Teljes értékű villanyautó reklámáron – tarolhat a Renault?

Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Visszaszámlálás látható a Renault hazai weboldalán, hozzánk is jönnek elektromos autóik. Nézzük, mit tud a Fluence Z.E.


Már alig várjuk, hogy itt legyen, látásból egy-egy képről ismerjük, s nem egy cikkben utaltunk is a Renault Fluence Z.E., azaz emissziómentes, négyajtós villanyautóra, ám valójában eddig alig ismertük. Ez tarthatatlan, hiszen hamarosan, a renault.hu visszaszámlálója szerint bő két hónap múlva már itthon is elérhető lehet. Amíg azonban még nem tapogathatjuk, a gyári információk kivesézésével és a nyugat-európai árakon keresztül mutatjuk be az idén érkező, 4,75 méter hosszú villanyost.

Noha a Fluence már 2009 óta hódít, s a Z.E. kapcsán azt hihetnénk, hogy ismerős karosszériáról van szó, azért van eltérés a belsőégésű motoros verziókhoz mérten. Az említett 4,75 méteres hossz ugyanis 13 centiméterrel nagyobb a normál Fluence 4,62 méteresénél. Ennyit toldottak a hátsó tengely mögé, ugyanis oda került a 48 cellából felépített, 250 kilogramm össztömegű lítium-ion akkumulátorcsomag, s szükség volt némi térre, ugyanis még az arasznyi hosszabbítással is jelentősen, 530-ről 317 literre apadt a csomagtér. Akiben tehát felmerült volna a kérdés, hogy miért nem legnépszerűbb modelljéből, a Mégane-ból épített villanyautót a Renault, annak itt a válasz: abban gyakorlatilag nem maradt volna csomagtér. Az elektromos verziójával is Törökországban készülő Fluence-ban azonban voltaképp az alsó-középkategóriában elegendőnek számító tér maradt a poggyászoknak, továbbá az amúgy óriási lábterű utastér nem csorbult.
Hirdetés

A Z.E. természetesen nem csak hosszával tér el a többi Fluence-tól, más a hűtőmaszkja, mások a fényszórói és persze hátsó lámpái is, továbbá "Energie Blue" fényezéssel csakis ezen verzió érhető el. Utasterében sem csak a műszerfal Z.E. felirata árulkodik, teljesen egyedi az órablokk, ahol töltöttségjelző, sebességmérő és természetesen a hatótávot mutató fedélzeti számítógép látható. Elektronikákkal egyébként alaposan "feltöltötték" a Z.E. verziót. Jutott bele a töltőpontokat mutató navigáció, Bluetooth-telefonkapcsolat, kétzónás légkondicionáló, eső- és fényszenzor, kormányról kapcsolható tempomat és audiorendszer is. Érdekesség a My Z.E. Connect Pack, mellyel a hatótáv távolról, okostelefonról is lekérdezhető - az autó internetkapcsolattal küldi az információkat, akár flotta- vagy bérautó-szoftvernek is mehetnek az információk, szám szerint 60 különböző, melyek alapján az üzemeltető mindent tudhat autójáról.
Érdekesebb persze, hogy mit kell tudjon a sofőr! Például azt, hogy bár a Z.E. alapáron is szinte fullextrás, kulcs nélküli nyitó- és indítórendszer nincs benne. A 95 lóerő teljesítményű, 226 Nm nyomatékú szinkronmotor kulcsfordításra kel életre, pontosabban áll készenlétbe, s valójában a gázpedál érintésére indul. A váltókar hagyományos automatára emlékeztet, pedig valójában nem más, mint egy irányváltó kapcsoló, hiszen a villanymotor fix lassítóáttételen keresztül hajt. Menet közben a néma üzemhez viszonylag jó, 13 másodperces 100 km/órára gyorsulás társul, s autópályán is képes átlépni a megengedett tempót a Fluence Z.E., végsebessége 135 km/óra lehet. Bizonyára mindenkit a hatótáv érdekel leginkább, ami vegyes ciklusban 185 km, de ideális körülmények között gond nélkül lehet 200 kilométer, ahogyan hegyen-völgyön keresztül 80 kilométerre is apadhat. Töltésből két lehetőséget kínál a Renault. Az autóhoz mellékelt, otthoni telepítést igénylő töltővel 6-8 óra alatt telíthetők az akkumulátorok, ha viszont csak egy lengőkábellel bedugják a konnektorba, 12 óra alatt szívják magukat tele.
Műszaki adatok
Hosszúság x szélesség x magasság 4748 x 1809 x 1458 mm
Tengelytáv 2702 mm
Csomagtér 317 l
Teljesítmény 95 LE
Nyomaték 226 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h) 13 s
Végsebesség 135 km/h
Hatótáv 185 km
Futómű elöl/hátul Pszeudo MacPherson/csatolt lengőkaros
Saját tömeg 1605 kg
Teherbírás 418 kg

