Mivé lettél Ford Capri?
"Idegen" platformon éledt fel a Capri, úgyhogy megnéztük mit tud SUV-ként a legendás kis kupé nevét viselő masina
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Capri és az Explorer első ránézésre jelentősen eltér egymástól, azonban a műszaki adatokat bogarászva alig akad eltérés a két típus között, mégis előbbi egymillió forinttal drágább árcédulát kapott. Hol bújik meg a plusz tudás?


A Ford a "legenda visszatért" mottóval hirdeti az újdonságot, ezzel természetesen az Európában 1968 és 1986 között kapható eredeti Caprira hivatkoznak. Nos, a két modell között nagyítóval kell keresni a közös vonásokat. Ilyen az oldalablakokat lezáró félköríves vonal, valamint elöl és hátul a nappali menetfények grafikája is a névrokonra próbál utalni. Ezt leszámítva viszont nehéz bármi közöst találni. Ha viszont eltekintek attól, hogy a Ford szűk 30 évvel ezelőtt egy kupét jelölt ezzel a névvel, a most piacra dobott SUV-kupé formaterve kifejezetten jól sikerült, a szögletes és kerek formák váltakozása kellemes látvány.









A Capri az Explorerhez hasonlóan háromféle hajtáslánccal kapható itthon. Azonban a két modell között akad egy fontos különbség: a hatótáv. Ez főleg a légellenállási együtthatóval magyarázható, ugyanis a SUV-kupé vonatkozó értéke 0,26, míg a másik szóban forgó villanyautóé 0,29. A gyárilag megadott érték a hátsókerék-meghajtású, 286 lóerős Premium felszereltségű tesztpéldány esetében maximum 598 kilométer (WLTP szerint)
A 286 lovas modell egyébként a kínálat közepén helyezkedik el, a belépő szinten 170 lóerő áll rendelkezésre, míg az abszolút csúcsmodell 340 pacit ad a sofőr alá. Hogy pontosan miben különbözik a három hajtáslánc, azt az alábbi táblázatban nézhetitek meg.
| Capri Premium 170 LE | Capri Premium 286 LE | Capri Premium 340 LE | |
| akkumulátorkapacitás (kWh) | 52 | 77 | 79 |
| Maximális DC töltés (kW) | 145 | 135 | 185 |
| DC 10-80 % (perc) | 25 | 28 | 26 |
| AC töltés (kW) | 11 | 11 | 11 |
| Rendszerteljesítmény (LE) | 170 | 286 | 340 |
| Nyomaték (Nm) | 310 | 545 | 545 |
| WLTP hatótáv (km) | 374 | 598 | 560 |
| Megadott fogyasztás (kWh/100 km) | 16,4 | 14,6 | 16,3 |
| Elméleti végsebesség (km/h) | 160 | 180 | 180 |
| 0-100 km/óra gyorsulás (másodperc) | 8,7 | 6,4 | 5,3 |
| hajtás | hátsókerék-meghajtás | hátsókerék-meghajtás | összkerékhajtás |
Na, de most, hogy alaposan kiveséztük a gyári értékeket, joggal tehetitek fel a kérdést, mit mutat a valóság? Nos, a Capri viszonylag hűvös időben járt nálam, ami bizony meglátszott a fogyasztáson is. 175 kilométer alatt 64 százalékot merült a 77 kilowattórás akkumulátor - ez 25,14 kWh/ 100 kilométeres fogyasztást jelent - vagyis fagypont alatt nagyjából 250-280 kilométer között lehet a valós hatótáv, városi használat közben. Cserébe 22 kilowattos oszlopon alig 3,5 óra alatt fel is töltött.

A Capri tehát egy praktikus, a mindennapokban jól használható villanyautó. De, hogy mennyit is kérnek mindezért? Az alapmodell felszereltségi szinttel 18 050 000 forintról indul. Viszont ha már a Premium csomagban gondolkodik a vásárló, akkor minimum 19 500 000 forintot kell leszurkolni. A 286 lóerős hajtáslánc 21 800 000 forintra módosítja a vételárat. A tesztautóban további feláras extra a 21 colos felni (+300 ezer Ft), a vezetéstámogató csomag (többek között HUD, 360 fokos kamera, automata parkolás (+550 ezer Ft)), valamint a panoráma napfénytető (+550 ezer ft). Így a végső ár 23 200 000 forintra jön ki. Hasonló konfigurációval az Explorer nagyjából 1 millió forinttal úszható meg olcsóbban. Szóval a kupéból lett villany-SUV azoknak lehet jó választás, akiknek szüksége van a tágasabb csomagtérre, a néhány kilométeres plusz hatótávra, de akkor is a Capri lesz a befutó, ha az Explorernél látványosabb, feltűnőbb modellben szeretne ülni a vásárló.
Árak
Tesztmodell alapára
18 050 000 Ft (2025.01.16.)
Tesztautó ára
23 200 000 Ft (2025.01.16.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
cm3
Teljesítmény:
210 kW (286 LE)
Nyomaték:
545 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,4 s
Végsebesség:
180 km/h
Méretek
Hosszúság:
4734 mm
Szélesség:
1872 mm
Magasság:
1626 mm
Saját tömeg:
2114 kg
Össztömeg:
2685 kg
Terhelhetőség:
571 kg
Tengelytáv:
2767 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV-kupé
Csomagtér:
622-1505 l
Motor és váltó
Motor:
elektromos
Hengerűrtartalom:
cm3
Sebességváltó:
Irányváltó
Nyomaték:
545 Nm
Teljesítmény:
210 kW (286 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,4 s
Sokszori átgondolás után sajnos mindig arra kellett jutnom, hogy a Ford Capri a ’80-as évek sportkupéi közül talán az egyik legtúlértékeltebb.
Az Opel Mantának nagy a kultusza, de fel is ér hozzá.
A Porsche 924-t mindenki utálja – joggal – de ha letakarjuk az emblémát valójában nem volt olyan rossz autó.
A kor Honda Preludejai és Mitsubishi Starionjai nyilvánvalóan zseniálisak voltak, még ha mára meg is kopott a nimbuszuk.
Még az Alfasudnak is megvannak a furcsa rajongói és elismerendő érdemei a boxer motorral.
De a Capri…hát nagyjából annyi értelme van ennek a név újrafelhasználásnak, mint a Škoda Rapid esetén.
Olyasmi ez, mint amikor valami zs-kategóriás akciófilmbe beletesznek egy-egy húzónevet. Biztos mindenki látott már az utóbbi pár évből származó selejt, Bulgáriában vagy Romániában forgatott akciófilmet Dolph Lundgrennel, Wesley Snipes-szal, Bruce Willis-szel(még a betegsége előttről), Antonio Banderas-szal vagy Scott Adkins-szel(stb…). A nagy nevek csábítanak, hogy megnézd a filmet, az sem zavar, hogy az IMDB-n katasztrófális pontértékelése van, viszont az első 10-15 perc után tudatosul benned, hogy itt bizony téged piszkosul átvertek – és jó eséllyel nem is nézed végig 😀