Alfa Romeo teherautók? Igen: AR6 és AR8
Haszonjárművek Alfa Romeo emblémával
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Minimális eltéréssel, de az Alfa Romeo saját üzemében készültek a Fiat és Iveco alapokra épülő AR6 és AR8 haszonjárművek.
Alfa Romeo Veicoli Commerciali – magyar fordításban Alfa Romeo haszonjárművek. Ez netán valami tréfa? Szó sincs róla, különben is, már elmúlt április elseje, ilyen gyenge poénnal nem próbálkozunk. A helyzet bizony az, hogy nem csak verseny- és luxusautókról szól az Alfa Romeo évszázados története, a kínálatban megtalálhatók tehergépkocsik, autó- és trolibuszok, mikrobuszok, illetve könnyű haszonjárművek egyaránt. A második világháború előtt szinte el sem lehetett kerülni a teherautók gyártását, de az olaszok 1945 után is folytatták a haszonjárművek előállítását. A fejlesztéseket nem önállóan végezete a gyár, az 1960-as években a legkomolyabb technikai partnernek a Saviem számított (Magyarországon biztosan sokan emlékeznek az Avia teherautókra, nos, az a fülke Alfa Romeo felirattal is létezett…), míg a ’70-es évek végén az első generációs Iveco Daily jelent meg az orrán a scudettóval, azaz a híres pajzzsal.
Többféle tengelytávval és teherbírással készült az Iveco Daily-alapú Alfa Romeo, az 1988-ig gyártott AR8
Az Alfa Romeo 1972-ben írt alá megállapodást a Saviem céggel, majd egy évvel később a Fiat és a Saviem is kooperált, elsősorban 2,0 és 2,5 literes, haszonjárművekhez való dízelmotorok gyártására. Az ennek érdekében létrehozott vegyesvállalat a Sofim (Société Franco-Italianne de Moteurs) nevet viselete, és Nápoly illetve Bari között nagyjából félúton, Foggia városában épült fel az üzem. Az Alfa-Saviem kapcsolat 1977-ben véget ért, ám a milánóiak nem maradtak haszonjármű nélkül, az Apomi gyárban 1978-től elkezdődött az Iveco Daily „alfásítása”. Az AR8 jelzéssel készülő típus bőséges választékot kínált, a többféle tengelytáv és terhelhetőség csak a kezdet volt, mert az igényekhez alkalmazkodó felépítmények sokszínűsége megsokszorozta a lehetőségeket, később pedig erősebb motorral, sőt, 4x4 hajtással is rendelkezett az 1985-ben korszerűsített konstrukció. A legnépszerűbb modell a 3,5 tonna hasznos teherbírású, 2,5 literes, 80 lóerős Sofim dízelmotorral szerelt 35AR8 volt – állítólag ez tette ki a termelés 90 százalékát, ami nagyon magas részarány. Az Iveco modellekre megszólalásig hasonlító AR8 típus három ponton mutatott eltérést, konkrétan az Alfa Romeo emblémával, a feliratokkal, valamint a kormánykerékkel.
Ha nem figyeli valaki az emblémát, akkor gondolkodás nélkül rávágja, hogy Fiat Ducato van a képen − tévedés, mert ez egy platós Alfa Romeo AR6
A ’80-as években a Fiat a PSA csoporttal közösen fejlesztett könnyű haszonjármű-családot, amely Olaszországban Ducato néven futott (a Peugeot J5, a Citroën pedig C25 jelzéssel vezette be a piacra). Az Alfa Romeo ennek a gyártását is átvette, mert kedvező piaci lehetőséget látott a modellben. Az igényszerűen felépítményezhető alvázas, platós és zárt furgon AR6 kisteherautók 1,0, 1,3 és 1,4 tonna hasznos terhet vihettek, és típusjelzésük ennek megfelelően alakult: 10AR6, 13AR6, 14AR6. Ahogy az 1988-ig gyártott Iveco-alapú AR8 változatnál, úgy e kisebb kocsinál is a fent említett részletek jelentettek különbséget a Ducatóhoz képest. A gyártásról, pontosabban a helyszínről érdemes elmondani, hogy délen, az Alfasud összeszerelő üzeme mellett létesült az Apomi, amely 1981-ben kettévált. Egyik részlege, az Aravio repülőgép motorokra specializálódott, míg a haszonjárműveket az Arveco (Alfa Romeo Veicoli Commerciali) készítette. Az AR6 és AR8 típusok kifutását követően az Alfa Romeo csak a személyautók gyártására fókuszált, a haszonjárműves korszak lezárult.
