A hajtásláncok változásával együtt a sebességváltók terén is felgyorsult az átállás, a villamos modellekbe eleve nem kell váltót épÃteni, de a dugattyús motorok mellÅ‘l is kezd kikopni a kézi sebességváltás.
Az automataváltók húzós javÃtási költsége könnyen elbizonytalanÃthatja a vásárlót, fÅ‘leg a használt piacon
A klasszikusan botváltós Európában 2000-ben még az eladott autók 89 százalékába szereltek kuplungpedált, 2023 elsÅ‘ felében ez a szám 32%-ra csökkent, azaz csak minden harmadik autóban kell kézzel kapcsolgatni. Az ezredfordulót követÅ‘ 17 évben csak lassan emelkedett az automaták aránya, ezután viszont felgyorsult a térhódÃtásuk. A népszerűség oka egyrészt a technikai fejlÅ‘dés, már nincs extrém fogyasztási többlet, általánosságban javult a megbÃzhatóság és már egész ügyesen lavÃroznak a fokozatok között. Az autók növekvÅ‘ száma több dugót eredményez, ami ugyancsak az automaták népszerűségét növeli, továbbá egyre kisebb a feláruk, számos tÃpusban már az alapár is tartalmazza a kuplungmentességet.
2005 és 2010 között érdemben nem nőtt az automataváltós autók száma, 2017-től érezhető a fellendülés
Érdekes, hogy Észak-Amerikában is jelentÅ‘sen nÅ‘tt az arányuk, noha eleve magasabb szintrÅ‘l indultak. 2005-ben az új autók 20%-át kellett kézzel kapcsolni, mára ez a szám 1%-ra csökkent. Ennél is kisebb a részesedésük Dél-Koreában, statisztikailag nincs kéziváltós új autó a félszigeten, de KÃnában is csak alig néhány százalék a részarányuk. A szegényebb piacokon érthetÅ‘ módon jelentÅ‘sebb az érdeklÅ‘dés az ilyen modellek iránt, bár már a többség Ãgy is az automatáké. Dél-Afrikában a vásárlók 42%-a, Latin-Amerikában 36%-a élt a manuális váltás lehetÅ‘ségével, de várhatóan ezeken a piacokon is szépen lassan erodálódik a kedveltségük.
Lassan csak az olcsóbb kategóriában, illetve az Ãnyenceknek szánt sportautókban lehet kéziváltót találni
Az a baj hogy a gyakorlatban ez nem úgy működik hogy a kupplung “kikopik” a kÃnálatból, hanem ilyen esetben a belépÅ‘ hajtásláncok tűntek el az árlistából, amivel lényegesen drágultak egyes modellek. Persze akkor nem ha valaki mindenáron automatát akart, de a családi autóknál az automata egy drága luxusopció volt amit gyakran magsabb motorokhoz párosÃtottak.
Szóval a kéziváltót nem “választod”, hanem egyszerűen nem akarod kifizetni az automata felárát. Ezt a folyamatot eddig segÃtette hogy európában nagyon megugrott az autópiac (2023 Jan-Szept 16%, egyetéen egy csökkenÅ‘ piaccal (ami pont a magyar)), Ãgy könnyű volt nélkülözni a sóherebb vevÅ‘ket.
De amint kiéleződik a verseny, nagyon meg fogják égetni magukat ezek a gyártók.