0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E

Teljes értékű villanyautó reklámáron - tarolhat a Renault?

2012. január 27., péntek 4:33 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon még bő két hónapot kell várnunk a Renault villanyautóira, Európa nyugatabbi felén azonban már kaphatók. Érdemes hát szemügyre venni, mit is tud az első, konnektorból tölthető limuzin.

Alig látszik, de hátsó tengelye mögött toldott a Fluence Z.E., így fért bele az akkumulátorcsomag úgy, hogy még csomagtér is maradjon

Alig látszik, de hátsó tengelye mögött toldott a Fluence Z.E., így fért bele az akkumulátorcsomag úgy, hogy még csomagtér is maradjon

Már alig várjuk, hogy itt legyen, látásból egy-egy képről ismerjük, s nem egy cikkben utaltunk is a Renault Fluence Z.E., azaz emissziómentes, négyajtós villanyautóra, ám valójában eddig alig ismertük. Ez tarthatatlan, hiszen hamarosan, a renault.hu visszaszámlálója szerint bő két hónap múlva már itthon is elérhető lehet. Amíg azonban még nem tapogathatjuk, a gyári információk kivesézésével és a nyugat-európai árakon keresztül mutatjuk be az idén érkező, 4,75 méter hosszú villanyost.

Míg elöl a hűtőmaszk, hátul a csomagtérfedél különbözteti meg − a lámpákon túl − az elektromos hajtású Fluence-t

Míg elöl a hűtőmaszk, hátul a csomagtérfedél különbözteti meg − a lámpákon túl − az elektromos hajtású Fluence-t

Noha a Fluence már 2009 óta hódít, s a Z.E. kapcsán azt hihetnénk, hogy ismerős karosszériáról van szó, azért van eltérés a belsőégésű motoros verziókhoz mérten. Az említett 4,75 méteres hossz ugyanis 13 centiméterrel nagyobb a normál Fluence 4,62 méteresénél. Ennyit toldottak a hátsó tengely mögé, ugyanis oda került a 48 cellából felépített, 250 kilogramm össztömegű lítium-ion akkumulátorcsomag, s szükség volt némi térre, ugyanis még az arasznyi hosszabbítással is jelentősen, 530-ről 317 literre apadt a csomagtér. Akiben tehát felmerült volna a kérdés, hogy miért nem legnépszerűbb modelljéből, a Mégane-ból épített villanyautót a Renault, annak itt a válasz: abban gyakorlatilag nem maradt volna csomagtér. Az elektromos verziójával is Törökországban készülő Fluence-ban azonban voltaképp az alsó-középkategóriában elegendőnek számító tér maradt a poggyászoknak, továbbá az amúgy óriási lábterű utastér nem csorbult.

Csak egy-egy apróság mutatja a műszerfalon, hogy villanyautóban ülünk, a karosszéria semmit sem veszített tágasságából

Csak egy-egy apróság mutatja a műszerfalon, hogy villanyautóban ülünk, a karosszéria semmit sem veszített tágasságából

A Z.E. természetesen nem csak hosszával tér el a többi Fluence-tól, más a hűtőmaszkja, mások a fényszórói és persze hátsó lámpái is, továbbá "Energie Blue" fényezéssel csakis ezen verzió érhető el. Utasterében sem csak a műszerfal Z.E. felirata árulkodik, teljesen egyedi az órablokk, ahol töltöttségjelző, sebességmérő és természetesen a hatótávot mutató fedélzeti számítógép látható. Elektronikákkal egyébként alaposan "feltöltötték" a Z.E. verziót. Jutott bele a töltőpontokat mutató navigáció, Bluetooth-telefonkapcsolat, kétzónás légkondicionáló, eső- és fényszenzor, kormányról kapcsolható tempomat és audiorendszer is. Érdekesség a My Z.E. Connect Pack, mellyel a hatótáv távolról, okostelefonról is lekérdezhető − az autó internetkapcsolattal küldi az információkat, akár flotta- vagy bérautó-szoftvernek is mehetnek az információk, szám szerint 60 különböző, melyek alapján az üzemeltető mindent tudhat autójáról.

