500-ból. A végeredmény egy nem teljes értékű kabrió, de ez így van jól.

FIAT Punto Evo MultiAir teszt

FIAT Punto Evo MultiAir teszt

Sokat ígérő Racing kivitelben fogtuk vallatóra a FIAT Punto Evo 1.4 16v MultiAir változatát, amelyben a hozzáillő MultiAir Turbo-hoz képest a 30 lóerővel gyengébb új szívó alapmotor dolgozott.

Még több Fiat teszt

Címlapon


Friss cikkek

Ismét terítéken az e-útdíj

Ismét terítéken az e-útdíj

Tegnap – Sztori

Közel egy éve írtuk, hogy kilométer-alapú útdíjfizetés válthatja a mostani matricást. Egy esztendeje 2013-at hallhattuk a bevezetés dátumaként, most szintén két év múlva, 2014-re várható.


Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon

Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon

2 napja – Sztori

Lehet okulni a parlamenti képviselők frissített vagyonbevallásaiból, hiszen önmegtartóztatók.


Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

4 napja – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Új lámpák, takarékosabb és izmosabb motorok - frissített Kia Soul

Új lámpák, takarékosabb és izmosabb motorok - frissített Kia Soul

10 hónapja – Autósvilág hírei

Még csak két éve van a piacon, de máris új arcot öltött a Kia Soul. Arca és motorpalettája egyaránt frissült.


KIA Pop – félúton a Smart és a Toyota iQ között

KIA Pop – félúton a Smart és a Toyota iQ között

Tavaly – Autósvilág hírei

Párizsban tanulmányként mutatkozik be a KIA három méter hosszúságú, városi elektromos autója. Érdekes színfolt lehet az utakon.


Kia Rio - az első képen öt ajtóval

Kia Rio - az első képen öt ajtóval

12 hónapja – Autósvilág hírei

Újabb mezőnyben, a kisautók körében is ütős újdonságot ígér a Kia.


Használtautó.hu

FIAT PUNTO 1.9 JTD ELX

Ár: 899.000 Ft

Évjárat: 1999 / 9

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

FIAT MULTIPLA 1.9 JTD...

Ár: 840.000 Ft

Évjárat: 1999 / 11

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

FIAT PUNTO 1.3 JTD Dyn...

Ár: 1.249.000 Ft

Évjárat: 2005 / 11

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

Még több autó