Noha a villanyautók között tisztes a Fluence hatótávja, még így is messze van a ma megszokottaktól. A Renault azonban két rendszert is ajánl a hosszú utazásokhoz. Egyrészt az akkucsere lehetőségét, mellyel 3-5 perc alatt lesz váltható a lemerült telep egy telítettre, másrészt az autóbérlést, mely egyébként mindenképp logikus megoldás. Az évi 1-2 hosszabb úthoz akár negyedáron kínálnak majd utazóautókat a villanyautósoknak, akik így az év zömét helyi károsanyag-kibocsátás nélkül tudhatják le, s utazni is tudni fognak.
A Renault tehát mindenképp teljes értékű megoldást kínál ügyfeleinek. Egyrészt a Fluence valódi autó méretű autó, sőt, hátul még túl is növi azt, másrészt, akinek nem lenne elegendő a 185 kilométeres hatótáv, az sem fog megszorulni. Van azonban még ütőkártya: míg a Citroën-Mitsubishi-Peugeot csöppségei eddig 30-35 ezer eurós áron kínálkoztak, a Renault most ártörő lesz, illetve Nyugaton már most az. A Fluence Z.E. állami támogatás nélkül is hazavihető 25 690 eurótól, mely még mindig 7,4 millió forintos alapárat jelent ugyan, ám ha azt vesszük, hogy Németországban a Z.E. 2400 euróval drágább az itthon jócskán 5 millió forint alatt elérhető dízelnél, van rá esély, hogy hozzánk 6 millió forint alatti árral jöjjön a Fluence Z.E.
Magyarán kijelenthető: a Renault megteremtette a méretben és árban is a belsőégésű motorosokkal versenyképes villanyautót - egyetlen ügyes trükkel: akkumulátor nem jár hozzá, azt bérelni kell. Utóbbi egyik előnye, hogy a legdrágább alkatrészben nem áll a vevő pénze, másrészt pedig, hogy amennyiben kapacitásának 75 százaléka alá "öregedne" a telep, a gyár cseréli azt.
Jöhet tehát a kalkuláció, a 25 690 euróba kerülő autóhoz futásteljesítménytől és szerződéshossztól függően 82-148 euró (24 190-43 660 Ft) havidíjért bérelhető az akkumulátor, amit persze még tölteni kell. És itt jön a bibi, illetve ott, hogy a gázolaj ezek szerint még nem elég drága ahhoz, hogy megérje a villanyautó. Míg ugyanis mai üzemanyagárakkal a kiváló 1.5 dCi blokkal, még városi 5,6 l/100 km fogyasztással kalkulálva is 250 ezer forintból megtehető 10 ezer kilométer, az akkumulátor 1 évre/10 ezer kilométerre szóló bérlete és a 10 ezer kilométerre elegendő töltés már 350 ezer forintot tesz ki. Ez alapján a Fluence Z.E. sikeréhez még kell néhány tényező, például adókedvezmény, hogy dízeláron legyen elérhető, behajtási, parkolási és egyéb használati kedvezmények, hogy megérje emissziómentes autót használni. Illetve megjegyezzük, amint a gázolaj ára átlépi a literenkénti 625 forintos szintet, már az említett fogyasztási értékek mellett is olcsóbb lesz villannyal, mint dízellel járni. Reméljük azonban (kissé utópisztikusan), hogy nem e tényező, hanem inkább egyéb ösztönzők támogatják majd a villanyautók, így a Fluence Z.E. elterjedését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Korai még a hallelujja !
    Nézd meg a fajlagos költségeket,az akkummulátor árakat !
    Mellesleg hasonló a helyzet mint itt MO -on volt a fűtéssel.
    Széntüzelés volt olcsó, de pár év mulva emelték a szén árát. Akkor akcióztak a fűtő olajjal és olajkályhákkal, majd az olaj árát is brutálisan emelték, hogy hőtárolós kályhára cseréld a fűtést.Persze mikorra elterjedt és egy csomó ipari terméket el tudtak vele adni, a villany ára is csúcsot döntött, jött a gázosítás egy csomó újabb befektetésért…láthatjuk hova vezet…
    Nem véletlen és nem technikai okra vezethető vissza az, hogy az autók nem működhetnek a mindenki számára még ingyenesen elérhető és egyáltalán nem környezetszennyező vízzel, vagy a benzinnél lényegesen olcsóbb CNG-re nincsenek kutak.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Sajnos a társadalmilag ésszerűvel ellentétben itt az egyéni profitszerzés a cél.
    Az olajlobbi monopolhelyzetben tetszése szerint képes fejni a közlekedőket, hiszen csak rajtuk keresztül jut üzemanyaghoz a közlekedő,így a részvényesek ármeghatározó, azaz monopolhelyzetben vannak.
    A villanyautóval is hasonló a helyzet. Vegyél autót, de folyamatosan tejelj a lobbinak, ha utazni is akarsz. Az aksik ára / értékcsökkenése – ha elérhető – akkor is 10Ft/Km felett van jelenleg. Az áramszolgáltató díja, azaz az üzemanyag költség plusz 8 és ezen még jövedéki adó sincs !!! )

