Nemrégiben teszteltük a legolcsóbb hétülésesnek számító Dacia Lodgy csúcsváltozatát, most azt néztük meg, mi egyebet kaphatunk a nagycsaládosok számára szinte féláron kínált modell áráért
Ne vádoljon senki azzal, hogy a nagycsaládosok számára tavaly július óta igényelhető – legfeljebb 2,5 milliós, vagy az autó vételárának 50 százalékát kitevő – 7-9 üléses autóvásárlási támogatás hatalmas rajongója lennék. Nem tartom teljesen jónak, hogy minden háromgyerekes megkaphatja, ahogyan azt sem, hogy a villanyautók új, rekord idő alatt kifutott vásárlási támogatásával szemben bármely 7-9 üléses modellhez igénybe vehető. Luxusautókhoz is, míg például a gyermeküket egyedül nevelők vagy a kétgyerekes családok jövedelmi helyzettől függetlenül nem kapnak családi autó vásárlására segítséget. Viszont örüljünk annak, hogy van egyáltalán ilyen támogatás, ráadásul már több mint 20 ezer nagycsaládos kapott így segítséget ahhoz, hogy autót vásároljon, zömük élete első új autóját rendelhette meg és akár már vehette át.
[BANNER type="1"]
Utóbbi persze nem egyértelmű pozitívum, hanem a szomorú magyar valóság: állami támogatás szükséges ahhoz, hogy új autót vehessen egy-egy magánszemély, amúgy legtöbbünk csak használtat tudunk megengedni. A teljes autópiacot pörgető hétüléses szegmenst a legolcsóbb hétüléses modell, a Dacia Lodgy vezeti, amelynek legújabb verzióját nemrégiben próbáltuk ki, alaposan kivesézve jellemzőit. A támogatottan jelenleg 2,649 millió forinttól – korábban még olcsóbban – elérhető modell ezért az összegért szenzációsan jó ajánlat, de tudom, nagyon sokan fáznak a márkától, ami egyébként ma már inkább Renault, mint Dacia. Nem egy nagycsaládostól hallottam, hogy inkább venne egy nem túl idős, egyéb márkás használtat, mint az állami támogatással szinte féláron kapható (tavaly még akár az 5 éves karbantartási csomagot hozzácsapva is féláron megkapható) Lodgyt. Most számukra néztem meg, milyen hétülésest vásárolhatnak a Lodgy támogatott áráért, legfeljebb 6 éves életkort engedve.
Ha szívó benzinmotort, azaz egyszerű szerkezetet áhítunk, Chevrolet Orlando (és a vele valaha konszerntárs) Opel Zafira B választható használtan
A Használtautó.hu keresőjében legfeljebb 6 éves kort, legalább 7 ülést és legfeljebb 2,649 millió forintos vételárat állítottam be. A cikkünk írásakor hirdetett csaknem 120 ezer használt járműből mindössze 50 felelt meg az elvárásoknak – reggel, majd este újraszűrve már csak 45. Legfiatalabbjuk 5 éves, 100 ezer kilométernél szerényebb futást csupán az egyetlen hirdetett Tata Aria és néhány Dacia Lodgy kínál. Amúgy kisebb, de inkább nagyobb mértékben a bűvös százezres határ feletti futású autókat találunk, zömében a magas kilométerszámmal (vagy épp irreálisan alacsonnyal is) több hibalehetőséget rejtő turbódízel motorral.
