Ilyen menő kínai villany-sportautót még biztosan nem láttál!

A Zeekr 001 FR külseje a legszebb sportautókat idézi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Zeekr 001 a néhány éves márka első piacra dobott autója, most pedig az élesebb, sportváltozatot is megvillantották.

A márka a hivatalos Twitter/X felületén tett közzé fotókat a Zeekr 001 FR-ről, mely szerencsére megtartotta a "sima" változat vonalait, csak egy kicsit sportosabb formában. Előre némileg vadabb lökhárító került egy kevés piros festéssel, ám az autó oldalain mintha erőteljesebb vonalakat rajzoltak volna a tervezők, de a legfőbb különbséget az autó hátulján találni. A szolid hátsó szárny méreteiben nem tűnik nagynak, mégis sokat hozzátesz a Zeekr 001 FR vadabb megjelenéséhez.
Hirdetés
Az utastérről egyelőre nem közölt fotókat a márka, de az alapkivitel beltere már régóta ismert, erről itt írtunk korábban. Az biztosnak tűnik, hogy a hatalmas kijelző a sportváltozatban is megjelenik, illetve az elegáns megjelenésből sem fognak visszavenni. Az alapmodell csúcsváltozata a két villanymotorral 536 lóerős teljesítményre képes, álló helyzetből pedig 3,8 másodperc alatt teljesíti a százas sprintet - ennél pedig csak combosabb adatok várhatóak a sportkivitel esetében. Nem csak a teljesítmény, az árazás is extra: Kínában több mint egymillió jüanról, vagyis átszámítva több mint 48 millió forintról indul a Zeekr 001 FR.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?