A fedélzeti számítógép és a váltókar mögül vezérelhető navigáció is mutatja az elérhető hatótávot, utóbbi vizuálisan, az elérhető helyeket mutató térképszelvénnyel is A fedélzeti számítógép és a váltókar mögül vezérelhető navigáció is mutatja az elérhető hatótávot, utóbbi vizuálisan, az elérhető helyeket mutató térképszelvénnyel is A fedélzeti számítógép és a váltókar mögül vezérelhető navigáció is mutatja az elérhető hatótávot, utóbbi vizuálisan, az elérhető helyeket mutató térképszelvénnyel is

A fedélzeti számítógép és a váltókar mögül vezérelhető navigáció is mutatja az elérhető hatótávot, utóbbi vizuálisan, az elérhető helyeket mutató térképszelvénnyel is

Érdekesebb persze, hogy mit kell tudjon a sofőr! Például azt, hogy bár a Z.E. alapáron is szinte fullextrás, kulcs nélküli nyitó- és indítórendszer nincs benne. A 95 lóerő teljesítményű, 226 Nm nyomatékú szinkronmotor kulcsfordításra kel életre, pontosabban áll készenlétbe, s valójában a gázpedál érintésére indul. A váltókar hagyományos automatára emlékeztet, pedig valójában nem más, mint egy irányváltó kapcsoló, hiszen a villanymotor fix lassítóáttételen keresztül hajt. Menet közben a néma üzemhez viszonylag jó, 13 másodperces 100 km/órára gyorsulás társul, s autópályán is képes átlépni a megengedett tempót a Fluence Z.E., végsebessége 135 km/óra lehet. Bizonyára mindenkit a hatótáv érdekel leginkább, ami vegyes ciklusban 185 km, de ideális körülmények között gond nélkül lehet 200 kilométer, ahogyan hegyen-völgyön keresztül 80 kilométerre is apadhat. Töltésből két lehetőséget kínál a Renault. Az autóhoz mellékelt, otthoni telepítést igénylő töltővel 6-8 óra alatt telíthetők az akkumulátorok, ha viszont csak egy lengőkábellel bedugják a konnektorba, 12 óra alatt szívják magukat tele.

Műszaki adatok

Hosszúság x szélesség x magasság 4748 x 1809 x 1458 mm
Tengelytáv 2702 mm
Csomagtér 317 l
Teljesítmény 95 LE
Nyomaték 226 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h) 13 s
Végsebesség 135 km/h
Hatótáv 185 km
Futómű elöl/hátul Pszeudo MacPherson/csatolt lengőkaros
Saját tömeg 1605 kg
Teherbírás 418 kg

Jelentős mértékben, 530-ról 317 literre apadt a Fluence alapesetben óriási és voltaképp így sem szerény csomagtere

Jelentős mértékben, 530-ról 317 literre apadt a Fluence alapesetben óriási és voltaképp így sem szerény csomagtere

Noha a villanyautók között tisztes a Fluence hatótávja, még így is messze van a ma megszokottaktól. A Renault azonban két rendszert is ajánl a hosszú utazásokhoz. Egyrészt az akkucsere lehetőségét, mellyel 3-5 perc alatt lesz váltható a lemerült telep egy telítettre, másrészt az autóbérlést, mely egyébként mindenképp logikus megoldás. Az évi 1-2 hosszabb úthoz akár negyedáron kínálnak majd utazóautókat a villanyautósoknak, akik így az év zömét helyi károsanyag-kibocsátás nélkül tudhatják le, s utazni is tudni fognak.

A Renault tehát mindenképp teljes értékű megoldást kínál ügyfeleinek. Egyrészt a Fluence valódi autó méretű autó, sőt, hátul még túl is növi azt, másrészt, akinek nem lenne elegendő a 185 kilométeres hatótáv, az sem fog megszorulni. Van azonban még ütőkártya: míg a Citroën-Mitsubishi-Peugeot csöppségei eddig 30-35 ezer eurós áron kínálkoztak, a Renault most ártörő lesz, illetve Nyugaton már most az. A Fluence Z.E. állami támogatás nélkül is hazavihető 25 690 eurótól, mely még mindig 7,4 millió forintos alapárat jelent ugyan, ám ha azt vesszük, hogy Németországban a Z.E. 2400 euróval drágább az itthon jócskán 5 millió forint alatt elérhető dízelnél, van rá esély, hogy hozzánk 6 millió forint alatti árral jöjjön a Fluence Z.E.