[BANNER type="2"]
| Modell | Évjárat | Óraállás [km] | Ár [Ft] |
| Chevrolet Orlando 1.8 LS (140 LE) | 2014 | 134 500 | 2 399 000 |
| Citroen Grand C4 Picasso 1.6 e-HDi – automatával is (116 LE) | 2014-2016 | 145 000- 266 000 | 2 390 000- 2 600 000 |
| Ford Grand C-MAX 1.6 TDCi (116 LE) | 2014 | 243 695 | 2 190 000 |
| Dacia Lodgy 1.5 dCi (90-107 LE) | 2014-2017 | 67 671- 183 000 | 2 090 000- 2 529 000 |
| Dacia Lodgy 1.2 TCe (116 LE) | 2014-2015 | 75 668- 103 000 | 2 399 000- 2 599 000 |
| Fiat Dobló Panorama 1.6 16V Mjet (105 LE) | 2015 | 103 000 | 2 580 000 |
| Fiat Scudo 2.0 Mjet (128 LE) | 2014-2015 | 365 000- 780 000 | 2 490 000- 2 600 000 |
| Ford Transit 2.2 TDCi 310 MWB (101 LE) | 2014 | 194 721 | 2 390 000 |
| Mazda5 1.6 CD (116 LE) | 2014 | 286 468 | 1 999 000 |
| Opel Vivaro 2.0 CDTI (114 LE) | 2014 | 200 000 | 2 600 000 |
| Opel Zafira 1.7 CDTI (110-125 LE) | 2014-2015 | 172 300- 276 000 | 1 500 000- 2 399 000 |
| Opel Zafira 1.8 (120 LE) | 2014 | 118 200- 318 000 | 1 550 000- 2 650 000 |
| Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI (131 LE) | 2014 | 173 600 | 2 599 000 |
| Peugeot 5008 1.6 HDi (114 LE) | 2014 | 172 010 | 2 630 000 |
| Peugeot 807 2.0 HDi automata (163 LE) | 2014 | 189 000 | 2 599 000 |
| Renault Grand Scenic 1.5 dCi | 2014 | 150 800- 230 368 | 2 090 000- 2 600 000 |
| Renault Grand Scenic 1.5 dCi EDC | 2015 | 192 600 | 2 490 000 |
| Tata Aria 2.2 Dicor 16V 4×4 | 2014 | 62 000 | 2 600 000 |
| Toyota Verso 2.0 D-4D (124 LE) | 2014 | 213 363 | 2 290 000 |
| Volkswagen Touran 2.0 CR TDI (110 LE) | 2014-2015 | 191 415- 365 000 | 1 999 990- 2 299 000 |
| Volkswagen Touran 1.6 CR TDI (105 LE) | 2014 | 294 258- 367 000 | 2 490 000- 2 590 000 |
A Zafira B a legolcsóbb használt hétülésesek közé tartozik, 1,5 millióért is kaphatunk belőle – igaz, magas futással
Ha egyszerű, szívó benzines használt autó vennénk, akkor Chevrolet Orlandót 2,4 millióért (6 évesen, 134 500 km-rel), Opel Zafirát (még a B generációból) választhatunk, ja és az említett Tata Ariát. 2 millió forint alatt csupán magas futású Mazda5, Opel Zafira és Volkswagen Touran kínálkozik, utóbbi kettőből leginkább taxis múlttal, de utóbbi nem mindenképp a szerény ár velejárója, hiszen a taxivizsga és -felszerelés értéknövelő is lehet. Ha a helykínálat számít, az, hogy a második sorban elférjen három gyerekülés, akkor a Ford Grand C-MAX és a Mazda5, vagyis a két tolóajtós (ezért bizonyos szempontból rendkívül praktikus) kompakt modell felejtendő, vezetési élményben persze épp ezek a nyerőbbek.
[BANNER type="3"]
A jelenlegi használt kínálat legmodernebb hétülésese a ma Grand C4 Spacetourer néven kapható Grand C4 Picasso, belőle robotizált automata váltósat is kaphatunk a kitűzött összegért
Helykínálat alapján jó választás az egyterűs jellemzőkben (variálhatóság, helykínálat, pakolhatóság) rendkívül erős, és robotizált váltóval is elérhető Citroen Grand C4 Picasso. Helykínálat kapcsán egész ügyes a Dacia Lodgy is, ami igazából csak azért szerepel a körképben, hogy egyértelmű legyen: megdöbbentően jól tartja az árát. Fontos tudni, hogy a széria elejéről származókhoz mérten sokkal ügyesebb és finomabb az új. A használtak között jelenleg csak a mostani 1,33 literesnél kelletlenebb és torkosabb 1,2-es turbós benzinessel és 1,5-ös dízellel találunk, az agyonüthetetlen 1,6-os szívó benzinesből cikkünk írásakor nincs eladó példány.
Viszonylag modern az Opel Zafira Tourer is, ami szintén egy lehetséges alternatíva, persze jellemzően dízellel, magas futással kínálkozik
Amennyiben a klasszikus kompakt egyterűeket nézzük, B Zafirát kaphatunk a legolcsóbban, már akár 1,5 millió forinttól (magas futással), Renault Grand Scenicből a legfiatalabbat, 6 helyett „csupán 5 éveset is találunk. Ha én kellene vásároljak, nagycsaládosként maradnék a Lodgynál, persze nem vagyok az, így amennyiben egyterű kellene, jó eséllyel a márkaszervizből kínált Toyota Versóra vagy esetleg egy EDC (duplakuplungos automata) váltós Renault Grand Scenicre voksolnék. A legmodernebb modell címért a Grand C4 Picasso után az Opel Zafira Tourer indul, amiből egyetlen dízelmotoros darab kínálkozik. Ha a méret számít, a szintén egyetlen példányban elérhető Peugeot 807 vagy valamelyik valódi kisbusz lehet jó választás – Fiat Scudo, Ford Transit és Opel Vivaro mind-mind van, én talán utóbbira voksolnék, ha nagyon kisbusz kellene, de őszintén szólva a látott kínálat alapján csak megerősödött bennem a kiindulási véleményem:
három vagy akár négy-öt gyerekkel nincs jobb választás most, mint egy támogatott Lodgy.
Bár alapvetően én is osztom azt a nézetet, hogy használt autó vásárlásával jellemzően – adott pénzért – komolyabb autót kapunk, mint újból, a vaskos állami támogatás mellett ez nincs így. A várható költségeket nézve nagyon nagy baklövés a minden porcikájában (például gumiabroncsaival is) vadonatúj, garanciális, előre megvehető karbantartási csomagos autó, azaz a legolcsóbb hétülésesnek számító Lodgy helyett bármilyen használtat venni. Ha pedig nem nagycsaládosként, állami támogatás nélkül nézem, a Lodgy még úgy is nagyon megéri. Csak javasolni tudom mindenkinek, pontosan az említett okok miatt: évekig stabil igáslónak ígérkezik, és most is teljesen vállalható. Félre kell tenni a márkával szemben itthon sajnos még mindig létező előítéleteket, Renault-nak kell nézni, vagy épp Mercedesnek, hiszen motorjai (akár az 1,33 literes TCe benzines, akár az 1.5 dCi) a csillagos márka modelljeibe is kerülnek.








Nem baj esetleg hogy a Lodgyt már csak a diesellel lehet venni? Miért reklámoztok egy nem létező autót? Amivel megérte volna az az 1.6 szívó.
Nem csak dízellel lehet venni, hanem benzinessel is. Egészen pontosan az 1.33 literes turbo motorral, méghozzá a 130 LE-s változattal. Listaára 5,649 millió Ft. És az egy nagyon jó motor. Az 1.6-os szívó egy Lodgy méretű karosszériához ma már gyenge, nem elég nyomatékos. És az sem mellékes, hogy nem teljesíti a kibocsátási normákat.
A Dacia konfigurátor csak dízelt hoz, a Duster is a honlap szerint tce100-ban létezik.
1,33-t nem hoz. Max készleten lévőt tudok elképzelni. De van itt úgy tudom Dacia kereskedő, Ő többet tud.
Rendelni már valóban csak dízelt lehet, készleten van 1,33 is.
Nincs benzines és nem is lesz. Az árlista atbaszas, mi meg magyarázkodnunk. A tce 1,33 marha jó motor, de készleten sosem volt, meg semmilyen sem, pl most októberben jön leghamarabb. A benzinesnek magas a CO2, sok a büntetés, ezért nem éri meg forgalmazni. Amúgy meg a dci nagyon megbízható, takarékos, ami az 1,6os szivorol nem volt elmondható.
Duster Prestige 1,33 létezik.
Üdv.
Végigolvasva az érveket megértem, nekem 3 gyerekes családapaként a biztonság nagyon fontos hisz a számomra legdrágábbak utaznak benne nap mint nap. Ezen a téren mi a véleményetek a Lodgy- ról.
Köszönöm előre is!
Sajnos eléggé tévútra viheti az embert egy ilyen összehasonlítás.
Valóban ezeket a használt egyterűeket lehet kapni egy új Lodgy áráért…de!!!
Ezek most ~6-8 évesen érnek annyit, mint a Lodgy új korában.
A Lodgy ennyi idősen (~6-8 évesen) várhatóan 1,5-1,6 milliót fog érni, ha kell majd egyáltalán valakinek. Hiszen egy autót használtan el is kell tudni adni!
Így azért ég és föld különbségek adódnak.
Nem mindegy mit hasonlítunk össze ár/érték alapján. Vagyis más árkategóriában „a mi éri meg jobban?” kérdés például: egy új Seat Arona 5-6 millióért, vagy inkább egy ~5-6 éves Toyota RAV4 (akár már hybrid verzióban)? Itt is egyértelműen az utóbbi!
Eladni biztos el lehet, mindig van kereslet ekkora autóra. És ha támogatott verzióban vetted még bukni sem fogsz annyit rajta. 3 Milla vételár kb a Te 1,6-os áraddal nem nagy bukó az én számításom szerint.
Eladni? Nem olyan biztos az. Nézd meg mennyit változott a piac 5-6 év alatt. Ma már kínlódás eladni egy dízel autót, ami anno még pikk-pakk meg volt.
5-6 év múlva mit vesz 1,6 M Ft-ért? Ami 7 üléses? Hmm…
…az egyterű piacot bedarálta a SUV mánia, teljesen értelmetlenül. Zafira kuka, Sharan/Alhambra kuka, Espace kuka. Miért is??? A divat miatt.
Szóval, 5-6 év múlva a Lodgy hiába ér majd a tulajdonos szerint ~1,5-1,6 M Ft-ot, a piac mutatja majd, hogy annyiért el is tudja-e adni. (Szerintem csak kínlódva.)