500 lóerős Alfa Romeo crossover jöhet 2016-ban
Két modellel is beszállna a szabadidő-autók szegmensébe az Alfa Romeo
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már több mint 10 éve, hogy koncepcióként SUV-t készített az Alfa Romeo, 2 év múlva állítólag végre a szalonokba is kerülhet a terepes Alfa.
Nem ma volt, 2003-ban debütált a Genfi Autószalonon az Alfa Kamal koncepció, 2016-re állítólag végre megérkezhet az Alfa első szabadidő-autó jellegű modellje
A Kamal még a 147-esre épült, most a Giuliettából crossovert készítene az Alfa Romeo, s hozna egy nagyobb SUV-t is
A Giulietta alapú crossover mellé egy nagyobb SUV-t is hozna az Alfa, ez az alapból elöl hajtó Giulietta Cross kiadással szemben hátsókerékhajtású lenne, de természetesen összkerekesként is árulnák, tengelyek közötti tömegelosztását pedig 50:50 arányúnak ígérik. [BANNER type="1"]
Mielőtt azonban megérkeznének a szabadidő-autók, illetve a szabadidő-autó és a crossover, a BMW 3-as ellenfelének szánt Giuliát már jövőre kihozhatja az Alfa, majd egy nagyobb limuzint is tartogat a BMW 5-ös ellenfeléül szánva. Csak remélni tudjuk, hogy ezek a régóta várt modellek valóban érkezni fognak, s nem jut a Lancia sorsára a márka.