Hogy az utas is lássa, villanyautóban ül!

Hogy az utas is lássa, villanyautóban ül!

Magyarán kijelenthető: a Renault megteremtette a méretben és árban is a belsőégésű motorosokkal versenyképes villanyautót − egyetlen ügyes trükkel: akkumulátor nem jár hozzá, azt bérelni kell. Utóbbi egyik előnye, hogy a legdrágább alkatrészben nem áll a vevő pénze, másrészt pedig, hogy amennyiben kapacitásának 75 százaléka alá "öregedne" a telep, a gyár cseréli azt.

Jöhet tehát a kalkuláció, a 25 690 euróba kerülő autóhoz futásteljesítménytől és szerződéshossztól függően 82-148 euró (24 190-43 660 Ft) havidíjért bérelhető az akkumulátor, amit persze még tölteni kell. És itt jön a bibi, illetve ott, hogy a gázolaj ezek szerint még nem elég drága ahhoz, hogy megérje a villanyautó. Míg ugyanis mai üzemanyagárakkal a kiváló 1.5 dCi blokkal, még városi 5,6 l/100 km fogyasztással kalkulálva is 250 ezer forintból megtehető 10 ezer kilométer, az akkumulátor 1 évre/10 ezer kilométerre szóló bérlete és a 10 ezer kilométerre elegendő töltés már 350 ezer forintot tesz ki. Ez alapján a Fluence Z.E. sikeréhez még kell néhány tényező, például adókedvezmény, hogy dízeláron legyen elérhető, behajtási, parkolási és egyéb használati kedvezmények, hogy megérje emissziómentes autót használni. Illetve megjegyezzük, amint a gázolaj ára átlépi a literenkénti 625 forintos szintet, már az említett fogyasztási értékek mellett is olcsóbb lesz villannyal, mint dízellel járni. Reméljük azonban (kissé utópisztikusan), hogy nem e tényező, hanem inkább egyéb ösztönzők támogatják majd a villanyautók, így a Fluence Z.E. elterjedését.

Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?

A cikk galériája

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (39 db)

Cyrano írta: 4 hónapja
Horatius írta: 4 hónapja

Dübörög az elektromos autók bevezetése Franciaországban, mint ahogy a belinkelt cikkekből olvashattuk. Nem kell várni 2020-ig, sokkal hamarabb elárasztják az egész piacot és a hagyományos pénznyelő benzines, diesel meghajtások már 1-2 éven belül a kutyának sem fognak kelleni, mehetnek mind a roncstelepre!

Ezt a legkomolyabban mondom, hiszen nem lesz olyan bolond ember egyik európai országban sem, aki fizetné tovább ezeket a mérhetetlen magas üzemanyagárakat.

Franciaország nagyon erőteljesen és villámgyorsan fejleszt! Nekünk is el kellene kezdeni, itt Magyarországon turbó fokozatba kapcsolni, mert lemaradunk Nyugat-Európa mögött. Ne legyünk most már a nyugat szemetesládája, ahová kidobják az ott már senkinek sem kellő benzintemető autókat, hanem zárkózzunk fel, adjuk el a kőolajzabáló kocsijainkat Ukrajnába (ott még úgyis olcsó az üzemanyag) és váltsunk elektromosra, amivel közel ingyen tudunk közlekedni, hangtalanul, füstmentesen és otthon tankolhatunk, nem kell többé a lehúzós benzinkutakat látogatnunk!

Anglia, Hollandia, Belgium, Dánia is gőzerővel fejleszti az elektromos közlekedését minden téren Franciaország mellett. Csak az a fafejű Németország gyártja még mindig a benzin/dieseles Audikat, BMW-ket, Mercedeseket, de hogy kinek azt nem tudjuk, mert Európában ezek már hulladéknak számítanak! Kínába sem lehet sokáig eladni őket, mert elektromos meghajtásban lassan ők is lekörözik Európát olyan ütemben fejlesztenek.

