Útdíj Budapesten – km-enként 20 Ft, csak a teherautóknak?
Teherautókkal termeltetne pénzt a főváros
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A jelenlegi - inkább csak találgatásnak számító - információk szerint jövőre kilométerenként 20 forint útdíjat fizethetnek a főváros területére hajtó teherautók.
Retteghetnek a teherautósok, elsőként ők kaphatnak útdíjat, ami aztán minden termék, illetve szolgáltatás árába beépül majd
A legújabb információ - melyet a Világgazdaság tett közzé a Kormányszóvivői Iroda közlése alapján - most csupán annyi, hogy minden egyes tárca megtette a költségvetési kiigazításokról szóló javaslatait, miután a kormány összeg említése nélkül, de februárban felszólította az érintetteket, hogy nyújtsák be ötleteiket, miként spórolható meg némi pénz idén és jövőre a fővárosi tömegközlekedés és a gyógyszerkassza átalakításával, valamint az elektronikus útdíj 2013. júliusi bevezetésével. [BANNER type="1"]
Nem tűnik elkerülhetőnek a dugódíj, ám még semmi konkrétumot sem tudunk róla




Ezzel csak annyi a gond hogy minden áru amit a teherautókkal szállítanak drágulni fog.
Először az M0-ás déli szektorát kellene rendbe rakni,és utána csinálni a többit.
Megint az alapok nincsenek készen,és megint én szívja,mert más trehány munkát végzett anno a választások miatt.
Pont az autósokat nem kéne már mindenféle díjakkal terhelni. Tényleg ennyire buták a politikusaink, döntéshozóink? Undorító és vérlázító ami ebben az országban megy.