Míg az új autók értékesítése apadt, a használtaké nőtt

Használtautó-index: ismét nő az eladott használt autók száma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új autót magánszemély elvétve tud megfizetni, a használt autók piaca viszont pezseg, hiszen a vásárlók onnan kénytelenek friss járgányhoz jutni.

Friss hír, hogy az új autók piaca a tavalyiakhoz mérten 2,2 százalékkal apadt számokat hozott az év első hat hónapjában. A használtakén azonban pezsgés látható, s az eladási számok emelkedésének köszönhetően ismét növekedni kezdett a Használtautó-index: a második negyedévben 2,1 százalékponttal, 98 százalékra emelkedett az időszakban elkelt használt autók összértékének változását jelző, a Használtautó.hu által a piac forgalma alapján negyedévente bemutatásra kerülő mutatószám. Az eladott autók átlagéletkorának növekedése miatt az átlagár egy év alatt 3 százalékkal 1,45 millió forintra csökkent. A forgalom negyedét hat modell adás-vétele tette ki, közülük az Opel Astra és a Suzuki Swift kiemelkedően uralja a mezőnyt.
Csökkenő átlagár mellett is növekedni tudott a használtautó-piac forgalmát jelző Használtautó-index, ugyanis az értékesítési számok jelentősen nőttek a legutóbbi negyedév során Csökkenő átlagár mellett is növekedni tudott a használtautó-piac forgalmát jelző Használtautó-index, ugyanis az értékesítési számok jelentősen nőttek a legutóbbi negyedév során
Mi is Használtautó-index?
Nem a használt autók irányjelzőjéről van szó, a Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő index egy gyorsmutatója a használtautó-piac aktuális állapotának. Célja, hogy a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. Ezzel a szolgáltatásával hiánypótló szerepet tölt be. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék alatti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete egyelőre nem tudta meghaladni a bázisnak tekintett időszak teljesítményét.

„Az év eleji visszaesést követően újra élénkülni kezdett a használt személyautók adás-vétele” – értékeli a számokat Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – „Azonban miközben a kilenc évnél idősebb autók eladási száma több mint tíz százalékkal emelkedett, a 3-5 éves korosztályban negyedével kevesebb jármű cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Az árakat illetően – az autópark öregedésével párhuzamosan – folytatódik a fokozatos lemorzsolódás. Leginkább a közép- és felső középkategóriába tartozó autók, az egyterűek és a nagykocsik tudták megőrizni a tavalyi átlagárszintet, miközben az alsó középkategóriás járművek öt, míg a mini- és kisautók átlagosan kilenc százalékkal kerültek kevesebbe, mint egy éve ilyenkor.”
Hirdetés
Az eladott használt járművek toplistáját idén is két modell, az Opel Astra (7,8%) és a Suzuki Swift (6,7%) vezeti: minden hetedik eladott jármű e két típus valamelyikét képviseli. Őket követi a Ford Focus (3,1%), a Volkswagen Golf (2,9%), az Opel Corsa (2,6%), valamint a Volkswagen Passat (2,5%). Darabszámban ez a hat típus összesen a hazai használtautó-piaci forgalom negyedét biztosította.
A belföldi kínálat szűkülését a fokozatosan bővülő használtautó-import ellensúlyozza valamelyest. Az átlagosan tíz éves import járművek immár az összes használtautó-eladás 12 százalékát biztosították ebben az időszakban – két éve még csupán öt százalék volt ez az arány. Ennek a szegmensnek az összetétele idén is alapvetően tér el a hazai használtautó-piacétól, itt ugyanis a hazai autósok által leginkább vágyott típusok vezetik a népszerűségi listát, amelynek tetején sorrendben a következő modelleket találjuk: BMW 3-as sorozat, Volkswagen Passat, Volkswagen Golf, Audi 4, Opel Astra, BMW 5-ös sorozat.
Kilátások az év második felére
„Jelenleg nincs olyan fejlemény, amely rövidebb távon alapvető fellendülést hozhatna a használtautó-piacon” – ad kitekintést a Használtautó.hu ügyvezetője. „Az újautó-eladások volumene továbbra sem képes meghaladni a tavalyi, igen alacsony szintet, így az innen származó lecserélt autók élénkítő hatására nem számíthatunk. A használt autókra vonatkozó keresések száma ugyan jelentősen megnőtt a portálunkon az elmúlt egy év során, ám a piaci kínálat szűkössége komoly korlátot szab a lehetőségeknek. A kereslet egy része így a viszonylag magas euró-árfolyam ellenére is a használtautó-importot fogja pörgetni, ez azonban összességében legfeljebb néhány százalékkal képes növelni a teljes hazai használtautó-forgalmat.”
A használtautó-piac legfőbb mutatói
Használtautó-index: 98,0 Kínálati átlagár (ezer Ft): 1.454
Változás az előző negyedévhez képest (%pont): +2,1 Változás az előző negyedévhez képest (%): -0,77

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?