Ez a forradalom gyorsabban eljön, mint gondolnánk! 2-3 éven belül a minden gyökeresen megváltozik, átalakul. 100 évet vártunk rá, de végre eljött és ha nem lesz Világvége, amitől s3000 fél, akkor minden eddigi várakozást felülmúló erővel robban be az elektromos autók világa! A kőolajat lesz mire másra elhasználni, hiszen alapanyaga a legtöbb műanyagnak. Ez egy óriási, történelmi pillanat, az olaj uralmának vége!

Korai még a hallelujja !
Nézd meg a fajlagos költségeket,az akkummulátor árakat !
Mellesleg hasonló a helyzet mint itt MO -on volt a fűtéssel.
Széntüzelés volt olcsó, de pár év mulva emelték a szén árát. Akkor akcióztak a fűtő olajjal és olajkályhákkal, majd az olaj árát is brutálisan emelték, hogy hőtárolós kályhára cseréld a fűtést.Persze mikorra elterjedt és egy csomó ipari terméket el tudtak vele adni, a villany ára is csúcsot döntött, jött a gázosítás egy csomó újabb befektetésért...láthatjuk hova vezet...
Nem véletlen és nem technikai okra vezethető vissza az, hogy az autók nem működhetnek a mindenki számára még ingyenesen elérhető és egyáltalán nem környezetszennyező vízzel, vagy a benzinnél lényegesen olcsóbb CNG-re nincsenek kutak.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Cyrano írta: 4 hónapja
Cyrano írta: 4 hónapja

Sajnos a társadalmilag ésszerűvel ellentétben itt az egyéni profitszerzés a cél.

Az olajlobbi monopolhelyzetben tetszése szerint képes fejni a közlekedőket, hiszen csak rajtuk keresztül jut üzemanyaghoz a közlekedő,így a részvényesek ármeghatározó, azaz monopolhelyzetben vannak.

A villanyautóval is hasonló a helyzet. Vegyél autót, de folyamatosan tejelj a lobbinak, ha utazni is akarsz. Az aksik ára / értékcsökkenése - ha elérhető - akkor is 10Ft/Km felett van jelenleg. Az áramszolgáltató díja, azaz az üzemanyag költség plusz 8 és ezen még jövedéki adó sincs !!! )

Bocsi nem 8 hanem pár Ft, de egyéb jövedéki adók nélkül

Roland635CSi írta: 4 hónapja

Nem értem miért ilyen luxuskategóriákkal vizelik ennek az elektromos autós témának az oszlopát.
Miért nem csinálnak ezekből is inkább fapados kategóriát?
26 ezer euró és még béreld az akksit... jó vicc.

Olcsó, max másfél 2 millás swift vagy sandero kategóriájú fapados autó kellene 50 km hatótávval a városi, vagy agglomerációs parasztnak mert úgyis arra használja, hogy munkába járjon vele. Amíg tologatja az aktáit, a munkahelyen töltődik, miközben várja gazdáját.
Na meg ugye a nyuggerek is csak templomba járni meg bevásárlárolni a madaras teszkóba használják tehát nekik is ideális lenne...
Ja, ezzel egyidőben a BKV belsőégésű motorokkal hajtott zöldkártyagyilkos ipari hulladékait lehetne is vinni a vastelepre, maradna a villamos metro troli kombináció, amit az így felszabadult forrásból lehetne támogatni.

Ebben lenne a piac, nem az ilyen fluence 26 ezer eurós szarokban. Ettől mi fényévekre vagyunk.
Simán lehetne saját gyártású autója magyarországnak, csak rá kellene jönni alap dolgokra.

Dehát ugye azt megszoktuk, hogy a magyar arra hülye, hogy jól érezze magát, helyette tűri a 27 százalékos áfát 80 ezres minimálbérrel és veszi hitelre az új aveot meg buzukit mer há' a szomszéd is most vette, há' nehogymá.

Áh, csak felbaszom az agyam a szerencsétlenségen...

