Még mindig arat a szakállas autólopási trükk

Újabb autós körlevél riogat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ne szálljunk ki járó motorú autónkból! - figyelmeztet egy újabb internetes körlevél. Utánajártunk a megdöbbentő igazságnak, tartsanak velünk!


Új trükkös módszerű autólopásról terjed egy figyelmeztető e-mail az interneten: „Figyelem! A múlt héten az Auchan-ban parkoltam. Amikor kihajtottam, észrevettem egy papírt a hátsó szélvédőn. Amikor leszedtem (addigra már haza értem), láttam, hogy az egy benzin blokk volt. Szerencsémre egy barátom már mondta, hogy ne álljak meg (emiatt), mert hogy valaki várhatja, hogy kiszálljak az autómból. Ez a nőkre és a férfiakra is érvényes. Figyeljünk a hátsó szélvédőre tapasztott papírokra! Gépjárműrablások új módszerével állunk szemben! (Ez nem vicc!)
Sétálsz a parkolóban, nyitod a kocsidat és beszállsz. Indítasz, rükvercbe teszed a kocsit. Amikor a visszapillantóban hátra nézel, a hátsó szélvédő közepén észreveszel egy papírcetlit. Megállsz, kiszállsz az autóból és ekkor bukkan fel a tolvaj a semmiből. Beszáll az autódba és elhajt. Nagy sebességgel, gyakorlatilag majdnem rajtad keresztül. És találgassanak a hölgyek...
Fogadni mernék, hogy a retiküljük/kézitáskájuk a kocsiban maradt. Így az autótolvajnak az autódon kívül már a címed, a pénzed és a kulcsaid is meg vannak! Házad és személyed nem titok többé! Nagyon jól szervezettek, már több autós járt így pórul!
Amennyiben papírcetlit látsz a hátsó szélvédődre tapadva, zárd be az ajtókat, indíts és menj el onnan! A papírt majd később leszeded. Talán nem árt értesíteni erről a családot, barátaidat, különösen a hölgyeket! Egy retikülben sok fontos irat van. Biztos nem akarod, hogy mindez rossz kezekbe kerüljön!"

Vajon miért téma még mindig ez a közel sem új trükk?


Vajon miért téma még mindig ez a közel sem új trükk? Vannak, akik magukra hagyják járó autójukat? Kiszállnak egy benzinblokk miatt, mert nem látnak tolatni egy pár négyzetcentiméteres papirfecnitől…?
Kérdéseinket feltettük a téma egyik szakértőjének, Vezda Lászlónak, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) elnökének, aki meglepő választ adott:
"Ez így van, de nem tipikusan az Auchan parkolóban és nem egy pár négyzetcentiméteres papírfecni miatt következnek be az ilyen esetek...
A legjellemzőbb a házak előtt. Decemberben is volt egy ilyen esetünk. A kocsit, egy Ford Focust november 18-án lopták el Újpestről. Amikor reggel a tulaj kiállt a társasház udvaráról, és be akarta csukni a kaput, a tolvaj bepattant a járó motorú autóba, hátramenetbe tette a váltót és el akart hajtani. Ezt a tulajdonos is észrevette, aki ki akarta nyitni a kocsi ajtaját, ámde azt a rutinos tolvaj egy gombnyomással lezárta. Eközben egyesbe kapcsolt és el akart iszkolni a Forddal a helyszínről. A tulajdonos végső elkeseredésében a motorháztetőre feküdt, de ez a tolvajt hidegen hagyta és gázt adott. Az így már életveszélyben lévő tulajdonos a jobb oldali ablaktörlőbe kapaszkodott, ami pár pillanat múlva letört és a károsult az utcára repült. Szerencsére az úriembernek semmi baja nem történt, de a kocsival együtt a villanyszereléshez használt drága szerszámai is eltűntek.

...legalább 10 százalékát valamilyen hasonló módon követik el


A minap egy másik úriember riasztott minket, aki úgy hagyta éjszakára a kocsiját egy családi ház udvarában, hogy nyitva volt az ajtaja, benne a kulcs, és csodálkozott, hogy másnap nem volt ott az autó... Sajnos sok ilyen eset van, igen! A hozzánk kerülő ügyeknek azt tudom mondani, legalább 10 százalékát valamilyen hasonló módon követik el. Soha ne hagyjuk az autót járó motorral őrizetlenül, s ne hagyjuk a kulcsot sem benne!
Óvatosnak kell lenni akkor is, ha egy bajbajutott autós segítségére sietünk, nekünk koccannak vagy kereket cserélünk az út szélén - értékeink, s akár autónk is bánthatja a figyelmetlenséget. Az is előfordul, hogy "csak amíg fizettem a benzinkúton" vagy "csak amíg beszaladtam a közértbe" kötöttek el így gépjárműveket. Aztán, amikor felhívom az emberek figyelmét rá, azt mondják, hogy ez egy szakállas trükk... higgyjék el, a mai napig működik!
Gyakran csupán az alkalom szüli a tolvajt, de az is előfordul, hogy kifigyelik a tulajdonos szokásait és már várják. "Jó" hír, hogy ha kulccsal, forgalmival lopják el az autót, nagyobb az esélye, hogy nem szétbontják, hanem egyben értékesítik vagy csak elviszik egy körre... ha tanulunk mások hibáiból, velünk az jó eséllyel nem fog ez megtörténni, így én is azt javaslom, fogadják meg az Olvasók a körlevél szavait és legyenek elővigyázatosak, itthon és külföldön egyaránt!"
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 21:30
    Permalink

    “előre nézek az ürgére látom már szalad a kocsim felé, akkor gyorsítottam, lemaradt,”
    Áááá. Nem jól csináltad. Másik irányba kellett volna gyorsítanod! :)))

  • 2017.10.31. at 21:30
    Permalink

    Az lehet, de itt a járó motorral elkötött autókról volt szó…Ilyen esetben max a GPS-es nyomkövetés válik be (persze ezt is ki lehet játszani), főleg ha motorleállító funkcióval is rendelkezik.

  • 2017.10.31. at 21:30
    Permalink

    Tarts a kocsidban olyan kormányzárat, ami a fékpedál és a kormány összekötésére hivatott, az sok mindenre jó…
    A vezetőülés és az ajtó között a padlón elfér, hogy kéznél legyen minden eshetőségre…:)
    Valamint nem szabályellenes, mint mondjuk egy ukrán csontozóbárd:D

  • 2017.10.31. at 21:30
    Permalink

    Én eddig úgy tudom ,hogy jelenleg a rejtett külön gyújtáskapcsolóval lehet a legjobban megizzasztani az autótolvajokat…
    Nem azt mondom, hogy ez teljes mértékben visszatartaná őket, hanem több időtöltésükbe kerül míg kijátsszák, ami több időt ad nekünk, hogy odaérjünk a baseball ütővel…

  • 2017.10.31. at 21:30
    Permalink

    A megdöbbentő igazsághoz ez is hozzátartozik: [url=http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20110112_ujabb_modszert_vetettek_be_auto_tolvajok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_1_12]http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20110112_ujabb_modszert_vetettek_be_auto_tolvajok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_1_12[/url]

  • 2017.10.31. at 21:30
    Permalink

    Én paraszt módon csinálom. Lehet akármekkora papír az ablakon, ha már beszálltam nem szállok ki, majd a menetszél leviszi. Ha meg nem viszi le, leszedem ha megállok újra.

Vélemény, hozzászólás?