Így bízná rá az életedet a mesterséges intelligenciára a Toyota!
Mesterséges intelligenciával teszi biztonságosabbá a közlekedést a Toyota
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Telekommunikációs partnerével együtt olyan, összetett rendszer kiépítésén dolgozik a Toyota, amely adatalapon képes megelőzni a forgalmi baleseteket.
Újabb érdekes projektbe kezdett egy partnerével a Toyota
A Toyota ezért most stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nippon Telegraph and Telephone Corporation távközlési vállalattal, hogy az évtized végére együtt kiépítsenek egy olyan, mesterséges intelligencián alapuló rendszert, amely alkalmas ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Az alapokat ehhez részben az az innovatív optikai és vezeték nélküli hálózat adja, amelyet a japán gazdaság harmadik legnagyobb szereplőjeként, illetve a világ negyedik legnagyobb telekommunikációs cégeként jegyzett NTT fejlesztett ki. Ez az intelligens kommunikációs infrastruktúra képes alkalmazkodni a városi, külvárosi és vidéki térségekben előforduló, különböző környezetekhez és forgalmi helyzetekhez. Az IOWN adatközpontok megerősítésével, a számítókapacitás növelésével megvalósítható a valós idejű adatfeldolgozás, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia által kielemzett információkat ne csak statisztikák felállítására, hanem ténylegesen a közvetlen, azonnali balesetmegelőzésre lehessen felhasználni.Ha minden autó közösen gondolkozik, akkor nem kell látnod a potenciális veszélyforrást, hiszen a járműved már előre tud róla
Néhány év múlva már az utakon járnak majd a kísérleti tesztpéldányok



