Közzétette az ACEA a tavaly decemberi adatokat az európai újautó-piacra vonatkozóan. Összességében több autó kelt el, de a legnagyobb országok közül csak egy zárta pluszban 2024-et.
Egy "jó bűntény" nyom nélküli, tartja a mondás. Ezt azonban finoman szólva sem sikerült kiviteleznie annak a sofőrnek, aki Kaposvár belterületén lezútott egy kereszteződést. A rendőrség elárulta, a rendszámon kívül mi segített előkeríteni az elkövetőt!
Könnyen tragédiával végződhetett volna az az eset, amelyről az MKIF nemrég közzétette a forgalomfigyelő kamerák felvételeit. Szerencsére nem történt komoly baj, de ez nem feltétlenül az érintetteknek köszönhető!
Monaco utcáin nem ritka az elképesztően drága szupersportautók látványa, viszont ha egy-egy összetörik, annak bizony híre megy. Ezúttal az egyik Formula-1-es versenyző Ferrariját törték meg!
Hamarosan Magyarországra is megérkezik a Jaecoo 7-es SUV, Spanyolországban viszont már az utakon a kínai újdonság, a km77 csapata pedig meg is nézte mire képes. Íme a videó!
A buszsávokba továbbra is csak indokolt esetben hajthat civil személygépjármű, ám ezt a szabályt tavaly sem sikerült mindenkinek betartania, akit pedig rajtakaptak, pórul járt. A BRFK most elárulta mennyi pénz jött be csak ebből 2024-ben!
Hamarosan megkezdődik a negyedik generációs Škoda Superb plug-in hibrid kivtelének gyártása, a márka pedig elárulta mennyit tud megtenni két töltés között a limuzin. Íme!