0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Viper, M5, RS6: viszlát, és kösz a lovakat!

Egy hét leforgása alatt három übersportkocsi sorozatgyártása is véget ért

2010. július 15., csütörtök 8:10 (2 éve)
Címkék: BMW, 5-ös, SOROZAT, Audi, A6, dodge

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kisebb-nagyobb kihagyással visszatér majd a Dodge Viper, a BMW M5 és az Audi RS 6 is. Egyelőre azonban búcsúznak.

Tizennyolc év után, különleges szériákkal búcsúzik a Dodge Viper

Tizennyolc év után, különleges szériákkal búcsúzik a Dodge Viper

Az autó egy különös szerkezet. Rengeteg pénzt kiad érte az ember, csak azért, hogy később azon bosszankodjon, hogy mások is ugyanezt tették, és nem tud tőlük haladni. Ezen azonban olyan jól fel tudja magát idegesíteni az ember, hogy azzal máris megvan a beszédtéma a meghitt vacsorához. Különösen azok érezhetik visszásnak a helyzetet, akik több mint félezer lóerős autóban ülnek, és úgy közlekednek, ahogy azt a biológiaórán, a természetes kiválasztódás során megtanulták: az erősebb marad életben. De nem miattuk kell sajnálni, hogy egy hét alatt három, nyugodtan ikonikusnak nevezhető sportautótól is búcsúztunk. Mi lesz a gyermekeinkkel? Az unokáinkkal? Úgy fognak felnőni, hogy a kipufogó bugyborékolása helyett elektromotorok nyüszítésére figyelnek majd?

Egyedi színvilágú, versenypályákkal ékesített példánnyal zárult a Dodge első és utolsó szupersportkocsijának gyártása

Egyedi színvilágú, versenypályákkal ékesített példánnyal zárult a Dodge első és utolsó szupersportkocsijának gyártása

Szerencsére, még van egy kis időnk. Úgy öt perccel járhatunk 12 előtt abból a szempontból, hogy mennyi ideje van még a szupersportkocsiknak. Fogyóban a kőolajkészletek, a maradékot a BP engedi hordószámra a Mexikói öbölbe – egyszer azon sírnak az amerikaiak, hogy túl kevés az olajuk, egyszer meg azon, hogy túl sok. Igazán dűlőre juthatnának már ebben a kérdésben. Addig is beszüntették egy olyan autó gyártását, amelynek nevének hallatára kiürültek a benzinkutak földalatti tartályai. Nyolc egész három tized liter. Még vízből is sok, nemhogy lökettérfogatból, de egy amerikai sportkocsinak ez éppen elég. A világ legnagyobb lökettérfogatú autója búcsúzott el július elsején, amikor az utolsó Dodge Viper legördült a gyártósorról.

Több mint negyven példányos Viper-gyűjtemény tagja lesz az utolsó darab

Több mint negyven példányos Viper-gyűjtemény tagja lesz az utolsó darab

Általában szép csendben halnak ki a fajok, de most több mint 400 lelkes Viper tulajdonos gyűlt össze a jeles eseményre. Ahogy az lenni szokott, múzeumba kerül az utolsó, létező példány. D’Ann Rauh és férje, Wayne több mint 40 Vipert mondhatnak a magukénak, és ezt be is tudják bizonyítani a megfelelő forgalmi engedélyek birtokában. Valami különleges azonban hiányzott még a gyűjteményből, aminek az lett az eredménye, amelyet itt a fényképeket lehet látni. A detroiti Conner Avenue Assemlby Plant munkásai is ezzel az egyedi remekművel búcsúztak, egyelőre nem tudni, mikor jön az utód. Egyes hírek a Fiat konszern Maserati alapokra képzeli az utódot, más hírek szerint marad amerikai fennhatóság alatt az amerikai sportkocsi. Csak egyvalami biztos. Elkészült az utolsó Viper.

Húszezer lépcsős hátú és ezer kombi. A BMW M5 vásárlókat nem a praktikus izgatja

Húszezer lépcsős hátú és ezer kombi. A BMW M5 vásárlókat nem a praktikus izgatja

De nem csak a túlméretezett játékokhoz szokott amerikaiaknak van oka keseregni, a német-autó fanok se csak azért keseregnek, mert harmadik lett a bundesliga-válogatott a világbajnokságon. Nem, sokkal szívszorítóbb érzés, hogy búcsút kell venni a BMW M5-östől. Nem tudják melyik autóról van szó? Pedig biztos találkoztak már vele a közutakon is, csak nem tudnak róla. Vagy azért, mert nem vették észre a különbséget az 520d és az M5 között, vagy azért, mert olyan tűnt el a horizonton. Egy M5 tulajnak nincs szüksége arra, hogy kompenzáljon, ő csak a gázt tapossa, miközben azon elmélkedik, mi rosszat tett ő a BMW-nek. Miért büntetik ezzel a hétfokozatú robotizált váltóval? Ha tudná, hogy a kézi váltótól annyira távol álló amerikaiak képesek voltak kisírni maguknak egy rendes, hatfokozatú botváltót…

Véget ér az M5 gyártása, de nincs idő szomorkodni, hamarosan itt a biturbó V8-assal szerelt utód

Véget ér az M5 gyártása, de nincs idő szomorkodni, hamarosan itt a biturbó V8-assal szerelt utód

Rekord eredménnyel búcsúzik az M5-ös, a most befejezett negyedik generációból minden eddiginél több, 19 523 darabot tudtak rádumálni az értékesítők a vásárlókra. Akik annyira teljesítmény-fókuszáltak, hogy a praktikusság egyáltalán nem érdekelte őket. Mi mással magyarázható, hogy mindössze 1025 kombit tudtak eladni húszezer lépcsős hátú mellet? Például azzal, hogy aki M5-öst vesz, az nem golfzsákokat szállít, hanem arra használja az autóját, amire azt kitalálták. Vezeti. Mit ér az erő, ha nem uralod? Az M5-ösben van erő, és uralni is lehet. Miután az ember sikeresen végigjárt néhány versenyzőiskolát, odafigyelt a mesterfogásokra, és nem felejtette el azokat.