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

Emlékszem a REVA-t 7.5 millióért kínálták lítium akkumulátorokkal, majd mikkor megjelent a Citroen C-zéró 8.5 millióért azonnal levitték az árát 5 millióra. Az újdonságra tekintettel túl sok extra profitot várnak a gyártók/kereskedők az elektromos autóktól, de ennek nem erről kellene szólnia, hanem pont az ellenkezőjéről, hogy sokat adjanak el belőle kisebb árréssel rövid idő alatt! Ez lenne a normális értékesítési politika.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

Eddig létrehozott és INGYENESEN működő elektromos töltőállomások Budapesten:

1. Bajcsy-Zsilinszky út 15.
2. Clark Ádám tér
3. Fő u. 44-45.
4. Istenhegyi út 1-3.
5. Margitsziget (Grand Hotel)
6. Oktogon
7. Váci út 72-74.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

Dübörög az elektromos autók bevezetése Franciaországban, mint ahogy a belinkelt cikkekből olvashattuk. Nem kell várni 2020-ig, sokkal hamarabb elárasztják az egész piacot és a hagyományos pénznyelő benzines, diesel meghajtások már 1-2 éven belül a kutyának sem fognak kelleni, mehetnek mind a roncstelepre!
Ezt a legkomolyabban mondom, hiszen nem lesz olyan bolond ember egyik európai országban sem, aki fizetné tovább ezeket a mérhetetlen magas üzemanyagárakat.

Franciaország nagyon erőteljesen és villámgyorsan fejleszt! Nekünk is el kellene kezdeni, itt Magyarországon turbó fokozatba kapcsolni, mert lemaradunk Nyugat-Európa mögött. Ne legyünk most már a nyugat szemetesládája, ahová kidobják az ott már senkinek sem kellő benzintemető autókat, hanem zárkózzunk fel, adjuk el a kőolajzabáló kocsijainkat Ukrajnába (ott még úgyis olcsó az üzemanyag) és váltsunk elektromosra, amivel közel ingyen tudunk közlekedni, hangtalanul, füstmentesen és otthon tankolhatunk, nem kell többé a lehúzós benzinkutakat látogatnunk!

Anglia, Hollandia, Belgium, Dánia is gőzerővel fejleszti az elektromos közlekedését minden téren Franciaország mellett. Csak az a fafejű Németország gyártja még mindig a benzin/dieseles Audikat, BMW-ket, Mercedeseket, de hogy kinek azt nem tudjuk, mert Európában ezek már hulladéknak számítanak! Kínába sem lehet sokáig eladni őket, mert elektromos meghajtásban lassan ők is lekörözik Európát olyan ütemben fejlesztenek.

Ez a forradalom gyorsabban eljön, mint gondolnánk! 2-3 éven belül a minden gyökeresen megváltozik, átalakul. 100 évet vártunk rá, de végre eljött és ha nem lesz Világvége, amitől s3000 fél, akkor minden eddigi várakozást felülmúló erővel robban be az elektromos autók világa! A kőolajat lesz mire másra elhasználni, hiszen alapanyaga a legtöbb műanyagnak. Ez egy óriási, történelmi pillanat, az olaj uralmának vége!

A válaszoláshoz belépés szükséges
kopasz írta: 4 hónapja
írta: 4 hónapja

Meg a panelra visszatérve, aki a nyolcadikon lakik és csak 50-100 méterre tud tőle parkolni annak csak a gyorstöltő jut ami nem is olyan gyors, és nem biztos, hogy pont nem áll ott senki.

OK. A bérházasok esete más, de a töltőpontok és a csereaksik rajtuk is segíthetnek. Ez csak politikai akarat kérdése, mint a cikk is írta hogy bevásárlóközpontokban is lesznek töltési lehetőségek. A nagyvárosokban meg lehetne Párizsi mintát követve bérelni a technikát. Az "újmagyarok" kapcsán sajnos mondasz valamit...

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 4 hónapja

Meg a panelra visszatérve, aki a nyolcadikon lakik és csak 50-100 méterre tud tőle parkolni annak csak a gyorstöltő jut ami nem is olyan gyors, és nem biztos, hogy pont nem áll ott senki.

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 4 hónapja
kopasz írta: 4 hónapja

Ogre84 és Gé

Ezt a cikket pedig legyetek szíves végig olvasni, mivel a felvetett "homályos" kérdéseitekre ad választ!!!

http://www.nih.gov.hu/archivum/2010/elektromos-autok

Mint láthatjátok, egy normális országban így gondolkodnak a felső vezetők!

