7 millió forintos Dacia, van ennek értelme?

Teszten a Daciák – majdnem – csúcsverziója: Dacia Duster 1.5 dCi 4x4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Töretlen a Dacia Duster népszerűsége, tavaly ráadásul meg is újult a típus. A dízel-összkerekes hajtáslánc a létező legdrágább, de egyáltalán nem értelmetlen konfiguráció.

Hatalmasat dobott 2010-ben a Dacia az első Dusterrel, hiszen a piacvezető SUV-szegmensbe igazolt vele, még nagyobb sikert hozott a már nem fájóan spórolós, 2017 végén bemutatott, a piacra 2018-ban érkezett második generáció, ami tavaly némi frissítést, csúcs benzineséhez duplakuplungos automata váltót is hozott, ugyanakkor a modellt jellemző, a szabadidő-autók szegmensében átlag feletti (21,7 centis) hasmagassághoz és tisztességes terepszögekhez a sokak által szúrós szemmel nézett dízel passzol leginkább (az automata váltóhoz nem is társítható összkerékhajtás). Jó hír, hogy az 1.5 dCi továbbra is szerepel a kínálatban, kevésbé jó hír, hogy összkerékhajtással és a tesztautóhoz társított Prestige felszereltséggel már 7,199 millió forintba kerül, és ez még nem is a csúcsverzió, hiszen már megérkezett a kínálat tetejére az Extreme, ha azt metálfényezéssel kérjük, már 7,5 millió forint fölött járunk. De minek kérnénk, ha a hozzá dedikált „éjféli szürke” szín olcsóbb és teljesen egyedi is hozzá. [BANNER type="1"] A mostani tesztautó Highland szürke fényezése a legkevésbé sem egyedi, de legalább a lehető leginkább kosztűrő, ám a palettáról amúgy is kifutó. A forma még ma is vagány, a tavalyi frissítéssel nem csak a nappali menetfény LED-csíkja változott, a tompított fényszóró is LED-es lett, a hátsó lámpa pedig a Jeep-es hatás helyett a Springre és a friss Sandero/Logan párosra rímelve fektetett Y motívumot kapott. Az utastérben a legfőbb változás a Prestige szinthez már felármentesen járó vezeték nélküli telefontükrözést és gyári navigációt is adó infotainment, de megújultak a kárpitok is, az első ülések közé csúsztatható könyöklő, a hátsóknak pedig 2 plusz USB-aljzat kerülhet, hiszen a hátsó sorba ülő gyerekek jó eséllyel ugyanolyan természetességgel kötik le magukat egy-egy okostelefonnal, mint a biztonsági övvel.
A Duster alapjellemzői változatlanok, a jó terepképességek mellett említhető, hogy hátsó sora 3 személlyel is átlag feletti kényelemmel használható, hiszen ott nincs sok ülésformázás. Elöl viszont van, éppen elegendő, így a Duster minden eddiginél kényelmesebb, az összkerekes ráadásul elöl-hátul független futóműves, s a rendszer épp a mieinkhez hasonlóan gyatra utakra, nem pedig a kanyarvadászatra hangolt. Ennek ellenére nem fogunk felborulni akkor sem, ha például egy autópályára tempósan kanyarodunk fel, nem fogunk leesni a hegyi szerpentinekről, ellenben a legtöbb autónál kényelmesebben autózhatunk vele, ráadásul úgy, hogy

ha mégis elhagynánk az épített utat, a Duster ott is otthon van.

[BANNER type="2"] Elektromosan vezérelt összkerékhajtása 2WD, Auto és 4WD Lock állásokat kínál, utóbbi nyilván csak vezérlés, nem valós fixre zárás, hiszen zárható differenciálmű és felezőáttétel sincs, de az ESP természetesen imitálja a diffizárat, az összkerekes 1-es fokozata pedig olyan rövid, hogy az terepáttételnek is kiváló, a 4WD rendszerrel terepműszereket: dőlésszög-érzékelőket is kapunk az infotainment rendszerben. Az elöl 30, hátul 34 fokos terepszögeket adó Duster a SUV szegmens leginkább terepre való modellje, hajtáslánca pedig bolondbiztos: még 2WD állásban is küld némi nyomatékot hátra is, ha szükséges.

A sokszorosan továbbfejlesztett 1.5 dCi ma már Blue dCi névre hallgat, hiszen adBlue adalékkal teljesíti az Euro6 normát.

A „nagykólányi” lökettérfogatot adó négyhengeres dízel a gázolajosok körében csendes és egészen gyorsan bemelegedő, étvágya városban és országúton is simán 6 liter alá vihető, autópályán pedig akkor tartható ott, ha nem megyünk vele 120 fölé. Ez még tartható, de az sem tragédia az összkerekes SUV-tól, hogy 130-nál domborzattól és széliránytól függően 6-7 liter között kortyol és már zajosabban fut. A már bemelegedett motor fogyasztását stop-start rendszer is apasztja, de legalább ilyen jó hír, hogy a még hideg motor alapjárata sem bántó, csak egy kicsit dízeles. A tesztfogyasztás téli, városi és autópályás (tehát a legkevésbé sem kedvező) üzem mellett is 5,5 l/100 km lett. A Duster összességében továbbra is egy őszinte mindenes. Utasterében már nincsenek fájóan olcsó megoldások, kemény plasztikjai elviselhetők, infotainmentje kiszolgál, automata klímája egyszerűen kezelhető és hatékony, üléskényelme és helykínálata megfelelő, ahogyan 467-1614 (VDA szabvány szerint 411-1444 literes – összkerekesre értendő) csomagtere is. A Prestige már elég jól felszerelt (sok más mellett holttérfigyelő, 17 colos alufelnik, automata klíma és a már említett navigációs, tolatókamerás infotainment), a tesztautó 75 ezer forintért kapott zsebből nyitó kártyát és hátsó USB-ket, 50 ezer forintért szükségpótkereket, 60 ezer forintért egyállású és hamar forróra hevítő ülésfűtést. Utóbbit kihagynám, a többi viszont hasznos, ahogyan a 75 ezer forintos (90 fokonként váltható képű) körkamera-rendszer is sokszor jól jöhet, s még a metálfény 145 ezer forintos felára is korrekt. A Duster egésze is, hiszen ilyen tágas, ilyen terepképességű, de közúton is vállalható modell nincs másik a piacon ennyi pénzért; azoknak való, akik a felsorolt jellemzőkre egyszerre vágynak. Ők alapból is 3 év/100 000 km, a márka finanszírozásával 5 év/100 000 km garanciával kapják, de garancia-kiterjesztés és szervizcsomag külön is kapható hozzá, így a Duster továbbra is jó ajánlat, csak épp minden autó ára érezhetően megemelkedett.
Értékelés
Pozitív
Tágas utastér, takarékos, nyomatékos motor, terepképességek, három személynek is elegendő hátsó sor
Negatív
130 km/órás tempónál már nem csendes, kemény plasztikok az utastérben, gyenge reflektor, hátul középen rövidebb ülőlap
Árak
Tesztmodell alapára
7 199 000 Ft (2022.02.13.)
Tesztautó ára
7 604 000 Ft (2022.02.13.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
260 Nm 1750-2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4341 mm
Szélesség:
1804 mm
Magasság:
1682 mm
Saját tömeg:
1415 kg
Össztömeg:
1945 kg
Tengelytáv:
2676 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
467 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
925-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1160 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
990 mm
Csomagtér magassága:
450-800 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
940 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
260 Nm 1750-2750 1/min-nél
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

5 thoughts on “7 millió forintos Dacia, van ennek értelme?

  • 2022.02.14. at 13:17
    Permalink

    Hogy van e értelme? Hát nem sok. Ez már túlárazott,olyan mint a hatvanas években épített kádárkocka vidéken 30 milláért.Nem lesz olyan elterjedt,mint a korábbi verziók.

  • 2022.02.16. at 08:12
    Permalink

    Nem drága csak a minősége nem az igazi, a német műszaki vizsgák tapasztalatai ezt mutatják, a Dustert és a Logant találni az utolsó két helyen.

    • 2022.02.21. at 19:39
      Permalink

      Valóban érdekes, pont ezekkel van a legkevesebb gond műszakilag. Az viszont biztos, hogy ezeket a fricceknel a legcsorobb réteg veszi, semmit sem tart karban rajta, fék futómű, csak leüti, a havi díj éppen fussa a segélyből. Aztán muszakin meg lehet hogy van eltérés meg lóg, de hogy sokkal megbízhatóbb, mint a sok fricc márka, azért az borítékolható.

Vélemény, hozzászólás?