Piaci körkép: 1,5 millió forintért milyen Focus kapható most?
Ford Focus 1,5 millióért: a régi vagy az új a jobb?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ford Focus kéne 1,4 literes benzinmotorral legfeljebb 1,5 millióért, ja és ne legyen piros - ennek az igénynek megfelelő autót vadásztunk, s közben modellváltásba is ütköztünk.
Minden Focust jó vezetni, de a legjobb az első szériát. A jobb oldali képen látható korai modell kisebb, könnyebb, tán mutatósabb is, bár ez nagyon szubjektív
Az 1,4 literes benzinmotor csakis azoknak ajánlott, akik ráérősen vezetnek, s inkább rövidtávon, mint autópályán
Ford Focus kéne 1,4 literes benzinmotorral legfeljebb 1,5 millióért, csak ne piros − ezzel az elég konkrét igénnyel keres autót egy barátom a papájának. Az se baj persze, ha kijön 1,2-1,3 millióból, úgyis bőven van mire költeni, elég, ha csak az emelt átírási költségekre és a fájóan drága üzemanyagra gondolunk.
Más márka nem jöhet szóba. Nincs szükség nagyobb és erősebb motorra, a karosszéria pedig legyen ötajtós vagy kombi. Hab a tortán, hogy a rendelkezésre álló keret épp felveti a generációs kérdést: a régi modellből válasszunk egy utolsó, kiforrott, jó eséllyel hibátlan kocsit, vagy győzzön a modernebb, újabb, ám az első eresztésből származó, mindig bizonytalanabbnak számító verzió?
A Használtautó.hu keresőjét a következő, egyszerű szempontokra éleztük: Ford Focus érvényes magyar okmányokkal, 1400 köbcenti alatti benzinmotorral 1,2 és 1,5 millió forintos ár közé belőve. A találati listáról levettük a nem annyira praktikus háromajtósokat és szedánokat, a kép nélküli hirdetéseket, no és természetesen a nemkívánatos piros példányokat, a "maradékból" meg azt láttuk, hogy zömében 2005-ös vagy 2006-os kocsik közül válogathatunk olyan kivételekkel, mint egy 2000-es, korai kombi 160 ezer km-rel 1,2 millióért, vagy a túlvégen egy 2008-as (!) Tournier 157 ezerrel (!!) és 1,5 milliós árral. Ó, pardon, utóbbi nem is "játszik", hiszen piros a drága...
Karosszéria-méretek
| Modell | Hosszúság x szélesség x magasság | Tengelytáv | Csomagtér |
| Ford Focus I | 4152 (4438) x 1699 x 1430 (1447) mm | 2615 mm | 350-1205 l |
| Ford Focus II | 4342 (4473) x 1840 x 1497 mm | 2640 mm | 385-1245 l |
Zárójelben a kombi adatai.
Amit feltétlen el kellett volna döntenie a Focusra vágyó ismerősnek, hogy jó-e nekik az 1998 óta létező első generáció is, vagy mindenképp a 2004-ben bemutatott másodikból halásszunk. Nem döntötte el, így mindkét szériát szemrevételeztük. Motorjuk ugyanaz az 1388 köbcentis, 16 szelepes, csak az I-es Focusé 75 lóerőt biztosít 5000-es percenkénti fordulatnál, míg a II-esé 80 lovas, viszont ez az erő magasabban, 5700-nál válik valóságossá. Egyformán 5 fokozatú manuális váltóval a régebbi "kisfóka" 14,4, az újabb 14,1 mp alatt gyorsul 100-ra, a vegyes fogyasztása ennek is, annak is 6,6 l/100 km azzal együtt, hogy a II-es jóval hosszabb, szélesebb és magasabb is, és nagyjából 100 kilóval nehezebb.
| Műszaki alapadatok − 5 ajtós Focus 1.4 | Ford Focus I | Ford Focus II |
| Lökettérfogat (ccm) | 1398 | 1398 |
| Max. teljesítmény (LE/ford.) | 75/5000 | 80/5700 |
| Max. nyomaték (Nm/ford.) | 123/3500 | 124/3500 |
| Végsebesség (km/h) | 171 | 164 |
| Gyorsulás 0-100 km/h (s) | 14,4 | 14,1 |
| Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) | 8,8/5,4/6,6 | 8,7/5,4/6,6 |
Tény, hogy a Focus II komoly méretnövekedésen esett át, hogy ezzel a képzavarral éljünk. Utas- és csomagtere mondjuk az 1999-es Év Autójának választott első generációnak sem volt szűkös, pláne, ha a kombi rakterének 520 literes befogadóképességét nézzük. Az első széria 4, a második már 5 csillagot kapott a Euro NCAP-törésteszten. Az első széria formájáról és − futóművének hála − élvezetes vezethetőségéről híresült el, a második szürkébb, trendin uniformizált lett, de továbbra is igen népszerű volt, s a mai napig az − úgy a magánvásárlók, mint a cégek körében. Az 1,4 literes benzinmotor egyiket sem varázsolta versenyautóvá, de sokaknak, így a jelen cikkünk apropóját szolgáltató vevőjelöltnek is az A-ból B-be gazdaságosan eljutás a lényeg.
