A legszebb 20 éves – Volkswagen Golf III használtteszt

Volkswagen Golf III 1.4 CL, 1994 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aligha van ma szebb 20 éves Golf III itthon, mint a Volkswagen-találkozó nyereményautója. Újdonsült tulajdonosát elkísértük az első útra.


A héten adták át a minden eddiginél sikeresebb, nagyobb, több látogatót vonzó, amúgy szeptember végi Volkswagen-találkozó tombolafődíját, a 20 éves Volkswagen Golf III-at. Miként arról beszámoltunk, a meseszép állapotban fellelt, második tulajdonosától vásárolt, szinte eredetiségében megőrzött, nem egész 120 000 kilométert futott autót egy 25 éves malacorrú Passat tulajdonosa, Lukács József nyerte meg.
József közvetlen, előzékeny ember. Titkon azzal a céllal mentem el az átadóra, hogy ki is próbálhassam, meg is fotózhassam a ma már ritkaságszámba menően szép, ám nem restaurált, csak egy kicsit felújított youngtimert. A nyertes pedig a kulcs átvétele után maga ajánlott fel minden megjelentnek egy próbakört - utasként. Naná, hogy éltem vele, s a varázshangulatban lévő, autóparkját kéttagúvá bővítő, a 20 éves Golffal 22,5 éves átlagéletkorúra apasztó tulajtól eszembe sem jutott elkérni a volánt. Inkább az ő reakcióit figyeltem, mit szól új autójához, amit természetesen nem csupán a 25 éves, amúgy 1.6 TD Passathoz tudott hasonlítani, hanem szolgálati autójához, a szinte új Volkswagen Caddyhez is.
De ne rohanjunk rögtön a próbakörre. A tűzpiros - 20 évvel ezelőtt még alapáron adott - színű Golf tekintélyt parancsoló. Körbe kell járni, meg kell nézni, s azonnali mosolyt fakaszt. Időutazás, egy olyan világba, amikor a mainál akkor is pozitívabb gondolkodás áramlott a levegőben, ha egy új Golf akkor is az álomautó kategória volt. Álomszerű, de valóság a mai állapot, ragyog a piros színű Golf, aminek legfőbb különlegessége, hogy rozsdamentes. Ez azért messze nem minden 20 éves autóról mondható el. Cink bevonatú a teljes karosszéria, a küszöböket és a padlólemezt egy gumiszerű felhordott ragacs is óvja. Rugalmas, ezért a felverődő kavicsok nem tudták sem a cinkréteget, sem a festést kikezdni. Jól látható, ha egy III-as Golf nem volt törve, akkor 20 év után is rozsdamentes kell legyen. A karosszériát a parkolói horzsolások eltüntetése érdekében körbefújták az átadás, s a találkozón kiállítás előtt, de a tetőlemezt például csak polírozni kellett, hogy gyári fényében ragyogjon.
Hirdetés

Eredetiek a fényezetlen lökhárítók, elöl mondjuk új a hűtőmaszk alatti fém díszléc, s az embléma is. Az eredeti, s nem szanaszéjjel gyűrött rendszámtáblák is mutatják, hogy ez az autó garázsban parkolt, s zömében hétvégi telkére hordta idős első tulajdonosát. Amúgy már szabályozott katalizátoros, Euro2-es a motorja, ma sincs kitiltva a főváros belsejéből. A felszereltség németes: a Golf alapáron adott például négy állítható magasságú övet, a sofőr oldalán osztott látóterű, belülről állítható külső tükröket és szervizintervallum-jelzőt (!), de mást nemigen, na jó, rádió-előkészítés 2 hangszóróval azért járt még. A már 20 évvel ezelőtt is RDS-es VW Beta kazettás rádió viszont természetesen már extra volt, a hátsó ülés csak egyben dönthető, és naná, hogy az ablakok kézzel tekerősek. Ebben a példányban szervokormány sincs, izomból kell tekerni a 165/70 R13-as kerekeket, ami azért nem tragédia.
A motor viszont (új akkuval) pöccre indul, járása olyan finom és halk, mint újkorában lehetett, igaz, vezérlést, vízpumpát, minden fontosabb kopó-forgó alkatrészt cseréltek benne. A 60 lóerős 1.4-es híresen lomha motor volt, 100 km/órára 15,9 másodperc alatt gyorsít, ami valóban nem túl acélos, a mai fojtott motorok korában azonban városban pont elegendően élénk. Nem vészes a nyomatékhiány sem, 4-5 fővel mondjuk nyilván más képet festene az autó. Elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztése mai szemmel szokatlanul lágy rugózású, egészen ringató. Helykínálatával pont elegendő a Golf, a mai kisautók felett jár hajszálnyit, az alsó-középkategóriától már erősen lemaradva. A 20 éves Golf alig 5 centivel hosszabb az aktuális Polónál (arról teszt itt), tengelytávja mindössze 5 mm-rel több azénál. A 330 literes csomagtér is a mai kisautók és kompaktok közötti érték.
Ami viszont érdekes, az a Golf "egyben levőségi érzete", nem egész 120 ezer kilométer után mondjuk el is várható az, a 20 éves autónál azonban mégis szájtáti, hogy nem zörög, nem csörög, nem ingadozik az alapjárat, jó a váltó. Igaz, ez a példány minden törődést megkapott az átadás előtt, meg azért korábban is láthatóan vigyáztak rá. Miként azt az átadón megtudtam, az autó felkészítése a Fáy utcai márkaszerviz mestereinek is élmény volt. Ritkán járnak ugyanis hozzájuk 15-20 éves példányok. Sokuk számára mégis ismerős volt a koros Golf. Nem egyedi az olyan mester, aki 15-20 éve a cégnél van, így egy részük ilyeneken tanult, ilyeneket szerelt egy már-már régi világban. A Golf számukra ugyanazt adta, mint az összes szemlélőnek. Régi emlékeket hozott elő, meg esetükben például tudást is, hogy hol kell kicserélni az itt már forradalmi módon meglévő pollenszűrőt, hova rakták annak idején a riasztók rejtett kapcsolóit. Naná, hogy ebben is az adott helyen volt, amit talán már minden tolvaj ismer, de azért most nem kerül leírásra. Temérdek korszakos megoldás van az autón. A bajuszkapcsolók, a kazettatároló, a mutatós óra a műszerfalban a fordulatszámmérő helyén, az ezüstszínű, sapkásan is jól mutató acélfelni, stb. Mind meseszép.
Legalábbis sokunk számára. Bevallom, az én szívemhez közelebb áll az 1992-es Év Autója Golf III, mint akár elődje, akár utódja. Na jó, azért a mostanit, a 2013-as Év Autóját is igen jó gépnek tartom. Jut eszembe, hogy is van ez? Az első Golf-találkozón Golf I, a másodikon Golf II, a most már Volkswagen-találkozón Golf III volt a nyereményautó. Akkor 2018-ban már a most futó, akkor talán már lassan kifutó Golf VII lesz a tombola fődíja? Valaki akkor is nagyon jól fog járni, de mondjuk Lukács Józsin is úgy láttam, hogy a Golf III, ez az újszerű Golf III is nagyon elvarázsolta. Abból a korszakból kapott egy vadonatúj modellt, amiből saját (amúgy épp lassan lecserélni tervezett, de amúgy hibátlan, így az új családtaggal inkább megtartott) autója is való. És higgyék el, ez tényleg nagyon különleges érzés lehet!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    Csak érdekességképpen: A Szomszédok teleregényben is szerepelt egy ugyanilyen piros hármas Golf: EIM-144 rendszámmal. A csinos ügyvédnő közlekedett vele a sorozatban.

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    A välasz valahol az irigysegben rejlik. Erre jo pld, hogy van egy eleg jol kinezö kolleganö,es persze senki nem tudja magaevä tenni läm amikor kibeszelik, akkor jönnek közel hasonlo gondolatok: biztos hülye picsa, nem is nez ki jol, ha össze fogja a hajät, milyen mär, hogy nem rakja ki a melleit… Furcsa de elegge összeväg :).

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    Családban volt még a kp. befecskendezős 60 lovas. Micsoda autó volt az akkor. A fikázók szülei, vagy kellő életkor esetén saját maguk örömükben cigánykereket vetettek volna érte akkor.

    Nem értem, hogy az emberekből hogy hozhatja ki az állatot egy márka, egy modell, bármi? Rossz nézni ezt. Elképesztően primitív alakok vannak, és ez mind szabadon megnyilatkozhat ott a poszt alatt.

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    Cikkhez: Nekem 96os 1.4 cl volt. Semmi extra, AEX hengerenkenit injektoros 60Le-s volt. Nem volt seggraketa, de soha semmi problemäm nem volt vele, jol fogyasztott(6-8l), nyuztam nemet autopalyan is, hangos volt, viszont a gps szerinti temponal (4000/perc) volt a nyomatekcsucsa. A kocsi elöelete ismert volt. Fekek lettek kompletten tärcsäkkal (elöl) 188e-nel cserelve, vezermüszijkeszlet, gyertya es 4 uj nyari gumi, 178enel, megvetelkor. Ezen kivül olajcsere volt 10e-kent. 238e-rel adtuk el. Päpära került, azota mär megfiatalodott 🙂
    En szerettem, egyszerü volt, nem vitte a penzt, maga nemeben kivälo volt. Termszetesen ma nem vennem mär meg, de ilyen ällapotban jo lätni egy golfot.

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    Hat igen ilyen kocsit leszarozni csak nokomplettek tesznek.
    Apam 92ben kapot ilyen 1.9Td-t 75lovast 7-8evig hasznaltak full fapad(meg kozponti zar sem volt benne.)
    Amig hasznaltak 1x volt gatrepedese akkor mikor apamat mutottek es egy masik emberke hajtotta.
    Sokszor volt hogy 150-160al kellett vegig menniuk Munchenbe mert este talaltak ki hogy masnap megbeszeles lessz ott.
    Aki ismeri azt a motort tudja mi nekik az a sebesseg.
    De csak a kotelezok voltak benne cserelve azon az egy eseten kivul.
    Utaster a kopast nem ismerte.
    Ja es tobb mint 400e km volt benne mikor eladtak.
    A kovetkezo tulaja egy cegvezeto volt amit csak azert irok ide mert 1-2eve lattam a hahun 140e km-el…
    Kicsit faradtnak tunt de meg dacolt a sorsal most nyaron lattam Keven egy idos ur ult benne.
    Kulsore olyan volt meg majdnem mint az emlekeimben.
    De hogy azota mennyi lehet benne es hanyan tekertek vissza jo kerdes.
    En sajnalom hogy ilyen autokat nem gyartanak mar.

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    Leszarozni,lefosozni egy malacorrú Passatot és egy ilyen jó állapotú Golfot….Gratulálok!Lehet,nem tetszik mindenkinek,lehet elfogultnak is lenni a kérdésben,de a te véleményed és kifejezésed erre a 2 autóra meg szánalmas!Vagy azért,mert ennyire nem értesz az autókhoz,vagy csak azért,mert annyira Vw ellenes vagy,hogy az már orvosi eset!Mindegy is melyikről van szó,kezeltesd magad,mert aki a Vw-t egy fosnak tartja,az nem komoly ember autós berkekben,hidd el….:-)

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    A harmadik generációs golfban kétféle 1.8 benzines volt.

    Üzemanyag / ccm / teljesítmény / gyártási időszak / motorkódok

    Benzin, 1781 ccm, 55 KW/75 LE, AAM, 1991/11 – 1997/08.
    Benzin, 1781 ccm, 66 KW/90 LE, ABS, ADZ, ACC, 1991/11 – 1997/08.

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    A 75 lóerős az az 1.6.os volt, de nincs kizárva, hogy más piacra vittek 1.8 75 lóerőset is.
    Itt meg mindenki azon nyünnyög hogy hová lesz már a világ hogy 1.6-os dci megy a Renault Espaceba 🙂
    Tessék itt a nem túlhúzott örökéletű motor, bár szerinte az 1.6 dci twinturbó tovább fog tartani.

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    Persze hogy nem olcsó, de aki újszerűt szeretne az ne a lowendben nézegessen, a piros sem ott indult, főleg ha megnézzük hogy még mennyit költöttek rá (szinte full telifényezés), az meg hogy nem itthon nevelkedett, inkább pozitívum 😉

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    Emberek!!!!halló!!!! Itt szerintem nem az a lényeg hogy milyen gyártmányú autóról van szó…hanem hogy egy szinte egyedi állapotú 20 éves autóról van szó! Az biztos hogy kis hazánkban nem sok ilyen marad meg az utókornak….sajna! Ne fikázzatok senkit….barmok-irigyek… Gratula a tulajnak, vigyázzon rá!

  • 2017.10.29. at 01:22
    Permalink

    Egyszerűen nem értem miért nem lehet szó nélkül elmenni egy Golf cikk mellett sem. Szerintem is ronda, de baszki sok embernek tetszik és kevés 20 éves autó van patika állapotban. Gondolom ha pont egy olyan tipus lenne mint a ti kedvencetek, akkor jogos lenne a magömlés…

Vélemény, hozzászólás?