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Nem értem miért ilyen luxuskategóriákkal vizelik ennek az elektromos autós témának az oszlopát.
    Miért nem csinálnak ezekből is inkább fapados kategóriát?
    26 ezer euró és még béreld az akksit… jó vicc.

    Olcsó, max másfél 2 millás swift vagy sandero kategóriájú fapados autó kellene 50 km hatótávval a városi, vagy agglomerációs parasztnak mert úgyis arra használja, hogy munkába járjon vele. Amíg tologatja az aktáit, a munkahelyen töltődik, miközben várja gazdáját.
    Na meg ugye a nyuggerek is csak templomba járni meg bevásárlárolni a madaras teszkóba használják tehát nekik is ideális lenne…
    Ja, ezzel egyidőben a BKV belsőégésű motorokkal hajtott zöldkártyagyilkos ipari hulladékait lehetne is vinni a vastelepre, maradna a villamos metro troli kombináció, amit az így felszabadult forrásból lehetne támogatni.

    Ebben lenne a piac, nem az ilyen fluence 26 ezer eurós szarokban. Ettől mi fényévekre vagyunk.
    Simán lehetne saját gyártású autója magyarországnak, csak rá kellene jönni alap dolgokra.

    Dehát ugye azt megszoktuk, hogy a magyar arra hülye, hogy jól érezze magát, helyette tűri a 27 százalékos áfát 80 ezres minimálbérrel és veszi hitelre az új aveot meg buzukit mer há’ a szomszéd is most vette, há’ nehogymá.

    Áh, csak felbaszom az agyam a szerencsétlenségen…

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Emlékszem a REVA-t 7.5 millióért kínálták lítium akkumulátorokkal, majd mikkor megjelent a Citroen C-zéró 8.5 millióért azonnal levitték az árát 5 millióra. Az újdonságra tekintettel túl sok extra profitot várnak a gyártók/kereskedők az elektromos autóktól, de ennek nem erről kellene szólnia, hanem pont az ellenkezőjéről, hogy sokat adjanak el belőle kisebb árréssel rövid idő alatt! Ez lenne a normális értékesítési politika.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Eddig létrehozott és INGYENESEN működő elektromos töltőállomások Budapesten:

    1. Bajcsy-Zsilinszky út 15.
    2. Clark Ádám tér
    3. Fő u. 44-45.
    4. Istenhegyi út 1-3.
    5. Margitsziget (Grand Hotel)
    6. Oktogon
    7. Váci út 72-74.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Dübörög az elektromos autók bevezetése Franciaországban, mint ahogy a belinkelt cikkekből olvashattuk. Nem kell várni 2020-ig, sokkal hamarabb elárasztják az egész piacot és a hagyományos pénznyelő benzines, diesel meghajtások már 1-2 éven belül a kutyának sem fognak kelleni, mehetnek mind a roncstelepre!
    Ezt a legkomolyabban mondom, hiszen nem lesz olyan bolond ember egyik európai országban sem, aki fizetné tovább ezeket a mérhetetlen magas üzemanyagárakat.

    Franciaország nagyon erőteljesen és villámgyorsan fejleszt! Nekünk is el kellene kezdeni, itt Magyarországon turbó fokozatba kapcsolni, mert lemaradunk Nyugat-Európa mögött. Ne legyünk most már a nyugat szemetesládája, ahová kidobják az ott már senkinek sem kellő benzintemető autókat, hanem zárkózzunk fel, adjuk el a kőolajzabáló kocsijainkat Ukrajnába (ott még úgyis olcsó az üzemanyag) és váltsunk elektromosra, amivel közel ingyen tudunk közlekedni, hangtalanul, füstmentesen és otthon tankolhatunk, nem kell többé a lehúzós benzinkutakat látogatnunk!

    Anglia, Hollandia, Belgium, Dánia is gőzerővel fejleszti az elektromos közlekedését minden téren Franciaország mellett. Csak az a fafejű Németország gyártja még mindig a benzin/dieseles Audikat, BMW-ket, Mercedeseket, de hogy kinek azt nem tudjuk, mert Európában ezek már hulladéknak számítanak! Kínába sem lehet sokáig eladni őket, mert elektromos meghajtásban lassan ők is lekörözik Európát olyan ütemben fejlesztenek.

    Ez a forradalom gyorsabban eljön, mint gondolnánk! 2-3 éven belül a minden gyökeresen megváltozik, átalakul. 100 évet vártunk rá, de végre eljött és ha nem lesz Világvége, amitől s3000 fél, akkor minden eddigi várakozást felülmúló erővel robban be az elektromos autók világa! A kőolajat lesz mire másra elhasználni, hiszen alapanyaga a legtöbb műanyagnak. Ez egy óriási, történelmi pillanat, az olaj uralmának vége!

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    OK. A bérházasok esete más, de a töltőpontok és a csereaksik rajtuk is segíthetnek. Ez csak politikai akarat kérdése, mint a cikk is írta hogy bevásárlóközpontokban is lesznek töltési lehetőségek. A nagyvárosokban meg lehetne Párizsi mintát követve bérelni a technikát. Az “újmagyarok” kapcsán sajnos mondasz valamit…

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Meg a panelra visszatérve, aki a nyolcadikon lakik és csak 50-100 méterre tud tőle parkolni annak csak a gyorstöltő jut ami nem is olyan gyors, és nem biztos, hogy pont nem áll ott senki.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Köszi, jó cikk. Sok választ viszont nem kaptam belőle a csere rendszert illetően. Meg hát na… 5000 euro támogatás. Nálunk támogatás csak az “új magyaroknak” és az aktuális pártközeli cégeknek jár.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Kedves Mindenki, avagy olvasótársaim!
    Az aksi csere / töltőpontok miatti aggodalom felesleges! Egy normális országban -hazánk nem ide sorolandó!!!- az ilyen kérdéseket összefogással oldják meg!!!! A Renault + PSA + Francia Állam közösen építi Franciaországban a zöld jövőt, ezért érdemes az alábbi cikket elolvasni mert szinte mindent megmagyaráz! :
    http://zoldtechnologia.hu/franciaorszag-megvivja-elektromos-auto-haborujat
    Persze jó kérdés, hogy ez nálunk megvalósítható-e, azaz megvan hozzá a kellő politikai akarat?