Turbós Lamborghini blokk repíti az Audi szuperautóját, amely az A7 érkezése miatt kerül ki a gyártásból

Turbós Lamborghini blokk repíti az Audi szuperautóját, amely az A7 érkezése miatt kerül ki a gyártásból

Azok is szomorkodhatnak, akiket nem érdekel a megtartott erőcsúsztatás, nem akartak önsanyargatva öt percen keresztül küzdeni az iDrive-val csak azért, hogy a motor teljes teljesítménnyel működjön, és a váltó se lajhárkodjon. Ők előszeretettel és utólagos izgalommal vásárolták az Audi RS 6-ost, amelynél biztosra mentek. Vettek egy Lamborghini motort, amelyet aztán felturbóztak. Ebben az esetben nem a piros szín, hanem a kiszélesített kerékjáratok figyelmeztetnek a veszélyre. De nem sokáig. A harmadik negyedévben leáll az Audi a termeléssel, és még csak nem is azért, mert jön az utód.

Búcsúzik az 580 lóerős RS 6, az utód ennél minden bizonnyal erősebb lesz

Búcsúzik az 580 lóerős RS 6, az utód ennél minden bizonnyal erősebb lesz

A következő A6 generáció csak 2011 végén-2012 elején kerül gyártásba, a következő RS 6-ra ez után még 365-720-at kell aludniuk a reménybeli vásárlóknak. Nem, az Audi azért fejezi be az RS6 sorozatgyártását, mert most inkább az Audi A7/S7 modellekre koncentrál. Kell a gyártási kapacitás az új modellnek, Neckarsulm pedig gőzerővel termel. Mármint elektromos árammal hajtott gépekkel. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy a következő generációs német überszedánok várhatóan már a hatszáz lóerő feletti ligában indulnak. Az Audi számára magától értetődő az előrelépés, és a BMW se akar lemaradni tőle. Amire igen jó esélyei vannak az új, 4,4 literes biturbó V8-assal.

Lővei Gergely

Ez is érdekes lehet:

eSetta: a városi autózás jövője?

Egy bécsi diák rajzolta meg az ötvenes évek mikroautójának modern, villanyhajtású változatát, melynek üzemeletetését mindenki által igénybe vehető, városi bérautóflottában képzelné el.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (2 db)

Berkes írta: 2 éve

Bírtam ezeket a kocsikat

A válaszoláshoz belépés szükséges
kondist írta: 2 éve

Azért megadták a módját a búcsúzásnak

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hdWRp

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

AUDI tesztek

Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt

Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt 

Ma gyakorlatilag bármi belekrülhet az Audi A6-osba. Így akár luxusautós jegyekkel is felruházható a négykarikás nagyautó. Egy dolgot lehet csak hiányolni: az egyedi formát.


Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt

Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt

Ez azért így erős, mondtam magamban, amikor megláttam a tesztautó árát - és nem a turbómotor teljesítményére gondoltam.


Audi A4 2,0 TDI

Audi A4 2,0 TDI

Egy évvel tovább tartott ezúttal a generációváltás az A4-es Audi háza táján, mint szokott, de nagyon megérte a várakozás. Az ingolstadtiak a kategória egyik etalonját dobták piacra.

Még több AUDI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Gyári tesztjén kapták rajta a BMW 6 Gran Coupét

Gyári tesztjén kapták rajta a BMW 6 Gran Coupét

11 hónapja – Autósvilág hírei

A piacra jövő évben várható, bemutatkozása pedig már idén ősszel esélyes, hiszen a 6 Gran Coupét már tesztelik a gyáriak.


Újabb botrány a villany-Audi körül

Újabb botrány a villany-Audi körül

Tavaly – Autósvilág hírei

Már az elején ügyes svindlire gyanakodtak a szakemberek, most pedig részben megsemmisült a bizonyíték: leégett az elektromos üzemre átalakított Audi A2...


Benzines motor is hajtja a Audi A3 e-tront

Benzines motor is hajtja a Audi A3 e-tront 

Tavaly – Autósvilág hírei

Eddig a most futó A3 karosszériájában, csakis elektromos hajtáslánccal ismertük az A3 e-tront, most viszont itt a négyajtós, TSI motorral is felszerelt koncepció.


Használtautó.hu

AUDI A4 Avant 2.5 TDI

Ár: 1.390.000 Ft

Évjárat: 2000 / 2

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

AUDI A6 1.8 T

Ár: 1.500.000 Ft

Évjárat: 1998 / 11

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

AUDI A4 Avant 2.0 PD T...

Ár: 2.349.000 Ft

Évjárat: 2005 / 9

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó