Ez történhet, ha ittasan és/vagy jogosÃtvány nélkül ül valaki a kormánykerék mögé, továbbra sem érdemes ilyesmivel próbálkozni (Fotó: police.hu)
Faddról érkezett bejelentés múlt hét szombat hajnalban, mely szerint egy autó egy ház kerÃtésének hajtott. A kék Fiat Pandában ketten utaztak, mindketten megsérültek. Az autót vezetÅ‘ sofÅ‘rrÅ‘l kiderült, hogy még nem is lehet jogosÃtványa, hiszen csak 15 éves. Életkorából kifolyólag ugyanÃgy alkoholt sem ihatott volna, ám a szonda egyértelműen kimutatta, hogy erÅ‘sen ittasan ült volán mögé.
Az autó adatait lekérve kiderült, hogy a Fiat Panda tulajdonosa a fiú nagynénje, szintén Faddi lakos. A rendÅ‘rök megkeresték és kihallgatták a tulajdonost, aki elmondta, hogy nem adott engedélyt a jármű használatára a fiúnak, az engedélye és a tudomása nélkül indultak vele kocsikázni. Ez még tovább súlyosbÃtja a fiú helyzetét, akinek Ãgy a baleset okozásán felül engedély nélküli vezetés, ittas vezetés vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt is felelnie kell.
Ez az intró zseniális volt! Az elkövetÅ‘ kevésvbé… 🙂