Már nem kell sokat várni a bemutatóra
Eddig három generációt élt meg a Kia kompakt egyterűje 1999-től 2018-ig. Az utolsó leköszönése után a név szőrén-szálán eltűnt, semmi jele nem volt, hogy a Kia előrukkol majd az utódjával. Azonban úgy tűnik, hogy az új Carnival után a kisebb egyterűek között is szerencsét próbál a gyártó.
ValószÃnűleg a Seltos adja az alapját
Persze a negyedik generáció valószÃnűleg jobban fog hasonlÃtani a SUV modellekre, mint az egyterűekre. Már csak azért is, mert a pletykák szerint a Seltos szabadidÅ‘-autó alapjaira épül. Bár annál valószÃnűleg hosszabb és magasabb lesz, hogy tényleg az egyterűek variálhatóságát tudja nyújtani, akár egy harmadik üléssorral együtt. Hamarosan minden kiderül, hiszen december 16-án bemutatják az új Carenst, amit elÅ‘ször India kap majd meg, utána pedig a többi piacra is eljuthat.