kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
Kezdőlap87 milliárd forintból közel 600 kilométernyi mellékút újul meg

87 milliárd forintból közel 600 kilométernyi mellékút újul meg

Jó hír, hogy a tavalyi összeg háromszorosát, 87 milliárd forintot költhet mellékút-felújításra a közútkezelő, ám tudjuk, ez sem lesz elegendő.


Aki autózik, az a tél végével mind több kátyúval találkozik. Szerencsés esetben csak a lelkünknek fáj a futómű koppanása, de rosszabb esetben lehet gumiszakadás, komolyabb szerkezeti elem károsodása, sőt, akár súlyos baleset is a következmény. A hazai, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. adatai szerint 31 628 kilométernyi közút felújításához nyilván a világ pénze nem lenne elegendő, ám jó hír, hogy idén a közútkezelő a tavalyi összeg háromszorosát, szám szerint 87 milliárd forintot fordíthat a mellékutak felújítására.[BANNER type="1"]


A fenti összegből elsőként Hajdú-Bihar megyében kezdődhetnek meg a munkálatok, ott 34 kilométernyi mellékutat hoznak rendbe összesen 4,8 milliárd forintból – hangzott el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mai sajtótájékoztatóján Debrecenben.



Miként azt a közútkezelő hangsúlyozza, a beruházások megvalósulásával nő a forgalombiztonság, javul a szolgáltatási színvonal és érezhetően csökken az utazási idő – tesszük hozzá, hogy az említett, ugyebár 34 kilométeres útszakaszokon.


A felújítások állítólag teljes körűek lesznek, így azok tartalmazzák a burkolat megerősítését és szélesítését, a kopóréteg cseréjét, a belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök kiépítését, rekonstrukcióját, a külterületi szakaszokon pedig az árok-padka rendezését, tartós útburkolatjelek festését és az átereszek, azaz a vízátvezetők rendbehozatalát is.


Az idei felújítás által a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatja fel a Hajdú-Bihar megyei mellékúthálózat erősen leromlott állapotú szakaszainak helyreállítására. A programban 2013 végéig megújul a Balmazújváros-Hajdúszoboszló összekötő út 12,9, a Tiszacsege-Debrecen összekötő út 2,4 és a Debrecen-Létavértes összekötő út 5,5 kilométeres szakasza. Folytatódik és nyárra befejeződik a 2012-ben elkezdett Hajdúböszörmény-Hajdúdorog összekötő út 13,5 kilométeres szakaszának teljes körű rekonstrukciója. A következő hetekben pedig folyamatosan indulnak hasonló fejlesztések az ország más részein is, ám visszautalva írásunk elejére, a 600 kilométernyi mellékút felújítás szinte csepp a magyar közút több mint 30 ezer kilométer hosszú „tengerében.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A programban 2013 végéig megújul a Balmazújváros-Hajdúszoboszló összekötő út 12,9, a Tiszacsege-Debrecen összekötő út 2,4 és a Debrecen-Létavértes összekötő út 5,5 kilométeres szakasza. Folytatódik és nyárra befejeződik a 2012-ben elkezdett Hajdúböszörmény-Hajdúdorog összekötő út 13,5 kilométeres szakaszának teljes körű rekonstrukciója.

    Ez összesen kb 30 km, hol a maradék 570 ???

  2. A lenyúlás magas foka, aminek két nagy csoportja van. Az egyik része hivatalos, törvényes is lehet…
    Természetesen ez a jelenség nem csupán az útépítésre, útjavításra korlátozódik, hanem átszövi a magyar gazdasági élet egészét.

  3. Megint majdnem a monitorra köptem, olyan számokkal dobálóznak ezek… Nem hiszem el, hogy ennyibe kerül rendbe tenni az utat ha már adott hozzá minden gép.
    [i]34 kilométernyi mellékutat hoznak rendbe összesen 4,8 milliárd forintból[/i]
    Ott van a közmunka-program ami fuldoklik a tehetetlenségében, meg településenként pár száz munkanélküli aki minimum segédmunkás szinten tudna úgy támaszkodni a lapáton ahogyan látni szoktam az „útépítőket” de tovább megyek, egyeseket akár gépkezelésre is be lehetne tanítani. De még ha mindenki rendes fizetést is kapna, mégis mi a ****om kerül ennyibe? Csak mert maga az aszfalt nem egy drága anyag, munkaerő van szinte ingyen és a gépek is adottak. Talán arany is van belekeverve…? teljesen kiborít ez a szemétdomb ország.

- Hirdetés -

Friss hírek