És nekik van igazuk, mivel sem a nagyobb hengerűrtartalmú benzinesek, sem a dízelek nem számítanak racionálisabb döntésnek az alapmotornál. Előbbiek iszákosabbak, utóbbiak ellen feláruk, meghibásodási rizikójuk és magasabb javítási költségük szól. Az 1.4-esek általában 7,5-8 liter üzemanyaggal elvannak, gondosan szervizelve pedig kimennek a világból − autópályán már persze − a kategória-átlagnak megfelelően − zajosak és tunyák. Alábbi táblázatunk azt mutatja, hogy szerviz-, illetve alkatrész-költségük sem kirívó, sőt.
| Alkatrészárak* | Ford Focus I 1.4, 2005 (75 LE) | Ford Focus II 1.4, 2006 (80 LE) |
| Olajszűrő | 950 Ft − Fram | 950 Ft − Fram |
| Vezérműszíj készlet | 9750 Ft − Dayco | 9750 Ft − Dayco |
| Első féktárcsa | 6910 Ft/db − Ferodo | 8555 Ft/db − Roadhouse |
| Első fékbetét | 7 940 Ft/szett − Remsa | 8 400 Ft/szett − Remsa |
| Hátsó lengéscsillapító | 9750 Ft/oldal − AL-KO | 11 320 Ft/oldal − AL-KO |
| Kuplungszett | 62 900 Ft − Valeo (szerkezet, tárcsa, kinyomócsapágy) | 69 000 Ft − Sachs (szerkezet, tárcsa, kinyomócsapágy) |
*: az árak egy bizonyos típusra vonatkoznak, de csak speciális esetekben fordulhat elő komoly áreltérés
Forrás: ZS+U Kft
És akkor következzék keresésünk eredménye listázva. Találtunk elsőtulajos, sérülésmentes, vezetett szervizkönyves, magyarországi Focusokat is, értelemszerűen ebben az ársávban több a második generációs darab.
A keresési kritériumoknak megfelelő, 1.4-es Focusok listája ár szerint növekvő sorrendben
| Modell | Verzió | Évjárat | Futott km | Vételár (Ft) |
| Ford Focus I | kombi | 2000 | 160 000 | 1 200 000 |
| Ford Focus I | 5 ajtós | 2004 | 95 000 − 127 460 | 1 249 000 – 1 290 000 |
| Ford Focus I | 5 ajtós | 2003 | 42 200 – 116 400 | 1 249 900 – 1 390 000 |
| Ford Focus II | kombi | 2005 | 118 000 − 142 000 | 1 250 000 – 1 479 000 |
| Ford Focus I | 5 ajtós | 2001 | 141 000 – 170 000 | 1 250 000 – 1 280 000 |
| Ford Focus I | kombi | 2004 | 100 000 – 105 000 | 1 250 000 – 1 259 000 |
| Ford Focus II | 5 ajtós | 2006 | 89 000 – 169 917 | 1 290 000 – 1 499 000 |
| Ford Focus II | kombi | 2006 | 71 385 − 122 000 | 1 450 000 |
| Ford Focus II | 5 ajtós | 2005 | 91 000 – 105 746 | 1 399 000 – 1 499 999 |
Ezüst, kék, fehér, fekete példányokra leltünk kivétel nélkül klímával, egyéb felszereltségükben persze rendesen eltérve egymástól. Amint az a táblázatból is látszik, akad egy-egy korosabban is drágának számító darab az első generációból, közben ki lehet fogni néhány olcsóbbat is a már második szériás, 2005-2006-os sávból. Az 5-6 éveseknél többségében 100 ezer km feletti futásteljesítmény a jellemző, a típust ismerve szinte mind cégautós hátterű, ami lehet jó és rossz hír − attól függ, rendesen szervizelték és óvták-e őket.