Köszi, jó cikk. Sok választ viszont nem kaptam belőle a csere rendszert illetően. Meg hát na... 5000 euro támogatás. Nálunk támogatás csak az "új magyaroknak" és az aktuális pártközeli cégeknek jár.

A válaszoláshoz belépés szükséges
kopasz írta: 4 hónapja

Ogre84 és Gé
Ezt a cikket pedig legyetek szíves végig olvasni, mivel a felvetett "homályos" kérdéseitekre ad választ!!!
http://www.nih.gov.hu/archivum/2010/elektromos-autok
Mint láthatjátok, egy normális országban így gondolkodnak a felső vezetők!

A válaszoláshoz belépés szükséges
kopasz írta: 4 hónapja

Ez a cikk nem kapcsolódik teljes mértékben a témához,
http://www.168ora.hu/franciaparis/parizs-elektromosauto-gepkocsikolcsonzes-kornyezetszennyezes-87101.html
viszont szintén életképes lehet egy Budapest kaliberű városban!

A válaszoláshoz belépés szükséges
kopasz írta: 4 hónapja

Kedves Mindenki, avagy olvasótársaim!
Az aksi csere / töltőpontok miatti aggodalom felesleges! Egy normális országban -hazánk nem ide sorolandó!!!- az ilyen kérdéseket összefogással oldják meg!!!! A Renault + PSA + Francia Állam közösen építi Franciaországban a zöld jövőt, ezért érdemes az alábbi cikket elolvasni mert szinte mindent megmagyaráz! :
http://zoldtechnologia.hu/franciaorszag-megvivja-elektromos-auto-haborujat
Persze jó kérdés, hogy ez nálunk megvalósítható-e, azaz megvan hozzá a kellő politikai akarat?

A válaszoláshoz belépés szükséges
Ogre84 írta: 4 hónapja

Gé: Másik videó: http://www.youtube.com/watch?v=YzBK1Mk4ias&feature=related
Érdekes a feltöltő kommentje:
880 LiFePO4 (lithium iron phosphate) battery cells * Integrated monitoring and control system * 1MW battery power for short periods available * 23 kWh of stored energy * 3000 life-cycle * Charging time: 40 min Technical specifications: Power: 500 kW / 680 hp Torque: 900 Nm Weight: 1150 kg Stored Energy: 23 kWh Range: 180 km 0-100km / h: 3.5 sec. ¼ mile: 12 sec. Max. Speed​: 280 km / h
Rendesen leesett az állam.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Ogre84 írta: 4 hónapja
írta: 4 hónapja

Azt még nem értem mi van elöl a géptető alatt. Valami kütyü ott sok ledes izével, de az aksi és motor is hátul van. Így a súly elosztás elég érdekes, logikusabbnak tűnne az aksikat előre tenni. Majd még belemászok a témába, mert a következő projekt tuti ilyen lesz és az e30 bódéról sem mondok le semmi pénzért:)

Előzmények megtekintése

Ne is mondd. Én most E36-ot hajtok. Jó autó, de az E30-am külsejét és hangulatát mindig visszasírom. Az egyik legszebb BMW. Sajnos egyre ritkább a szép példány, és annak már nagyon megkérik az árát.
Kíváncsi lennék mennyiben van a srácnak az átépítés. Biztos nem filléres dolog.

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 4 hónapja
Ogre84 írta: 4 hónapja

Basszus, állat ez az E30. Ezt én is elfogadnám elektromos autónak.

Előzmények megtekintése

Azt még nem értem mi van elöl a géptető alatt. Valami kütyü ott sok ledes izével, de az aksi és motor is hátul van. Így a súly elosztás elég érdekes, logikusabbnak tűnne az aksikat előre tenni. Majd még belemászok a témába, mert a következő projekt tuti ilyen lesz és az e30 bódéról sem mondok le semmi pénzért:)

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

http://www.youtube.com/watch?v=_-DjHW64y7Y&NR=1&feature=endscreen

Nagyon jó, kedves Gé! Örülök, hogy Neked is tetszik! Nincs másról szó, minthogy ésszerűség, takarékosság és környezetkímélés címén szakítani kell az autókról alkotott eddigi elképzeléseinken. Egy elektromos autó is mindenre képes lehet, 3mp alatt is el tudja érni a 100-at, ha arról van szó...