(Köszönjük a segítséget a "Vittorio Jano" Alfa Romeo Múzeum Magyarországnak. Fotók: alfissima)
Krepsz Zoltán
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
ALFA ROMEO tesztek
Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt
Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.
Alfa Romeo GT teszt
Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.
Alfa Romeo 159 teszt
A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.
Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155
Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.
Alfa Brera 2.4 JTDM
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Még több ALFA ROMEO tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
- Miért érdemes használni az irányjelzőt?
- Új belépőmodellel gazdagodik az Alfa Giulietta kínálata
- Bertone Nuccio: születésnapi szupertanulmány
- Jégre vitték az Alfa Giuliettát
- Modern Alfa Romeo Giulia Franciaországból
- Gömbfej-javítás
- Scania Citywide autóbuszcsalád
- Mátyásföld kincsei: Ikarus 55 és 66
- Szupererős turbómotor az Alfa Romeótól
Használtautó.hu
|
Ár: 499.000 Ft Évjárat: 1996 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.190.000 Ft Évjárat: 2011 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 850.000 Ft Évjárat: 1998 / 12 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
































Hozzászólások (6 db)
Az "Opelfan adatlapja" blokkban látható címre írtam, ha ez segít. KZ
Előzmények megtekintése
Köszönöm szépen! :) Megérkezett :)
Hűha, őszintén szólva keresem most a levelet, de nekem nem rémlik, illetve a privát emailcímemen nem találom, gondolom arra küldte ami a nevem @gmail.com, legalábbis úgy emlékszem ez van itt megadva. Vagy itt az oldalon belül van üzenetkezelés? Mert igazából itt meg üzenetek menüpontot nem találtam.
üdv.:Milán
Előzmények megtekintése
Az "Opelfan adatlapja" blokkban látható címre írtam, ha ez segít. KZ
Jól jött ki a lépés, az biztos :) Küldtem egy privát mailt is korábban, remélem célba ért. Üdv: KZ
Előzmények megtekintése
Hűha, őszintén szólva keresem most a levelet, de nekem nem rémlik, illetve a privát emailcímemen nem találom, gondolom arra küldte ami a nevem @gmail.com, legalábbis úgy emlékszem ez van itt megadva. Vagy itt az oldalon belül van üzenetkezelés? Mert igazából itt meg üzenetek menüpontot nem találtam.
üdv.:Milán
Azt a mindenit :). Jó kis cikkecske volt ;). Remélem tudok majd még feldobni más érdekes témákat is ;).
Üdv. :)
Előzmények megtekintése
Jól jött ki a lépés, az biztos :) Küldtem egy privát mailt is korábban, remélem célba ért. Üdv: KZ
Azt a mindenit :). Jó kis cikkecske volt ;). Remélem tudok majd még feldobni más érdekes témákat is ;).
Üdv. :)
Volt katonai terepjáró Alfa is,de a nevét sajnos nem tudom.Arra még kíváncsi lennék,hogy itt nálunk ha én ilyen AR8-ast használnék,hányan röhögnének ki,hogy én rátettem az emblámát meg a pajzsot.Mert ha jól tudom,itt nem volt ilyen Alfa,sem AR6-os.,így nem ismert típusok.