kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
KezdőlapBotrány a német villany-Audi körül

Botrány a német villany-Audi körül

Egy töltéssel Münchenből Berlinbe! Ünneplés, aztán kétely: a szakemberek szerint svindli lehet a dolog hátterében.


Egyre botrányszagúbb a „Nemzeti elektromos mobilitást előmozdító társulás” ténykedése. Nem, ezúttal nem hazai hírről van szó, mi még nem tartunk ott, mint a németek. (Legalább is, ami a környezetbarát közlekedés fontosságának felismerését illeti. Állami pénzek elszipkázásában, azaz irányított felhasználásában persze egyre jobban állunk…) Szóval, ez a szép nevű német intézmény nem kevesebb, mint 4,5 millió euro (kb. 1,2 milliárd forint) állami forrást szeretne megszerezni magasztos céljainak támogatásához. Komolyságukat bizonyítandó, októberben a DBM Energy nevű cég által elektromos üzeműre átépített Audi A2 autóval egy feltöltéssel meg is tették a rekordnak számító, csaknem 600 kilométeres München-Berlin távolságot. Rainer Brüderle német gazdasági miniszter nagy büszkeségére, hiszen a minisztérium 275 000 euróval (kb. 77 millió forint) támogatta az autó megépítését! A szakemberek viszont a fejüket csóválják: semmiféle információt nem adtak ki ugyanis az autó akkumulátorairól. Márpedig az ismert technológiák erre a teljesítményre egyszerűen nem képesek, a mérnökök immár egy „megmagyarázhatatlan csodáról” beszélnek. A kétkedők mögé állt az ADAC is, alelnökük az adófizetők pénzének értelmes elköltését kéri számon.



Ráadásul egyre több kérdőjel jelenik meg a rekord-út valódisága mögött. A hitelesítésre felkért közjegyzőt az utolsó pillanatban lemondták, az autót kísérő meghívott újságírók pedig több alkalommal is 20-30 percre szem elől tévesztették a csodaautót! Az autót átépítő cég az ADAC felszólítása ellenére sem szolgáltat információkat. Márpedig az ilyen bemutatókat, rekord-utakat kötelezően megelőzik a szerkezeteket a legkülönfélébb körülményeket szimuláló laboratóriumi tesztek.


Úgy látszik, Németországban sem könnyű tisztán látni nem csak az elektromos autózás jövőjével, hanem a jelenével kapcsolatos helyzetet sem.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

Friss hírek