Az I-esről és a II-esről alkotott több száz Használói vélemény alapján is elmondható, hogy a korábbi generációnak komolyabb a respektje, illetve az első széria tulajdonosai elégedettebbek Focusukkal. S hogy mit javasolunk a vevőjelölt barátnak? Ha abszolút racionálisan választ (a papája), válasszon egy 2004-es Focus I-et, lehetőleg kombit, hiszen sokszor pakolná tele óriási puttonyát, alkudja le az árát 1,2 millió forint alá, s ne sajnáljon tőle egy jó nagy, mindent tisztázó revíziót. A 100 ezer körüli kilométeróra-állástól nem kell félnie, még hosszú éveken át megbízható, egyben élvezetesen vezethető társra lelhet az első Focusban. Viszont amennyiben az újabb, modernebb jön be inkább, a 2005-2006-osoktól se tartson, csak még körültekintőbben kell intézni a vásárlást, nehogy belefusson egy visszapörgetett órás, agyonhajszolt, meg-megtört, sok-sok láb tiporta szolgálati autóba.
Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
Szenzációs sikert ért el a magyar csapat a hungaroringi WTCC-futamon, és nem csak az elfogultság beszél belőlünk.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
FORD tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Ford Mustang Boss 302 villámteszt 
A 4000 példányra limitált Ford Mustang Boss 302 szériából hivatalosan csak egy példány hajózott át Európába - az a példány, amit röpke fél órára mi is meghajthattunk.
Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt 
Tavaly második generációjába lépett, és egyben kétfelé ágazott a Ford C-Max palettája. Nálunk a nagyobbik, hét üléssel is rendelhető Grand járt.
Ford Mondeo 2.0 SCTi Powershift Titanium Luxury teszt
Csúcsmodelljével, 2,0 literes, 240 lóerős, turbós, EcoBoost benzinesével járt nálunk a tavaly megújult Ford Mondeo, jó is volt!
Ford Metal-Ka 1.2 teszt
Háromféle színben rendelhető a Ford Metal-Ka, amely a jól ismert kisautó egyedi külsejű változata. Nálunk 1,2 literes benzinmotorral járt a Fiat 500-assal szoros műszaki rokonságban álló modell.
- Ford S-Max 2.0 EcoBoost Powershift Titanium teszt
- Ford Galaxy 2.0 TDCi Ghia Powershift teszt
- Ford Fiesta Sport teszt
- Ford Kuga teszt
- Ford Tourneo Connect teszt
- Ford Focus CC teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új Dodge, Ford és Toyota NASCAR versenyautók
- Szegedi győzelem a Bosch Rexroth Pneumobil versenyen
- Buktatók a kínai autógyártásban
- Vége a boldog időknek: nőhet a benzin és a gázolaj ára
- Munkabizottság alakult az új KRESZ kidolgozására
- Miként alakulhat át a műszaki vizsgáztatás?
- Ford Ranger menetpróba
- Hogyan kell átírni ma egy autót?
- EcoBoost motorokkal árasztja el Európát a Ford
- Ford Transit 2.2 TDCi Trend, 2010 használtteszt
Használtautó.hu
|
Ár: 799.000 Ft Évjárat: 2000 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.699.000 Ft Évjárat: 2012 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.350.000 Ft Évjárat: 2009 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |




































Hozzászólások (6 db)
Azt kell mondjam, hogy a közvélekedés az, hogy az első generációban az 1.6 benzines sokkal jobb választás, mint az 1.4-es mind fogyasztás, mind dinamizmus szempontjából.
Az 1.4-esben egyedül akkor gondolkoznék, ha szinte sosem megy az illető városon kívülre.
Én 6.5-ös átlagból járok el az 1.6-osommal, bár 90%-ban városon kívül használom. Ha nagyon hajtom és sok a város, akkor 7-7.5-et eszik.
A Volkswagen Golf V is független hátsó futóműves, és a VI-os is jól fekszi a kanyarokat, bár az azt hiszem újra nem független, de jól van hangolva. De azok árai már magasabbak, és nem a legmegbízhatóbbak, bár ennek ellentétére is találtam statisztikákat. De valószínűleg nem olcsó javíttatni őket,ha netalántán előjönnek a gondok. Ezen kívül előszeretettel szeretik ellopni, a fiatalok meg széthajtani. A formaterve, főleg az ingerszegény műszerfal van akinek tetszik, van akinek nem. Minden esetre ettől még biztosan nagyon jó autó
Nem mindegy a fordulatszám, és hogy mekkora motor visz mekkora kasznit. Mondhattam volna még a Nissan Almera-t is. Vannak vélemények, melyek szerint végtelenül megbízható. Vannak, akik szerint a britt gyártásúak kevésbé megbízhatóak, ugyan is a típus gyártásának vége felé átvitték a gyártást Európába. De találni olyan véleményt is, hogy a gyártás minősége rövid ideig, az átállás elején volt a japánhoz mérten kicsit kifogásolhatóbb, de nem kirívóan, és hamar beállt a minőségibb termelés. Unalmas a belső terük, egyhangú, mint sokaknak a Volkswagen és a konszern legtöbb tagjának típusa. Ha fontos az üzemanyagtakarékosság, de mégsem Suzuki, vagy valami kisautó van tervben, akkor ajánlható. 1.5-ös a motor, de a váltó áttételezése, üzemanyagtakarékosságra van kitalálva, így nem egy dinamikus autó. De 1.4-es Focus-hoz képest már nem mondanám, de 1.6-oshoz képest lusta. Nem a kanyarok királya, nem egy élményautó, mint a Focus, Mazda 3, vagy a Honda Civic ebben a kategóriában a legjobbak. Ha az olcsó a fenntartás, és a megbízhatóság fontos, de a többi nem, akkor ez is megfontolandó lehet. Kisautóknál Honda Jazz, Toyota Yaris, Mazda 2, Volkswagen Polo, Seat Ibiza,Ford Fiesta ajánlható.