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Gé: Másik videó: [url]http://www.youtube.com/watch?v=YzBK1Mk4ias&feature=related[/url]
    Érdekes a feltöltő kommentje:
    880 LiFePO4 (lithium iron phosphate) battery cells * Integrated monitoring and control system * 1MW battery power for short periods available * 23 kWh of stored energy * 3000 life-cycle * Charging time: 40 min Technical specifications: [b]Power: 500 kW / 680 hp Torque: 900 Nm Weight: 1150 kg[/b] Stored Energy: 23 kWh Range: 180 km 0-100km / h: 3.5 sec. ¼ mile: 12 sec. [b]Max. Speed​: 280 km / h[/b]
    Rendesen leesett az állam.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Ne is mondd. Én most E36-ot hajtok. Jó autó, de az E30-am külsejét és hangulatát mindig visszasírom. Az egyik legszebb BMW. Sajnos egyre ritkább a szép példány, és annak már nagyon megkérik az árát.
    Kíváncsi lennék mennyiben van a srácnak az átépítés. Biztos nem filléres dolog.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Azt még nem értem mi van elöl a géptető alatt. Valami kütyü ott sok ledes izével, de az aksi és motor is hátul van. Így a súly elosztás elég érdekes, logikusabbnak tűnne az aksikat előre tenni. Majd még belemászok a témába, mert a következő projekt tuti ilyen lesz és az e30 bódéról sem mondok le semmi pénzért:)

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=_-DjHW64y7Y&NR=1&feature=endscreen[/url]

    Nagyon jó, kedves Gé! Örülök, hogy Neked is tetszik! Nincs másról szó, minthogy ésszerűség, takarékosság és környezetkímélés címén szakítani kell az autókról alkotott eddigi elképzeléseinken. Egy elektromos autó is mindenre képes lehet, 3mp alatt is el tudja érni a 100-at, ha arról van szó…

    A típusonkénti akkucsere persze, hogy nem megoldható, ha már sok típus lesz, de amíg csak a Renault van, addig legyen inkább így, mint sehogy! Aztán majd meglátjuk, figyelemmel kísérjük a versenyt!

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Rendben, pacsi:)
    A cikkhez visszatérve azt továbbra sem tartom megoldhatónak hosszútávon, hogy márkaspecifikus aksik legyenek és a cserés rendszer működjön. Városi szaladgálósnak jó, de én nem tudom megtenni, hogy 1xx km után órákra letegyem a kocsit, pláne tölteni idegen helyen. Úgyhogy távolra marad az M3 még jó darabig, viszont találtam alternatívát a következő autómnak:D
    http://www.youtube.com/watch?v=_-DjHW64y7Y&NR=1&feature=endscreen
    Töltési körülmények itt is kérdésesek, de ez már kielégíti minden elvárásomat és 6 millából simán építek is egyet. Egyre jobban tetszik ez az elektromos téma… Horatius veregesd meg a vállad a nevemben:D

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Látom jól elvagytok! 🙂

    A legfrissebb hírek szerint az út menti turisztikai látványosságok közvetlen közelébe telepítik az elektromos autók töltőpontjait és ott 400V-ról 30 perc alatt mindegyik elektromos autó feltöltődhet, közben a gazdája nézelődhet.

    Az akkucsere állomásokat célszerű a jelenleg működő benzinkút hálózathoz telepíteni, mert az utak mellett érdemes ezt a 3-5 percig tartó cserét elvégezni. A manapság ürességtől kongó benzinkutak kapkodni fognak érte, hogy nyújthassák ezt az új szolgáltatást, mert különben lehúzhatnák a redőnyt és elbontásra kerülnének.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Nem röhögtelek ki “:D” ezzel csak viccesebben akartam elmagyarázni, Neked, hogy Horatiussal a benzinkút témánál tartunk. A jel arra szolgált, hogy ne legyen sértő. Ja és ha annyira nem foglalkozol velem, akkor majd ne mond meg miről beszélek:)

