Szeptember végétől azt is ki kell majd írni egyes kutakon, hogy mennyiért tudsz átlagosan az adott üzemanyagból 100 kilométert megtenni
Új szabályok érkeznek a benzinkutakra, a Magyar Közlöny utolsó augusztusi számából derült ki a módosítás, mely szerint „Az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője, ha az üzemanyagtöltő állomáson alternatív üzemanyagot forgalmaz, feltünteti az MSZ EN 228 szabvány szerinti 95-ös oktánszámú motorbenzin, valamint az MSZ EN 590 szabvány szerinti dízelgázolaj és az üzemanyagtöltő állomáson forgalmazott alternatív üzemanyag 1. melléklet szerinti módszertan alapján kiszámított egységárainak összehasonlítását. A melléklet alapján a száz kilométerre jutó üzemanyagköltség kiszámításához a NAV által megadott fogyasztást kell megszorozni az adott üzemanyag átlagos egységárával.
A módosítás tehát az autósokat az LPG-t és/vagy villanyautó töltési lehetőséget is kínáló benzinkutakon érinti majd, ott ugyanis a literenkénti ár mellett egy új összeg, a 100 kilométer megtételének az ára is megjelenik majd az összehasonlíthatóság érdekében.
Jogos és logikus döntés ez egyébként, mert segíti a tudatos vásárlást: a mai napig vannak, akik úgy tankolnak mindig ugyanazért az összegért, hogy egyszer sem gondoltak bele az üzemanyagárak vagy a fogyasztási adatok szerepébe a képletben. Ezzel a módszerrel az alternatív üzemanyagok hosszútávú költséghatékonyságára is fel lehet hívni a figyelmet, az LPG-s és az elektromos autó tankolása is olcsóbb jellemzően, mintha benzinnel próbálnánk ugyanazt a távot megtenni.Átlag felett drágultak az üzemanyagok az elmúlt évben (Forrás: MTI)
Ennek ellenére fontos, hogy a tudatossághoz megfelelő tálalás is kell, ha ugyanis a felhasználók nem tudják, hogy miként válhat előnyükre az információ, akkor nem változik semmi az eggyel több kiírt adattól, legfeljebb mind összezavarodunk. A rendelet pedig egy hétköznapi felhasználó szemszögéből rengeteg kérdést vet fel. Az első és legfontosabb, hogy milyen változással jár majd mindez egy átlagos autósra nézve: ha nem akarja, akkor lényegében semmilyennel, hiszen az eddig megszokott literenkénti ár ugyanúgy ki lesz írva a továbbiakban is, ráadásul az új szabályozás nem is érinti az összes töltőállomást. Egy másik jogos, de persze a rendelet alapján pontosan megválaszolt kérdés, hogy mi alapján számolják majd ki az érintett töltőállomások üzemeltetői, hogy mennyi üzemanyagból tehető meg a 100 kilométer, amikor ezt az üzemanyagárakon és az autó típusán túl a felhasználás módja és a műszaki állapot is befolyásolja. Erre is egyszerű a válasz, ilyesmiket nem kell majd számolgatniuk, a rendelet ugyanis előre meghatározza az átlagos fogyasztást üzemanyagtípusonként, ami a következők szerint alakul:
[BANNER type="1"]
- Benzines jármű esetén 6,33 l/100 km
[BANNER type="2"]
- LPG-vel üzemelő jármű esetén 8,10 l/100 km
- Dízel jármű esetén 5,06 l/100 km
[BANNER type="3"]
- Villanyautó esetén 17,13 kWh/100 km-Hirdetés --Hirdetés -
Ezeket az értékeket kell majd a hivatalos átlagárakkal – tehát például benzines autó esetében a 95-ös E10 benzin árával – felszorozni. A saját tankolási tapasztalataimból kiindulva az átlagos felhasználók a benzin és az LPG esetében a 100 kilométerre feltüntetett árból valamivel kevesebb mint 100 kilométert tehetnek majd meg, a dízelautók körülbelül annyiból fogják tudni teljesíteni a távot, amennyi ki van írva, a villanyautósok pedig valamivel többet fognak tudni elmenni 100 kilométernél a megadott összegből. Ezt persze célszerű mindenkinek összevetnie a saját autója és vezetési stílusa valós fogyasztási értékeivel, és ennek fényében értelmeznie a 100 kilométerenkénti költségeket. A most központilag meghatározott átlagfogyasztást negyedévente frissítik majd.
Bár a koronavírus először jelentősen visszafogta az üzemanyagfogyasztást, az idei év már a 2019-es év feletti
További problémákba ütközhetnek ezzel a szabályozással a villanyautósok, illetve a villanyautók töltőhálózatait üzemeltetők. Több helyen alkalmaznak ugyanis olyan díjszabást, ami nem, vagy nem kizárólag a felvett energia mennyiségén, hanem az ott töltött időn alapszik. A probléma gyökere, hogy nem minden villanyautó képes a töltő maximális teljesítményét fogadni, ráadásul a pillanatnyi töltési teljesítmény függ az akku töltöttségétől is.
Ha pedig egyes azonos fogyasztású villanyautók ugyanazon a töltőoszlopon akár négyszer annyi áramot is felvehetnek ugyanannyi idő alatt, tehát ugyanannyi pénzért, mint más társaik, akkor az árak átlagolása lehetetlenné válik.
Töltőpisztolyok egy benzinkúton: utoljára 2018-ban, az egységes európai jelzések (E5, E10, B7, B10, stb.) bolygatták meg így az internetet: mint kiderült, végül ennek is lett haszna 2020-ban, az E10-es benzin bevezetésekor
Az utolsó kérdéskör, hogy az érintett kutak üzemeltetői mit terveznek, ez befolyásolja ugyanis, hogy vásárlóként hol találod majd meg a szóban forgó árakat és információkat. A nagy táblákon egyelőre biztosan egyeduralkodók maradnak a literenkénti árak, hiszen a kijelzők átalakítása elég nehezen oldható meg egy hónapon belül, ráadásul felesleges is lenne, hiszen a jelen szabályozás szerint nem is a valós, adott kúton, adott napon, adott autóba tankolt adatokat mutatná, hanem tájékoztató jellegű átlagösszegeket. Így utóbbiak valószínűleg a töltőoszlopoknál kerülnek majd ki.
Villanyautós töltőcsatlakozók: a jogalkotók látszólag megfeledkeztek a villanyautók töltésének időalapú fizetési lehetőségéről, ez megérdemelt volna egy külön elbírálást, hogy a vásárlók pontosabb képet kapjanak
Meglátogattam a hozzám legközelebb található alternatív üzemanyagot is forgalmazó benzinkutakat, és a dolgozóknál arról érdeklődtem, hogy tudnak-e a rendeletről, és ha igen, akkor hogyan és hol fogják feltüntetni az összehasonlítást. A dolgozók vagy nem is hallottak még a rendeletről, vagy csak a médiából értesültek róla, abban viszont kúthálózattól és töltőállomástól függetlenül egyeztek a válaszok, hogy a hálózat központi utasítása alapján fogják kihelyezni az információkat úgy, ahogy azt előírják nekik.