Sok mindentől függ a fogyasztás. Nem mindegy, hogy milyen a fordulat, motorterhelés stb. Sokszor tapasztaltam, hogy az 1.6 ugyan annyit evett, mint az 1.4 Utolsó szériás, utolsó évjáratú Ford Escort pont így viselkedett. Most az utolsó éves 2004-ben gyártott, de 2005-ben forgalomba helyezett 1.6-os fókusz, jóval dinamikusabb,és nem eszik többet, sőt spórolósabb az Escort-nál. Ha a fogyasztás számít: Volkswagen Lupo 1.0 3 L/100 Km, persze kínlódás az 1.6 után. Sokat gondolkodtunk ebben az árkategóriában, 2 hónapja vettük, 1,3 millióért 5 ajtós világoskék metál 110.000 Km Fókusz I. Szóba jött: Toyota Corolla, Honda Civic (ez ami hasonlóan híres az útfekvéséről mint a Focus), Volkswagen Golf, Seat Leon, Citroen Xara (franciához képest megbízhatónak tartják sokan) Ezen kívül a furcsa formájú Mercedes A-osztály és az Audi A2, és A 3 jött szóba. Az Opel-t túl szürkének éreztük. Persze a Honda,Toyota,Golf,Mercedes,Audi általában 2002-es évjáratúak ebben az árfekvésben, ami még nincs túlhajtva. Corolla 5 ajtós kisebb csomagtér, Audi-Mercedes drága javíttatás és alkatrész, Honda sajnos kevés van belőle és igen jól tartja az árát ez mellett furcsa lenne megszokni a műszerfalba épített sebességváltót, Seat a a széles C oszlop miatt bunfordinak tűnik de ez izlés kérdése, és sokat fogyaszt,bár ezt is egész élmény vezetni,még ha nem is tudja ugyan azt mint a Focus futóműve,Mazda 3 még drágább, bár ezt is élmény vezetni, Mazda 323 formája eléggé gombi jellegű az 5 ajtósnak, nem tetszett. A többi gyártót és típust egyéb okokból, Adac meghibásodási statisztika stb. zártuk ki. Javaslom az 1.6 Focus I.-et, Az 1.8 és a 2.0 már másfajta motorok, azok már tényleg amennyivel erősebbek, annyival többet is esznek, pláne városban. Az 1.6 sokkal biztonságosabb az előzési manőver, az 1.4-es sajnos jóval tunyább, az előzési manővert nagyon meg kell fontolni!
Az 1.4-es 7,5-8 litert fogyaszt ?
A céges 1.6-os autó 7,3 literrel is elment úgyhogy hajtva volt.
Az én 1.5-ös autóm 6-7 liter között eszik.
Szerintem egy ilyen korú 1,4-es kompakt esetében a 7,5-8 liter átlagos használatnál teljesen korrekt! Miért? -jogosan kérdezhetnéd- mert a többség döntően városi és elővárosi közlekedésre használja zömében az autóját! Átlagban egy 1200 kg tömeggel számolva ez reális! A régebbi zömében japán 1.5-ös verdák még jóval könnyebbek voltak, például a haverom Mitsubishi Lancer kombija 1,3-as (1994-es) 1000 kg. Ha így nézed (a súly-lóerő arány kontextusában) akkor logikus az alacsonyabb fogyasztás! Vaterom 1,6-os Opel Astra G-je (sedan) átlagban vegyesben simán bekajál 10 liter 95-öst. Mondjuk jobban is megy mint az 1,4 az biztos! De a cikkben felvázolt igények kielégítéséhez bőven elég az 1,4-es motor.
Az 1.4-es 7,5-8 litert fogyaszt ?
A céges 1.6-os autó 7,3 literrel is elment úgyhogy hajtva volt.
Az én 1.5-ös autóm 6-7 liter között eszik.