A típusonkénti akkucsere persze, hogy nem megoldható, ha már sok típus lesz, de amíg csak a Renault van, addig legyen inkább így, mint sehogy! Aztán majd meglátjuk, figyelemmel kísérjük a versenyt!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Ogre84 írta: 4 hónapja
írta: 4 hónapja

Rendben, pacsi:)

A cikkhez visszatérve azt továbbra sem tartom megoldhatónak hosszútávon, hogy márkaspecifikus aksik legyenek és a cserés rendszer működjön. Városi szaladgálósnak jó, de én nem tudom megtenni, hogy 1xx km után órákra letegyem a kocsit, pláne tölteni idegen helyen. Úgyhogy távolra marad az M3 még jó darabig, viszont találtam alternatívát a következő autómnak:D

http://www.youtube.com/watch?v=_-DjHW64y7Y&NR=1&feature=endscreen

Töltési körülmények itt is kérdésesek, de ez már kielégíti minden elvárásomat és 6 millából simán építek is egyet. Egyre jobban tetszik ez az elektromos téma... Horatius veregesd meg a vállad a nevemben:D

Előzmények megtekintése

Basszus, állat ez az E30. Ezt én is elfogadnám elektromos autónak.

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 4 hónapja

Rendben, pacsi:)
A cikkhez visszatérve azt továbbra sem tartom megoldhatónak hosszútávon, hogy márkaspecifikus aksik legyenek és a cserés rendszer működjön. Városi szaladgálósnak jó, de én nem tudom megtenni, hogy 1xx km után órákra letegyem a kocsit, pláne tölteni idegen helyen. Úgyhogy távolra marad az M3 még jó darabig, viszont találtam alternatívát a következő autómnak:D
http://www.youtube.com/watch?v=_-DjHW64y7Y&NR=1&feature=endscreen
Töltési körülmények itt is kérdésesek, de ez már kielégíti minden elvárásomat és 6 millából simán építek is egyet. Egyre jobban tetszik ez az elektromos téma... Horatius veregesd meg a vállad a nevemben:D

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

Látom jól elvagytok! :-)

A legfrissebb hírek szerint az út menti turisztikai látványosságok közvetlen közelébe telepítik az elektromos autók töltőpontjait és ott 400V-ról 30 perc alatt mindegyik elektromos autó feltöltődhet, közben a gazdája nézelődhet.

Az akkucsere állomásokat célszerű a jelenleg működő benzinkút hálózathoz telepíteni, mert az utak mellett érdemes ezt a 3-5 percig tartó cserét elvégezni. A manapság ürességtől kongó benzinkutak kapkodni fognak érte, hogy nyújthassák ezt az új szolgáltatást, mert különben lehúzhatnák a redőnyt és elbontásra kerülnének.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yZW5hdWx0

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

RENAULT tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?

Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt

Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt 

Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.

Renault Scénic 1.6 dCi Privilége teszt

Renault Scénic 1.6 dCi Privilége teszt

Csendes, erős, kényelmes, tele van hasznos ötletekkel, az összeszerelési minősége korrekt, és mindezt értékarányos áron nyújtja: ez a Renault Scénic 1.6 dCi 130 Privilége.

Renault Scénic 1.5 dCi Advantage teszt

Renault Scénic 1.5 dCi Advantage teszt

Legolcsóbb dízel kivitelével járt nálunk a Renault Scénic. A költségtakarékos családi autót keresők jó eséllyel e verziót választanák a szerteágazó kínálatból.

Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 teszt

Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 teszt

Francia és japán mérnökök szüleménye a Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 Exception, amelyet Európától távol, Dél-Koreában szerelnek össze. Hiába, az ipari globalizáció már csak ilyen.

Még több RENAULT teszt

Címlapon

Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

3 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?

Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

3 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.

Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

4 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.

Kapcsolódó tartalom

Használtautó.hu

RENAULT FLUENCE 1.6 Te...

Ár: 3.440.000 Ft

Évjárat: 2012

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

RENAULT FLUENCE 1.5 dC...

Ár: 3.450.000 Ft

Évjárat: 2012 / 2

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

RENAULT FLUENCE 1.6 Pr...

Ár: 3.780.000 Ft

Évjárat: 2012

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó