Hatalmas lánggal égett az autókat szállító hajó, a tüzet még mostanra sem sikerült teljesen megfékezni
Bő egy éve hasonló jelenetek játszódtak le a Felicity Ace tűzesete kapcsán, melynek tragikus vége lett. Akkor szerencsére egyetlen halálos áldozatot sem követelt a tűz, de a hajó a teljes rakományával – közük Lamborghinikkel és Porschékkal együtt – elsüllyedt, komoly károkat okozva az Atlanti-óceán élővilágában. Ezúttal a helyzet még szomorúbb, ugyanis a Fremantle Highway fedélzetén pusztító tűz emberéletet követelt. A legénység szerencsésebb tagjainak még időben sikerült a vízbe vetniük magukat, a hírek szerint hét ember ugrott le a hajóról, összesen pedig 23 személyt mentettek ki a holland hatóságok.
[BANNER type="1"]
A tűzeset egy ember életét követelte, 23 embert viszont sikerült kimenteni
A hajó fedélzetén 2857 személyautó parkolt, köztük 25 villanyautó, a hírek szerint ezek egyike okozta a tüzet a Németországból Egyiptomba tartó Fremantle Highway-en, de ezt egyelőre a hivatalos szervek nem erősítették meg. Az viszont elárulta az egyik parti őr, hogy a lángokat még időben észlelte a legénység, sőt megpróbálták maguk is megfékezni a tűz terjedését, de ez nem sikerült, így az evakuáció mellett döntöttek. A hajó mindössze 50 kilométerre a partoktól gyulladt ki, így még a szárazföldről is látni a magatehetetlen Fremantle Highway-t.
[BANNER type="2"]
Nog steeds flinke rookpluimen bij de #fremantleHighway boven #ameland. pic.twitter.com/Z3qoSe6rXk
— ᑎIᑕO (@NicoGuud) July 26, 2023
[BANNER type="3"]
Boven Ameland. Nu. pic.twitter.com/DO1OK5uC61
— EMK-vissers (@EMKvissers) July 26, 2023
-Hirdetés -
-Hirdetés -
-Hirdetés -



2875 autó megy a tengerfenékre, 25/1 miatt.
Hol van ilyenkor a sok „villanyautób.zi”?