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Ogre is rátapintott a lényegre, csak te keresel masnit a szaron mindig minden hozzászólásomnál. A kutakról beszéltünk, erre te felhoztad a szalonokat mint lehetségest csere telep. Legyen, elmondtam miért nem működhet szerintem. A te elméleteddel minden második sarkon akkut cserélnének, mert megsúgom nem csak Renault közlekedik az utakon. Az meg, hogy 25% romlás után cserét ígérnek, rohadtul nem vigasztal ha amúgysem az enyém az akksi, sőt fizetek, hogy bérelhessem. Cserélje is, még szép! Halott ötlet ez a rendszer, de ha mégsem akkor drágább lesz mire kiépül mint a benzin.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Szerintem ez így ebben a formában nem létjogosult. Úgy is mondhatnám, hogy nem ér egy kalap szart sem. Eleve ott bukó, hogy drága megvenni és fenntartani. Emellett a használati értéke is erősen bekorlátozza, hogy kinek, mire alkalmas egy ilyen.
    Jó eséllyel nem fog sok fogyni, azért a kevésért pedig nem éri meg kiépíteni az akkucsere állomásokat. A Prius is ritka itthon, pedig annak semmilyen extra infrastruktúra nem kell. Ha nem lenne a drága akkubérleti díj, akkor jó kis autó lenne ez városba és rövid távokra.
    Nekem ebben az akkucserében még egy dolog sántít. Hány akkumulátort kell ahhoz legyártani, hogy x db autót mindig, az ország teljes területén el tudjanak látni töltött akkumulátorral?

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Kutakról volt szó, de ha már így beleszólsz legyen:D Tegyük fel az összes jelenlegi Renault szalon megmard és befektet. Kicsit nagyobb volumenű a dolog, mert ezeket nem tárolhatod akárhol, külön helység kell neki, ilyen mennyiségnél meg külön épületről inkább beszélhetünk. Itt már sok szalon/szerviz megbukott. Szerszámok + targonca vagy nem tudom mivel fogják kiemelni azt a 2-3 mázsát, plusz egészhez az apparátus. Szerintem itt is elhasalnak páran, de nem tudni hogyan osztják majd meg a költséget, a Renault tuti nem állja egészben. Mindezek után éjjel is kéne tartani ott két betanított Józsit legalább, mert nem csak nappal merülhet le a gép. És ezeken felül még ezer bökkenő jöhet amit én mint laikus nem látok. Szerintem ez egy soha meg nem térülő rendszer, és az igazán fájdalmas majd a hibás és elhasználódott akksik felhasználása és tárolása lesz.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Nekem tetszik. Városba nekem ennél jobb nem kéne. Tényleg jó. Ha azt nézem, hogy a napi munkábajárás heti szinten kb 150 km, pont jó. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy viseli majd a csatlakozókkal, kábelekkel, kapcsolókkal, relékkel, akkukkal teli autó magyar hulladék utakat.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Hát hogyne, és minden benzinkút mellett lesz egy stadion méretű akksi telep. Ha csak a nagy márkák tartanok ebből az akksiból párat, az is sok. És akkor még nem beszéltünk a Te világképedről, hogy minden autó ilyen lesz… külön márkár, tipusok, sőt teljesítményben is lesznek majd kategóriák. Ezt mind minden kútnál. Néha elképzelhetnéd amiről beszélsz.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Működik a benzinkutas megoldás különböző aksik mellett is. Ez lesz a Renault aksi. Finanszírozza a Renault, ha így gondolja értékesíteni. Valamit csak tehet a bérleti díjakért cserébe! Lesznek egyébként olyanok, főleg gazdagok, akik nem gondolkoznak, hogy megéri-e vagy sem, hanem örülnek az újdonságnak és megveszik, majd ráunnak és eladják. Ekkor már a kisebb emberek számára is elérhetővé válik.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Ha időben lemondatják ezt a csaló mókust, akkor nem jár neki semmi, főleg nem élete végéig! Csak annyi vele a gond, hogy Orbán egy személyben választotta, (ez nem demokratikus, a népnek kellene, vagy legalább az összes párt egyetértésével!) és ezért az ő talpnyalója. Egy bábu, egy robot, aki úgy tesz mindent, ahogy főnöke (gazdája) diktálja. – Ennyit Smittről.

