Tuningprogram a Mazda3 és Mazda6 MPS verziókhoz
400 lovas Mazda MPS motortuning Angliából
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Mazda3 MPS-hez a motorteljesítmény növelésén kívül a menetet élvezetessé tevő futómű-tuningot is kínál a BBR.
A motor és futómű tuningja után már valószínűleg a gyári fékrendszerhez is érdemes lenne hozzányúlni
Háromlépcsős motortuning-programot és komplett futómű-átalakítást kínál a brit BBR a Mazda3 és Mazda6 MPS modellekhez. Tekintettel arra, hogy mindkét modellben ugyanaz a 2,3 literes négyhengeres DISI Turbo motor dolgozik, a konverzió tulajdonságai és árai mindkét modellre érvényesek.
Első szinten 549 fontért átprogramozzák a motorvezérlést, amitől a 260 lóerős alapteljesítmény 290-re, a 380 Nm-es nyomaték pedig 450 Nm-re szökik fel. A második lépcsőben többek között lecserélik a turbószűkítőt, és egyedi kipufogórendszert illesztenek az autó alá. A teljesítmény innentől kezdve 318 LE, a legnagyobb nyomaték pedig 500 Nm 3900-4300 1/min között. Az alkatrészek 1645, a felszerelés további 395 fontba kerülnek.
A harmadik fázis árát már nem árulták el. Itt lecserélik az intercoolert és a gyári turbót, a megrendelők pedig kérhetik a BBR 350 lóerőt garantáló feltöltőjét, vagy egy Garrett GT28-as turbót, mellyel 400 lóerő érhető el.
A BBR keményebb rugószettet, állítható Koni lengéscsillapítókat is kínál a Mazda3 MPS-hez, ezek megvásárlása esetén a BBR a futóműgeometria finombeállításait is elvégzi az alkatrészek felszerelése után.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Május 24-28. között Mini Világtalálkozó Balatonfüreden
Május 24-28. között akár kétezer Mini is felbukkanhat a Balaton partján, egy finn ralilegenda is tiszteletét teszi az első kelet-európai világtalálkozón.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
MAZDA tesztek
Mazda RX-8 Revolution teszt 
A Mazdánál komolyan hittek abban, hogy meg tudják oldani a Wankel-motor problémáit. Nem jött össze, így sajnos eljött a szomorú pillanat, hogy a Mazda RX-8 elbúcsúzzon tőlünk. Azért utoljára még tartogatott egy meglepetést.
Mazda5 1.6 CD115 TX teszt
Két tolóajtó, hét ülés, nyolc szelep - a számok tükrében így fest a Mazda kompakt, 1,6-os dízelmotorral szerelt egyterűje, amely az 5-ös jelzést kapta.
Mazda2 1.3 TE Plus teszt
Megújult a Mazda2, ezért az elsők között megnéztük, hogy mit változtattak a japánok, és mit nyújt az 1,3 literes motorral szerelt TE Plus csúcsmodell.
Mazda3 1.6 CD TX Plus teszt
A Mazda3-kínálat egyetlen dízelje az 1.6 CD, amely az árlista közepén helyezkedik el. A TX Plus csúcsmodellt próbáltuk.
Mazda CX-7 teszt
A teszt során egyértelműen kiderült, hogy a dízel Mazda CX-7 2.2 CD Challenge kényelmes, méreteihez és tömegéhez képest remekül vezethető autó.
Még több MAZDA tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Autók, amik mosolyognak, s amik nem
- Még egy sornyit gyártanak a Mazda RX-8-ból
- Hogyan működnek a különféle motorok?
- Trabarna ausztrálul
- Így tankolnak az újságírók
- Összehasonlító teszt: Mazda6 2.0 GTA és Mazda6 2.2 CD163 GTA
- Piaci körkép: kabriók átlagáron
- Mazda3 Sport CD150 TX Plus teszt
- Hogyan mérik az autó étvágyát?
- Kiderült, mit tud a Mazda CX-5
Használtautó.hu
|
Ár: 4.349.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.890.000 Ft Évjárat: 2008 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.090.000 Ft Évjárat: 2006 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |





















