Tíz kemény nap a sivatagban – Indul a Saharun 2013

Saharun 2013 - biztonságos sivatagi show autós kalandoroknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

20 csapattal indul ma útjára a második alkalommal megrendezett sivatagi autóstúra és verseny, a Saharun. Kaland, játék, szórakozás és jótékonyság magyar szervezésben.


2013. március 7-én rajtol Budapestről, és Olaszországon át jut el a tunéziai homokdűnékig az idei Saharun kalandtúra 20 csapatból álló mezőnye. A most második alkalommal rendezett Saharun az egyik legújabb hazai szervezésű afrikai off-road verseny, de a már rég nem azon a kontinensen zajló Dakartól, vagy a szintén magyar eredetű Bamakótól eltérően itt nincsenek olyan hosszú menetek. Ehelyett rövid, de kemény erőpróbákat kell kiállniuk a versenyzőknek, az egyik 50 km-es szakaszra például 8 órás időlimitet határoztak meg a szervezők, akik szerint sokan még ebből is ki fognak csúszni.
Hirdetés

Nem így tervezi a verseny egyik arcaként egy - gumijait és a matricákat leszámítva teljesen szalonállapotú - Isuzu D-Max-szal induló Kőváry Barna, aki nem megfontoltságáról híres, ha gázpedál kerül a lába alá: ezért lesz mellette Perepatics Richárd, aki nemrég egy tank üzemanyaggal 4,5 literes vegyes fogyasztást produkált a már általunk is próbált japán pick-uppal.
Hogy a Saharun tényleg nem csak a Tunéziában mindössze 150 forintos gázolaj égetéséről szól, az is jól mutatja, hogy útvonala minden napra tartogat valami érdekességet, például a Star Wars díszleteit, sivatagi sóstavat, termálfürdőt, berber pincéket, vagy még úton odafele a Ferrari-gyárat. A mezőny egy norvég párosnak köszönhetően nemzetközi, a kijutást az is megkönnyíti, hogy tunéziai utazáshoz nem szükséges vízumot váltatni, vagy oltásokat beadatni, így pedig a részvételi díjak sem rúgnak az egekbe.
A versenyzők egyébként humanitárius feladatokat is ellátnak látogatásuk során, a Vöröskereszt S20 elnevezésű projektje és az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) közös akciójának köszönhetően a versenyautókat adományokkal, elsősorban gyógyszerekkel és élelmiszerekkel rakják meg, a csomagokat pedig az AHU által kiválasztott, arra legjobban rászoruló térségekben fogják szétosztani. A 10 napos sivatagi show-t a www.saharun.org[/url] weboldalon követhetik nyomon, az érdekesebb eseményekről mi is beszámolunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?