    Talán még mindig drága lesz, de legalább már kapható, piacon lévő. Megveszik a gazdagok és ha jön újabb változat, akkor eladják használtan, olcsóbban. Erre számíthatnak a szegények. Az újabb, nagyobb teljesítményű változatok, pedig hamar fognak jönni, nem kell rájuk éveket várni, így bizton számíthatunk arra, hogy a 1-2 éven belül használtan már 2-3 millióval olcsóbban hozzájuthatunk.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Nem is úgy gondoltam, hogy kiveszik belőle, de manapság amúgyis gyakori az autólopás, ezesetben meg van egy sorszámozatlan (de legalábbis használható) milliós nagyságrendű alkatrész. Persze megint elakadok a részletekben és próbálom megtalálni a negatívumot…:D Amúgy a cikk tényleg jó!
    A benzinkutas megoldás viszont csak akkor működne, ha egységes akksik lennének minden márkához. Ez szinte esélytelen. A Renault meg nem akkora hal, hogy több száz ilyen telepet létesítsen.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Kitűnő a cikk, köszönjük szépen! Végre egy újabb igazi villanyautós elemzés. Reméljük az újságírók az elsők között próbálhatják ki 2 hónap múlva és akkor részletesebb leírást is olvashatunk róla!
    A cseretelepeket a már most meglévő benzinkutakhoz érdemes telepíteni, ha elfogadható áron vállalják és kb.: 50km-enként, főleg az autópályák mellett jó lenne cserélési lehetőség. Ha ez így kiépül, akkor csak a külföldi utakra kell majd autót bérelni, Magyarországot be lehet járni villanyautóval is!

    Ha az akkumulátort nem adják hozzá, akkor bizony jóval 6 millió alatt kellene lennie az árának, hogy versenyképes maradjon! Meglátjuk, már nagyon várjuk!
    A Kangoo személy változatára is kíváncsi vagyok, ott elvileg semmit nem foglal az utas és csomagtérből az aksi.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Az akkumulátorra nem ad árat a Renault, mindenesetre biztosan milliós tételt fog kitenni. Nem hiszem, hogy külön lopják majd, akkor már viszik az autót is. Viccet félretéve, elvileg a cseretelepeken 3-5 perc alatt adnak majd a lemerült helyett feltöltött akkumulátort, az elhasználtakat nyilván automatikusan viszik regenerálni, vagy új gyártásához felhasználásra. Ez azonban még kiépítés alatt álló rendszer.

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Amúgy ha meg akarnám venni, mennyibe fájna egy olyan akksi? Csak mert hamar lába kélhet egy ilyennek ha a ház előtt áll és tényleg sokat ér.
    Még a csere rendszer homályos nekem kicsit, azt majd kihozzák vajon házhoz, vagy nekem kell mennem a “cseretelepre” és ott beugrik a másik? Mert pl Pesten biztos lesz, de nekem az 200km, akkor el kell indulnom reggel, közben 6 óra töltés, aztán megérkezek, csere és köszönöm, úton haza megint 6 órás pihi és töltés. Vagy ez majd hogy működik?

  • 2017.10.31. at 04:47
    Permalink

    Köszönjük az alapos mélyreható tájékoztatást, korrekt cikk volt!
    Remélem, hogy a tisztelt magyar állam nem fogja extra adóterhekkel ellehetetleníteni ezt a nagyszerű autót. Végre azt is megértük, hogy egy autógyár felvállalta hogy létrehoz egy normál méretű megfizethető villanyost, ami valóban alternatívája lehetne a belső égésű hajtáslánccal szerelt modelleknek! Jó érzés a szemünk előtt látni a felcseperedni a jövőt! Ez az aksi bérlés-rendszer is jó, csak sajnos a hazai bérekhez viszonyítva még mindig drága nekünk magyaroknak. De reméljük, hogy a Renault sikert sikerre fog hallmozni a ZE modelljeivel talán itthon is, nem csak Nyugat Európában.

Vélemény, hozzászólás?